Mentek az odaszólogatások az elmúlt hetekben a két olasz kormánypárt vezetői és Franciaország között, ami végül odáig jutott, hogy a francia kormány az előző héten, igaz, csak konzultációra, de hazahívta a nagykövetét Rómából. Ennek diplomáciai súlyát jól jelzi, hogy utoljára hasonló 1940. júniusában fordult elő, amikor Olaszország hadat üzent Franciaországnak a második világháborúban.
A két ország közötti feszültségnek már korábban is megvoltak az alapjai, de a nacionalista-populista új olasz kormánykoalíció hatalomra kerülése után sokasodtak meg az üzengetések, amiben az is benne volt, hogy Emmanuel Macron francia elnök is a saját politikai ideológiáját részben a bevándorlás- és elitellenes új olasz vezetéssel szemben határozta meg.
Vannak, akik már a gazdasági-kulturális együttműködést féltik, de az egész viszály nem lépett át egy szintet, és leginkább arról szól, hogy ki tud nagyobb hasznot húzni belőle a májusi európai parlamenti választások előtt. Pénteken visszatér Rómába az olaszországi francia nagykövet is, de feltehetően az odamondogatásoknak ezzel még nem szakad vége.
A francia kormány azután döntött a nagykövet ideiglenes hazahívásáról, hogy a nagyobbik olasz kormánypárt, az egykori protestpártból kinövő Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője, Luigi Di Maio miniszterelnök-helyettes büszkén kirakta a közösségi médiába, hogy Párizsban találkozott a sárgamellényesek egyes vezető alakjaival február elején. Di Maio már januárban támogatásáról biztosította a francia kormány elleni tüntetőket.
A francia sárgamellényes tüntetések még tavaly év végén kezdődtek, eredetileg az üzemanyagok árába tervezett környezetvédelmi adó elleni tiltakozásokként. Utána azonban hamar a francia kormány adó- és gazdaságpolitikája elleni, sokszor erőszakos tüntetésekbe csaptak át, amelyeken Macron lemondását követelték. Már tizenharmadik hete tartanak szombatonként országos demonstrációkat, legutóbb 51 ezren vonultak utcára, Párizsban négyezren tiltakoztak.
Di Maio látogatásában fontos szerepe volt annak, hogy az egyébként egységes vezetés nélküli sárgamellényesek egy része január végén bejelentette, hogy önálló listát állítanak az EP-választáson. Di Maio a sárgamellényesek egyik dél-franciaországi szervezőjével, Christophe Chalençonnal közös fotót rakott ki az Instagramjára, amihez azt is odaírta, hogy
„a változás szele átszelte az Alpokat.”
Azt mondta, hogy a találkozót nem provokációnak szánta a francia kormánnyal szemben, hanem fontos megbeszélést tartott egy olyan politikai erővel, amellyel számos hasonló követelésük van. Egyébként pedig hozzátette, hogy Macron A Köztársaság lendületben pártja is szokott találkozni az olasz ellenzéki, baloldali Demokrata Párttal.
A francia külügy szerint viszont az ilyen provokáció nem elfogadható szomszédos országok és az EU-n belüli partnerek között, ráadásul szerintük hónapok óta megalapozatlan támadások, rágalmazások érik őket az olasz kormánypártok részéről. A francia kormány szerint alapvetően elvárható lett volna, hogy értesítik a kormányt Di Maio érkezéséről, miközben ebben az esetben még az olasz külügyminisztérium sem tudott a látogatásról.
Nathalie Loiseau francia Európa-ügyi miniszter szerint a nagykövet hazahívásával nem a drámai hatást akarták fokozni, de ki akarták nyilvánítani, hogy szomszédos országok, szövetségesek és fontos kereskedelmi partnerek ne szóljanak bele így a másik belügyeibe. Benjamin Griveaux kormányszóvivő pedig Macron vitatott mondatát is megismételte múlt nyárról, amikor a francia elnök a bevándorlásellenességet, a nacionalista populizmust a leprához hasonlította. „Vissza tudjuk verni a nacionalista leprát, a populizmust, a bizalmatlanságot Európában” – mondta.
