Index Vakbarát Hírportál

Vádat emeltek a hajót eltérítő bevándorlók ellen

2019. március 30., szombat 19:01

Három tizenéves afrikai bevándorló ellen emelt vádat szombaton egy máltai bíróság, amiért a minap a Líbia partjainál eltérítettek egy kisebb török tartályhajót, amely előzőleg kimentette őket társaikkal együtt a tengerből - írja az MTI.

Az ügyészség azzal vádolja a kamaszokat, hogy megfenyegették a hajó legénységét, és arra próbálták kényszeríteni, hogy ne Líbiában vigye őket vissza, hanem szállítsa Máltára. A vádlottak közül ketten kiskorúak, 15 és 16 évesek, a harmadik pedig 19 éves. Egyikük elefántcsontparti, a másik kettő guineai. Mindhárman tagadták bűnösségüket. A két kiskorú azt mondta magáról, hogy középiskolás. Az idősebb társuk pedig szociológiát tanult az egyetemen.

A bíró elutasította az ügyvédjük kérését, hogy óvadék ellenében szabadon engedje őket. Arra hivatkozott, hogy még nem hallgatta meg a hajó kapitányát és legénységet, másrészt pedig a vádlottak nem máltaiak.

A máltai törvények szerint a hajóeltérítés terrorizmusnak minősíthető, és héttől harminc évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

A tengeri incidens szerdán történt. Az El Hiblu 1 nevű, török tulajdonban lévő hajó 108 embert mentett ki a Földközi-tengerből, amikor azonban alig 10 kilométerre járt a líbiai partoktól, a migránsok átvették az irányítást a hajó felett, hogy Máltára jussanak vele. A máltai hadsereg kommandósokat küldött hajóra, hogy helyreállítsa a rendet. Miután a tartályhajó kikötött a főváros, Valletta közelében, a máltai rendőrség őrizetbe vett 5 főt, akiket  hajóeltérítés hangadóiként azonosítottak.

A Földközi-tengeren kimentett  bevándorlók azért nem akarták, hogy a hajó visszavigye őket Líbiába, mert féltek attól, hogy az ottani menekülttáborokban súlyos bántalmazásoknak, kínzásnak és nemi erőszaknak lesznek kitéve, és akár rabszolgamunkára is foghatják őket.

Rovatok