Index Vakbarát Hírportál

Megint tüntetők csaptak össze rendőrökkel Haitin

2019. június 14., péntek 05:47

Ismét tüntetők csaptak össze rendőrökkel Haitin csütörtökön, miután szerdán Jovenel Moise államfő közölte, hogy nem tesz eleget a tömegek követelésének: nem mond le - írja az MTI. 

Bár lövések is dördültek, ezúttal halálos áldozatokról nem érkezett hír, nem úgy, mint vasárnap, amikor a demonstráció során ketten életüket vesztették, öten pedig megsérültek.

Hétfőn és kedden részben megbénult az ország sztrájkok miatt, péntekre pedig újabb tüntetést szerveznek a tiltakozók.

A tiltakozókJovenel Moise elnök lemondását követelik, és azzal vádolják, hogy pénzt szipkázott el a Petrocaribe olajprogramból, amely révén Haiti olcsó venezuelai importolajhoz jutott hozzá. Korábban egy szenátusi vizsgálat megállapította, hogy legalább 14 korábbi kormányilletékes 3,8 milliárd dollárt sikkasztott el így Michel Martelly egykori államfő idején. Haiti a nyugati félteke legszegényebb országa, amely külföldi segélyekre szorul. Az államban dívik a korrupció és a bűnözés.

Rovatok