Index Vakbarát Hírportál

Nem töltenek be fideszesek vezetői pozíciót a néppárti frakcióban

2019. június 4., kedd 12:36 | aznap frissítve

A Fidesz-KDNP küldöttség azt nyilatkozta: saját maguk döntöttek így, inkább a fontos szakbizottságok vezetésére gyúrnak.

Kavarodás lehet az Európai Néppárt éppen alakuló frakciójában a Fidesz-KDNP képviselőinek a jogállásáról, ugyanis kedden rövid időn belül több egymásnak ellentmondó hír is érkezett a témában a brüsszeli Európai Parlamentből.

A legfrissebb hivatalos közlés szerint teljes jogú tagok a frakcióban a magyar kormánypárti politikusok, és bármilyen vezető pozícióra jelentkezhetnek. Ezt közölte a Twitteren a frakció alelnöke, a spanyol Esteban Goznalez Pons, és a frakció szóvivője, Pedro Lopez de Pablo.

„Hamisak a hírek, hogy a Fidesz EP-képviselői ne lennének teljes jogú tagjai a néppárti frakciónak – írta Esteban Gonzales Pons. – Bármilyen pozícióért versenybe szállhatnak. A Fideszt nem függesztették föl az EPP frakcióban. A felfüggesztésre nincs is lehetőség az alapszabályunkban.”

A Fidesz delegáció azt közölte: a Fidesz saját döntése, hogy a kiváló választási eredménynek köszönhetően nem a frakció alelnökségére, hanem az Európai Parlament legfajsúlyosabb bizottságainak vezetésére pályázik. A Fidesz-KDNP küldöttség az egyik legnagyobb nemzeti delegáció az Európai Néppárt frakciójában. Csak Németország (29), Lengyelország (17) és Románia (14) küld több képviselőt a Fidesz-KDNP-nél a Néppárt képviselőcsoportjába. Románia 14 néppárti képviselőjéből pedig ketten az RMDSZ magyar kisebbségi képviselői.

A frakció szóvivője, Pedro Lopez de Pablo azt írta a Twitteren: „Abból, hogy a Fidesz úgy döntött, nem indul pozícióért [a frakció vezetésében], nem következik az, hogy nem is tehetnék meg. Megtehetik, az EPP frakcióban és az Európai Parlamentben egyaránt. A frakció belső szabályai mások, mint az Európai Néppárt szabályai.”

A frakciók most alakulnak, az Európai Parlament hivatalosan még nem ült össze. A képviselőtestület július 2-án tartja az alakuló ülését Strasbourgban, addig a frakciók összetétele és névsora sem lesz végleges.

Előzmények

Népszava korábban azt írta ugyanerre a szóvivőre hivatkozva, hogy nem tölthetnek be pozíciót a fideszesek a frakcióban.

Így Szájer József nem is pályázott a politikai csoport vezetőségébe, aminek kedden délelőtt járt le a határideje.

A Fidesz európai parlamenti (EP) delegációvezetője tehát nem újrázhat a néppárti frakció alelnöki posztján, ahogyan más magyar kormánypárti politikusok sem kapnak tisztséget, írták. A szóvivő azt közölte a Népszavával:

a frakció ugyanazokat a szabályokat alkalmazza, mint a pártcsalád, vagyis a Fidesz nem tölthet be semmilyen tisztséget a néppárti parlamenti csoportban addig, amíg a tagsága fel van függesztve.

Pedro López de Pablo megerősítette, hogy a “bölcsek bizottságának” jelentése alapján az EPP novemberben fog dönteni a Fidesz sorsáról a kereszténydemokrata pártcsaládban, és ekkor határoznak majd a frakcióban is a továbbiakról. Parlamenti források lapunknak azt mondták, hogy a politikai csoport vezetése által meghozott döntés valószínűleg azt is jelenti, hogy az EPP semmilyen posztra nem fogja javasolni a fideszes EP-képviselőket az Európai Parlamentben. 

A keddi Népszavára hivatkozva az Index is beszámolt arról, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselői teljes jogú tagként vehetnek részt az EPP újjáalakult frakciójának tevékenységében. Az értesülést erősítette, hogy egy nappal korábban az ATV forrásai is azt állították, teljes jogú frakciótagként a tisztviselői posztokon is újrázhatnak a fideszesek, így Szájer József is alelnök lehet.

A mostani cáfolat pikantériája, hogy eközben az Azonnali.hu azt szúrta ki: Gulyás Gergely a Die Weltnek adott interjújában bejelentette, mégis maradna a fidesz a Néppártban.

Azt hiszem, jobb ott nekünk. Az Európai Néppárt számára is az a jobb, ha megtart minket.

De mondott még ennél is meglepőbbet a Miniszterelnökséget vezető miniszter: szerinte vannak olyan témák a következő európai parlamenti ciklusban, amelyekben kooperálni tudnak a balközéppel, a zöldekkel és a liberálisokkal, vagyis azokkal az erőkkel, amelyekre az EP-kampányban viszonylag gyakran aggatták a fideszesek a sorosista és a bevándorláspárti jelzőket, írja a portál.

Frakcióvezetőnek támogatja a Fidesz Manfred Webert

Közben az Euronews megtudta, a fideszes EP-képviselők támogatják, hogy ismét Manfred Weber legyen az Európai Néppárt parlamenti frakcióvezetője, szerdán meg is szavazzák majd ezt. Mindez csak azért érdekes, mert korábban Orbán Viktor többször elmondta, hogy Weber alkalmatlan a bizottsági elnökségre.

Rovatok