Szudánban az átmeneti katonai tanács engedményeket helyezett kilátásba az ellenzéki pártoknak és aktivista csoportoknak vasárnap, azt ígérve, hogy a polgári kormány megteremtése érdekében átalakítják a kabinetet - írja az MTI.
A katonai tanács párbeszédet folytat a fővárosban, Kartúmban az ellenzéki pártokkal, miközben a tiltakozók folytatják ülősztrájkjukat a védelmi minisztériumnál, követelve a polgári kormány megalakítását.
A katonai tanács szóvivője, Samsz el-Din Kabbasi azt ígérte, átalakítják az ország titkosszolgálatát, valamint a biztonsági szolgálatokat, növelik a számon kérhetőséget, valamint korrupcióellenes intézkedéseket hoznak, átdolgozzák a közrendre vonatkozó jogszabályokat, elébe menve a tiltakozók követeléseinek.
Azt is mondta, hogy a nemzetközi közösség Szudánnak tett ígéreteinek beváltását követően, kenyeret, gabonát osztanak, olajjal és gázzal látják el a lakosságot.
A megélhetési költségek drasztikus megemelkedése volt az egyik legfőbb indok, amiért a tiltakozások kirobbantak az északkelet-afrikai országban tavaly decemberben. Azóta rendszeresek a tüntetések az egyre nyomorúságosabb életkörülmények miatt.
A hadsereg csütörtökön eltávolította tisztségéből, majd letartóztatta a Szudánt csaknem 30 éven át irányító, 75 éves el-Besírt. A hatalmat átvevő katonai tanács kétéves átmeneti időszakot hirdetett meg a polgári kormányzás bevezetéséig. A szudáni tiltakozó megmozdulások szervezői felszólították a hadsereget, hogy "azonnali hatállyal és feltétel nélkül" adja át a hatalmat egy átmeneti civil kormánynak.
Szudánban december óta tartanak az ezreket megmozgató demonstrációk . A gazdasági nehézségek, a növekvő infláció és az üzemanyaghiány, illetve a kenyér árának emelkedése miatti tiltakozásokon egyre többen követelték Besír távozását.