Index Vakbarát Hírportál

Észak-Korea visszaküldte képviselőit a Korea-közi összekötő irodába

2019. március 25., hétfő 11:16

Észak-Korea több alkalmazottját visszaküldte a Keszongban lévő Korea-közi összekötő irodába - közölte  a dél-koreai egyesítési minisztériumra hivatkozva az MTI.

A pénteken Phenjan által visszahívott, eredetileg tízfős személyzetből körülbelül öten visszatértek az irodába. Noha egyelőre nem tudni, hogy az iroda észak-koreai vezetője köztük van-e, a minisztérium azt közölte, hogy a hétfői munka a szokásos rendben halad, már közös értekezletet is tartottak.

Az észak-koreai vezetés a pénteki döntést sem akkor, sem később nem indokolta. Visszahívásukkor a képviselők csupán annyit mondtak: utasítást kaptak országuk vezetésétől arra, hogy a továbbiakban ne vegyenek részt az iroda munkájában.

Dél-koreai vélemény szerint a hirtelen döntés Phenjan elégedetlenségét bizonyítja azzal a közvetítői szereppel kapcsolatban, amelyet Dél-Korea játszik Észak-Korea és az Egyesült Államok közötti párbeszédben. Az idén február 27-én és 28-án tartott észak-koreai-amerikai csúcstalálkozó megállapodás nélkül ért véget.

Rovatok