Marc Lazar, a párizsi Sciences Po egyetem egyik professzora a Le Monde-nak arról beszélt, hogy nem meglepő ez a vita. Miközben rengeteg területen régóta tart az együttműködés a két ország között, voltak olyan események, amelyek aláásták a kapcsolatokat. Az elmúlt években különböző befektetési projektek miatt is nőtt a feszültség: az olaszok közül többen gazdasági gyarmatosítással vádolták a franciákat, mert a felvásárlások üteme ötször nagyobb volt, mint fordítva. Francia kézbe került a Parmalat és a Gucci is például.
A 2011-es líbiai NATO-beavatkozás miatt is szembekerültek egymással. „Az olaszok olvasatában Franciaország azért állt 2011-ben a líbiai beavatkozás élére, hogy kiüsse őket egy korábbi befolyási övezetükből. A mostani kaotikus líbiai helyzetet is a katonai beavatkozás közvetlen következményének és a földközi-tengeri migránshelyzet egyik kiváltó okának tartják.
Lazar szerint azonban a szembenállás nemrég ütközött ki igazán. „A francia-olasz kapcsolatok a legsúlyosabb válságukat élik 1945 óta, a kétoldalú feszültség már hónapok óta fokozódott.” A feszültség – a magát a liberális, EU-párti erők élére pozicionáló – Macron és Olaszország két miniszterelnök-helyettese között a júniusi olasz választások óta lángolt fel, miután mindkét oldal a másikkal szemben határozta meg magát ideológiailag. A világviszonylatban is újszerű populista erőként az Öt Csillag Mozgalom koalíciós partnere egy régi vágású szélsőjobbos, EU-ellenes párt, a Matteo Salvini vezette Liga lett.
Az olasz kormány rögtön szembekerült Macronnal és az Európai Unióval, miután a római vezetés kijelentette, hogy a francia elnököt globalizmuspárti politikusnak tartja. Macron az olasz választások eredménye után arról beszélt, hogy a populizmus „úgy terjed, mint a lepra.” Egy másik alkalommal azt mondta: nagyon helyes, hogy az európai populista vezetők, köztük Salvini őt látják a legnagyobb ellenfelüknek, és elítélte az olasz vezetés migránspolitikáját. „A francia arrogancia elvesztette a sármját” – szólt vissza Salvini nem sokkal a hatalomra kerülésük után.
Több vitájuk is kerekedett már a migrációhoz és az olasz költségvetéshez köthető ügyekben. Macron például azzal érvelt, hogy Franciaország több menedékkérőt fogadott be 2018-ban, mint Olaszország. Szerinte már kevesebb bevándorló érkezik, ezért Olaszországban valójában nem migránsválság van, hanem politikai válság. Olasz belügyminiszterként Salvini képmutatással vádolta Macront, szerinte Franciaország is rendszeresen visszatoloncolt migránsokat a határon át Olaszországba. Kétszer bekérették a francia nagykövetet is Rómában.
A nagykövet hazahívása előtt azonban Franciaország is bekérette az olasz nagykövetet, miután Di Maio azzal vádolta a párizsi vezetést, hogy elszegényíti Afrikát, és ezzel táplálja az Európába irányuló migrációt. Di Maio szerint az EU-nak szankcionálnia kellene Franciaországot, és minden hasonló „gyarmatosító” országot. „Ahhoz, hogy az afrikaiakat Afrikában tartsuk, elég lenne a franciáknak otthon maradniuk” – mondta Di Maio. Az Öt Csillag szerint a 14 afrikai országban használt, de Franciaországban nyomtatott CFA franknak fix átváltási árfolyama van az euróhoz képest. Ezzel pedig szerintük lényegében Franciaország komoly befolyást gyakorolt ezekben az országokban.
