Index Vakbarát Hírportál

Kétezren tüntettek a hamisan megvádolt orosz újságíró mellett Moszkvában

2019. június 16., vasárnap 20:59 | aznap frissítve

Mintegy kétezer ember tüntetett Moszkvában Ivan Golunov, oknyomozó újságíró hamis megvádolása miatt, írja az MTI.

A demonstráción elfogadott petíció aláírói azt követelik, hogy vizsgálják ki az újságíró elleni törvénytelen fellépést, és vonják felelősségre az abban szerepet vállaló rendőröket. Azt is követelik, hogy enyhítsék a kábítószer vásárlásáról és birtoklásáról rendelkező törvényeket, és dolgozzanak ki a rendőrök és az újságírók nyilvános rendezvényeken való magatartására vonatkozó szabályokat. Bár a szervező moszkvai újságíró szövetség Golunovot is meghívta a tüntetésre, nem ment el.

A 36 éves újságírót június 7-én vette őrizetbe és bántalmazta a moszkvai rendőrség, olyannyira, hogy utána kórházba kellett szállítani. Azt állították, hogy négy gramm kábítószert találtak Golunov hátizsákjában, és a lakásában is volt egy csomagnyi kábítószer. 

A szakértői vizsgálatokból viszont később az derült ki, hogy sem az újságíró kezén, sem a szervezetében nem találtak kábitószerre utaló nyomot. A lefoglalt csomagokon pedig Golunov ujjlenyomatai helyett más emberekről származó DNS-nyomokra bukkantak a vádlott jogi képviselője szerint. 

Végül minden vádat ejtettek, és kedden kiengedték az újságírót a házi őrizetből. Vlagyimir Putyin már két rendőrtábornokot leváltott, és vizsgálat indult a hamis bizonyítékokat Golunov dolgai közé becsempésző rendőrök ellen is.

Az ügy hatalmas felháborodást váltott ki Oroszországban, mert felmerült a gyanú, hogy a hatóságok hamis vád alapján próbálták meg elhallgattatni a Meduza.io okonyomozó újságíróját, aki legutóbb gátlástalan uzsorásokról és a temetkezési ágazatra rátelepedő egyik szervezetről írt, amelyben a szálakat az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) magas rangú vezetői mozgathatják.

Hétfőn „Mi vagyunk Ivan Golunov” feliratú, egyforma, plakátszerű címlappal jelent meg az orosz Kommerszant, a Vedomosztyi és az RBK című gazdasági napilap, szerdán pedig nagyjából 1200 ember tüntetett engedély nélkül az orosz újságíró mellett. A rendőrség mintegy félezer embert, köztük egy ellenzéki politikust és külföldi újságírókat is őrizetbe vett ezután, a mostani tüntetés azonban atrocitások nélkül zajlott.

Rovatok