Index Vakbarát Hírportál

Elmegyógyintézetbe kerül a magyar prostituáltat megfojtó osztrák férfi

2019. május 8., szerda 18:55

A Bécsi Tartományi Büntetőbíróságon az esküdtek szerdai, egyhangú döntéssel ítéletet mondtak a 64 éves férfi felett, aki 2018 márciusában megfojtott egy 28 éves, Bécsben prostituáltként dolgozó magyar származású nőt. A nem jogerős ítélet életfogytiglani börtönbüntetést mondott ki Alfred U-ra, akit súlyos személyiségzavara, kannibalizmusra és szadizmusra való hajlama miatt nem egyszerű börtönben, hanem a mentálisan sérült bűnözők számára kialakított intézetben fognak elzárni (már ha a legfelsőbb bíróság is helybenhagyja az ítéletet).

A tárgyaláson elnöklő bíró, Christina Salzborn azzal indokolta az ítéletet, hogy az alperes többször állt már bíróság előtt a legbrutálisabb bűncselekmények vádjával - több mint 30 évet ült, miután akkori partnerét többször megerőszakolta, bántalmazta, egy alkalommal még a mellbimbóját is leharapta. Az ügyész pedig arra hivatkozott:

a vádlott egy szóval sem jelezte, hogy megbánta volna tettét.

A vádlott vallomásában azt mondta, hogy a nő szólította le őt, de a tárgyaláson anyagi gondjaira, betegségeire, párkapcsolati problémáira is hivatkozott. Az ítélethirdetést követően fellebbezést nyújtott be.

A 64 éves osztrák Alfred U. 2018 március 29-én Bécsben lakásában ölte meg a magyar származású, Ausztriában dolgozó prostituáltat. Elmondása szerint azért követte el a gyilkosságot, mert „a nő kigúnyolta őt“. A gyilkosságot követően áldozatát a fürdőkádjában feldarabolta, majd a maradványokat zsákokba porciózva szét, a Fertő-tó vizébe dobta. Azonban a holttest maradványait később a rendőrség megtalálta, a hiányzó belső szervekre pedig Alfred U tóparti kunyhójának fagyasztójában bukkantak rá – ezeket ugyanis el akarta fogyasztani.

(Borítókép: Az Osztrák rendőrség dolgozik a Fertő-tavon 2018. április 20-án. Fotó: Helmut Fohringer / AFP)

Rovatok