A francia-német új barátsági szerződést is rossz szemmel néző Salvini januárban azt tette hozzá mindehhez, hogy Macron nagyon rossz elnök, és ő a felelős a sárgamellényes tüntetésekért. Salvini arról beszélt, hogy reméli, a franciák hamar megszabadítják magukat egy szörnyű elnöktől. Amikor megkérdezték a verbális támadásokról Macront, akkor – január 27-én – azt mondta: „Olaszország egy nagyszerű nép, az olasz emberek a barátaink, és a történelmüknek megfelelő vezetőket érdemelnek.”
A konfliktus mostani felerősödésének egyrészt van olasz belpolitikai dimenziója is. Az is fontos szempont, hogy ugyan ők ketten vezetik a két kormánypártot, de a miniszterelnök kompromisszumos megoldásként Giuseppe Conte lett, vagyis mind Di Maio, mind Salvini egy fokkal szabadabban nyilatkozhat, mintha nemcsak miniszterelnök-helyettesként, hanem kormányfőként tennék ezt.
Emellett Salvini és Di Maio egymással is rivalizál, hiszen miközben a 2018-as választásokat még az Öt Csillag nyerte meg, azóta változott a helyzet. A médiában is rendre előtérbe kerülő Salvini ugyanis belügyminiszterként számos ügybe bele tudott állni, a bevándorlástól kezdve az adóreformmal és munkaüggyel kapcsolatos témáknál is feltűnik. Más kérdés, hogy az egyik mentőhajó kikötése miatt indított bírósági ügyében Salvini az Öt Csillagra is rá van utalva, mert az ő szavazataikra is szüksége van az olasz szenátusban.
Miután nyolc hónapja kormányoz együtt a Ligával, az M5S szabadesésben van. Az Öt Csillag egy sor ígéretét nem tudta megvalósítani. Például áprilisban vezetnék be az M5S egyik legfontosabb választási ígéretének számító alapjövedelem kifizetését. Ez azonban valójában nem is alapjövedelem, hanem segély lesz, és csak annak jár, aki aktívan munkát keres.
Az M5S már 10 százalékponttal van lemaradva a Liga mögött a közvélemény-kutatásokban.
Az sem volt véletlen, hogy a legkeményebb üzengetések pont a vasárnap tartott abruzzói tartományi választási kampányeseményeken hangzottak el. Mind Di Maio, mind Salvini onnan szólt vissza a franciáknak. Végül a középső országrészben lévő Abruzzóban is a Liga tudott tarolni, a jobbközép koalíciója a szavazatok majdnem felét megszerezte, míg az Öt Csillag korábbi támogatottsága felére esett vissza.
Az elmúlt hónapokban az Öt Csillag egyfajta identitási válságba is került, hiszen eredetileg egy protestmozgalom volt, de kormányra kerülve mégis mainstream lett belőle. Azzal, hogy Macront ütik, és kiállnak a sárgamellényesek mellett, azt is remélik, hogy vissza tudnak térni a radikális alapelveikhez, amelyeket 2007-ben képviseltek. Egy alulról indult, radikálisan elitellenes külföldi mozgalom támogatása ehhez is megfelelőnek tűnhet.
Távolabbra nézve azonban Di Maio egyrészt szembement Macronnal, másrészt pedig az európai parlamenti választásokra is készült. A Messaggero is arról írt, hogy Salvini és Di Maio Franciaországból akar ellenséget kreálni a májusi EP-választások előtt.
Az előző választáson jól szereplő Öt Csillag egyébként is potenciális szövetségeseket keres az EP-ben, ahol nem volt könnyű dolga egy magát sem baloldalinak, sem jobboldalinak nem tartó mozgalomként. Az Öt Csillag korábban sikertelenül próbált csatlakozni a baloldali Zöldekhez és a Liberálisok és Demokraták Európáért Szövetségéhez (ALDE).
Most a Szabadság és Közvetlen Demokrácia nevű frakcióban (EFDD) ülnek, a brit függetlenségpárti UKIP-pal karöltve, amely azonban a brexit miatt ki fog esni az EP-ből. Mivel a sárgamellényesek egy nagy tagállamban érhetnek el jó eredményt, ezért az Öt Csillag lényegében előre bejelentkezett, hogy majd együtt alkossanak frakciót.
Az ALDE-frakció elnöke, Guy Verhofstadt szenvedélyesen ostorozta az olasz kormányt kedden este, miután az olasz miniszterelnök Giuseppe Conte az unió jövőjéről tartott beszédet az EP plenáris ülésén. Verhofstadt olaszul szólalt föl, elmondta, hogy mennyire szereti az olaszokat és Olaszországot, amely számára nem pusztán egy ország, hanem egy egész civilizáció és az európai civilizáció bölcsője. „Éppen ezért nagyon fájdalmas látnom Olaszország politikai degenerációját, ami már húsz éve tart” – vetette oda a miniszterelnöknek. Verhofstadt szerint Silvio Berlusconi kezdte el félrekormányozni az országot, és ez a folyamat most is folytatódik. Ráadásul Conte nem is valódi irányító, hanem az Öt Csillag és a Liga elnökeinek: Di Maionak és Salvininek a bábja, mondta.
Verhofstadt szerint az olasz kormány gyűlöletkeltően viselkedik más uniós tagországokkal szemben. Az olasz belügyminiszternek egyetlen specialitása van: hogy nem engedi be a migránsokat az olasz kikötőkbe, de azt is akadályozza, hogy valódi európai parti őrség jöhessen létre – tette hozzá. Azt pedig, hogy Luigi Di Maio találkozott a sárgamellényesek egyik vezetőjével, Christophe Chalençonnal, felelőtlen cselekedetnek tartja, mert bátorítja azt a Chalençont, aki puccsra szólított föl a demokratikusan megválasztott francia elnökkel szemben.
Az ALDE vezető európai politikusai már bejelentették, hogy Macronnal közösen fognak kampányolni az EP-választásra. Nem meglepő tehát, hogy a liberális frakcióvezető kiállt a francia elnök mellett az Európai Parlamentben.
Giuseppe Conte egyébként kifejezetten EU-párti hangot ütött meg a parlamenti beszédében: dicsérte az európai integráció érdemeit, és aggodalmát fejezte ki, hogy az európai projekt az utóbbi években lendületét vesztette. Azt mondta: európai néppé kell válnunk, mert az integráció eddigi menete csak a gazdasági egyesülésre koncentrált, csak egy jogi fikcióval látott el minket Európáról, és hivatalos eljárásokra szűkítette le az intézmények működését. Kiemelte, hogy az Olaszországot különösen sújtó bevándorlás kezelésére közös európai megoldást kell találni. Azzal viszont nem értett egyet, hogy az EU költségvetési megszorításokra alapuló gazdasági programra kötelezné Olaszországot.
Azonban érdekes lesz a látogatás lecsapódása francia oldalon is, és nem csak Macron szempontjából. Miután a sárgamellényeseknek nincsen kimondott vezetőségük, ezért őket is felkavarta Di Maio látogatása. Két másik vezető szervező, Maxime Nicolle és Eric Drouet is elhatárolódott Chalençontól. Egyrészt a sárgamellényeseken belül vannak, akik a pártirányt is ellenzik, meg akarják tartani az apolitikus jelleget. Másrészt vannak, akiknek az a konkrét bajuk Di Maióval, hogy összeállt azzal a Salvinivel, akit szélsőjobboldalinak tartanak, és aki a francia Nemzeti Tömörülés (volt Nemzeti Front) elnökének, Marine Le Pennek a szövetségese.
Egyébként az a paradox helyzet állt elő, hogy miközben a sárgamellényesek egyértelműen Emmanuel Macron elnökségének legkomolyabb eddigi kihívását jelentik, az EP-választáson indulva még segíthetnek is neki. Macron pártja még nem létezett a legutóbbi EP-választáskor, ezért az európai törekvéseihez képest lényegében nincs saját hátországa az Európai Parlamentben, így nem is mindegy neki, milyen eredményt ér majd el. Hiába esett azonban jelentősen vissza a népszerűsége, a sárgamellényesek az Elabe felmérése szerint 13 százalékot érhetnek el, amivel 3 százalékpontot vennének el Le Pentől, és megint másik 1,5 százalékot a radikális baloldaltól.
Az egész konfliktus elsőre kevésbé tűnik zsigerinek, semmint a különböző okok miatti hangos kampányolásnak. A gazdasági hatások egyelőre valószínűleg elmaradnak, de mivel Franciaország az olaszok második legnagyobb exportpiaca, ezért az üzleti vezetők feszengenek, és vannak olyan konkrét ügyek, amiknél egyáltalán nem mindegy, mennyire fordul komolyra a szembenállás.
Van például egy vitákat kiváltó vasúti projekt, amivel Torinót kötnék össze Lyonnal. Az Öt Csillag keményen ellenzi a 8,6 milliárd eurós projektet, és kiadtak egy olyan költségtervet is, ami szerint Olaszország összességében 7 milliárd eurót bukna az egészen. Franciaország viszont már ásott 25 km-nyi alagutat az Alpokban, és ha további csúszás van, akkor az EU-finanszírozás csökkenhet. Az olaszok azt mondták, hogy tárgyalnak majd a projektről, de egyelőre még nem.
Emellett még művészeti vonalon is megérezheti a két ország a felső szinteken folyó adok-kapokot. A Louvre októberben meg akar emlékezni Leonardo Da Vinci halálának 500. évfordulójáról. 2017-ben az olasz kormány beleegyezett, hogy kölcsönadja a legtöbb olyan Da Vinci-képet/munkát, ami a tulajdonában van. Most viszont már többen attól tartanak, hogy akár beakaszthatnak. „Leonardo olasz, csak Franciaországban halt meg" – üzente az olasz kulturális államtitkár.
A két ország üzleti lobbiszervezetei, a Cofindustria és a Medef konstruktív párbeszédre szólítottak fel a vita megoldásához. Sergio Mattarella olasz elnök telefonon beszélt Macronnal, és megbeszélték, milyen fontosak országaik baráti kapcsolatai. Abban is megegyeztek, hogy szükségük van egymásra.
Azt mindkét olasz kormánypárt vezetője jelezte, hogy nem akarja túlzottan elmérgesíteni a vitát: de amilyen módon tették, azzal azt is érzékeltették, hogy a konfrontációk folytatódni fognak, legalábbis az EP-választásig.
Salvini például jelezte, hogy bármikor hajlandóak találkozni Emmanuel Macronnal, egyébként pedig Rómába „rendelte” francia kollégáját, Christophe Castanert is, hogy megbeszéljék a vitás ügyeket. Az előbbivel az volt a franciák gondja, hogy Macronnak egy ilyen esetben hivatalosan nem Salvinivel vagy Di Maióval, hanem a miniszterelnök Contéval kellene tárgyalnia. A másodikra pedig Castaner visszaüzente, hogy sehova nem rendelhetik oda úgy, mint egy nagykövetet.
Di Maio levelet küldött a Le Monde francia napilapnak, amiben azt írta, hogy a francia és az olasz kormányok mostani nézetkülönbségei nem szabad, hogy befolyásolják a történelmi barátságot, ami összeköti a két népet és a két országot. Szerinte Róma kész együttműködni. Csakhogy közben Danilo Toninelli olasz közlekedési miniszter felajánlotta a sárgamellényeseknek az Öt Csillag online platformjának ingyenes verzióját, ahol a párttagok hivatalos javaslatokat tehetnek, ezekről szavazhatnak, vagy éppen egy előválasztást is lebonyolíthatnak.
(Borítókép: Balról-jobbra: Matteo Salvini, Emmanuel Macron és Luigi Di Maio. Fotó: Alberto Pizzoli / AFP)