Hetek óta tömegek tiltakoznak Andrej Babiš cseh miniszterelnök, dollármilliárdos oligarcha ellen. Magyarországról nézve különös, hogy az itthoni állapotokhoz képest kisebb fajsúlyú uniós forráslenyúlás és politikai-gazdasági összegabalyodás miként vezethetett az egész országot érintő tüntetéssorozathoz, de a csehek nagyon komolyan veszik az ügyet. Bár a kormányfő hatalma igazán nincs veszélyben, a történet kapcsán érdemes lehet a magyar és a cseh párhuzamokat és különbözőségeket összevetni.
Prága, Brno, de több kisebb cseh település lakossága is folyamatosan tiltakozik Andrej Babiš, populistának és korruptnak tartott cseh miniszterelnök ellen. Június elején az egyik legnagyobb demonstrációt tartották a rendszerváltás óta, több mint százezren vonultak utcára, aztán még ezt is túlszárnyalták, az utóbbi harminc év legnagyobb tüntetését összehozva.
Az ellenzék közben egy eleve elvetélt bizalmatlansági indítványt is elindított, ami el is bukott. Azért elvetéltet, mert a cseh parlamentben a miniszterelnök leváltását sürgetők kisebbségben vannak. A szlovák származású miniszterelnök magabiztos, nem tart a „szlovák" modelltől (emlékezetes: Pozsonyban a Ján Kuciak újságíró meggyilkolása után elindult demonstrációhullámba belebukott a kormányfő).
Egyetlen demonstrációsorozat kapcsán talán túlzás Magyarország és Csehország történelmét, gazdaságát, a két nemzet mentalitását összehasonlítani, de a helyzetünk annyi hasonlóságot és különbséget is magában foglal, hogy talán mégis van értelme egy ilyen okfejtésnek. Különösen azért, mert a cseh demonstrációkon gyakran elhangzik:
„NEM ENGEDJÜK CSEHORSZÁGOT A MAGYAR, ILLETVE A LENGYEL ÚTRA."
Mi az, ami a kívülállónak hasonlónak tűnhet a két ország között?
A felszín alatt azonban erősen különbözik a két ország történelmében, mentalitásában, gazdaságában is. Nézzük sorban.
Amíg Orbán Viktort a választók fele kitartóan támogatja, addig Andrej Babiš tábora csak egynegyednyi. Magyarországon a kormánynak erősebb a mozgósítási ereje, nagyobb tömegeket tud az utcára vinni, Csehországban viszont pont hogy a kormány kritikusai mennek többen az utcára. Míg Orbán Viktor könnyedén kormányoz egyedül, addig Babišnak a szociáldemokraták koalíciós és a kommunisták külső támogatására van szüksége.
Csehországban működik a fékek és ellensúlyok rendszere, van központi és regionális politika, a közszolgálati média független és olykor kifejezetten támadó, addig Magyarországon a közszolgálati média, a versenyhivatal, a számvevőszék és a hírközlési hatóság nem jelent kontrollt a kormányzatnak.
A tüntetésekbe torkolló jelen helyzetnek természetesen van egy közvetlen, nagyon is lényeges oka. Babiš „okosban” oldott meg egy uniós finanszírozású szabadidőközpont-fejlesztést, a Gólyafészek-projektet, és hiába világított a csalás, az arrogáns miniszterelnök semmit nem ismer el a nyilvánvaló szabálytalanságokból. Ennek egyébként az volt a lényege, hogy hatalmas cége, az Agrofert úgy nyúlt le egy kisebb vállalkozásoknak járó lehetőséget, hogy ideiglenesen áthelyezte a családtagjaihoz a projektet, majd amikor már megvolt a támogatás, visszavette. Csehország a csalás miatt 6 milliárd forint uniós forrást kénytelen visszafizetni az EU-nak. Ráadásul, bár elvileg vagyonkezelőkre bízta cégei működtetését, az EU szerint a mai napig nem választotta szét a politikai és a gazdasági aktivitását (mindenféle érdekeltsége közül a legfontosabb az említett Agrofert élelmiszeripari holding, de van műtrágyacége, médiája is).
Az amúgy alacsony színvonalú cseh politikai élet eddig mentes volt az egykori kommunistáktól és a milliárdos oligarcháktól, Magyarországon az elmúlt három évtizedben folyamatosan volt terepük.
Mindkét kormányfő megosztó, polarizálták a társadalmat, de Babiš Orbánhoz képest feleakkora népszerűségről indult. Igaz, ezt miniszterelnökségének másfél éve alatt még úgy is megtartotta, hogy egészen más pályán focizott, mint Orbán, mert Babišnak szép lassan elfogytak a barátai.
Csehországban 2017-ben voltak parlamenti választások. A legtöbb szavazatot, közel 30 százalékot az ANO (Igen) mozgalom, vagyis Babiš magánshow-ja kapta, ő a Cseh Szociáldemokrata Párttal (CSSD) lépett koalícióra. A 200 fős parlamentben azonban így is kisebbségben lennének, Babišnak 78, a mára teljesen eljelentéktelenedett szocdemeknek 15 szavazatuk van, így csak a Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM) 15 szavazatnyi külső támogatásával tud kormányozni.
BABIŠ AMÚGY ELVILEG LIBERÁLIS POLITIKUS, IGAZ, EZ NÁLA INKÁBB VALAMI FURCSA NEMZETI POPULIZMUST JELENT,
mindenesetre az semmiképpen nem jön jól, hogy Babišnak folyton politikai szívességeket kell tennie a kommunistáknak.
Igaz, ahogy Magyarországon, úgy Csehországban is támogató a miniszterelnökkel a másik közjogi méltóság, vagyis a köztársasági elnök. Más kérdés, hogy Prágában ez is inkább ciki, mert Miloš Zeman, a nyugati sajtóban csak „trollelnöknek” nevezett politikus folyamatosan összevissza nyilatkozgat, az értelmiségnek teljesen elfogadhatatlan minőségben. Nyugatról nézve az a fő kifogás ellene, hogy meglepően barátságos az orosz és a kínai politikával.
A tüntetéseknek, illetve a bizalmatlansági indítványnak nincsen közvetlen kockázata a miniszterelnök hatalmára nézve. A parlament többsége deklarálta, hogy továbbra is támogatja Babišt. Ha valamiért mégis kihátrálna mögüle a belső vagy a külső támogató, azaz a szocdemek vagy a kommunisták, akkor egy esetleges előválasztáson nagyon bonyolult képlet alakulna ki.
Az ANO ugyanis vélhetően továbbra is a legerősebb párt lenne, de az EP-választások alapján a jelenleg kormányzó pártoknak már nem lenne meg a többség, külön-külön mindenki veszített a támogatottságából, míg a mérsékelt jobboldali pártok nyertek, de az egymás számára elfogadható erőknek messze nincsen 50 százalékuk. Bonyolult partnerkeresési tánc indulna, de az indulásnál megint Babišnál lenne a koalíciós tárgyalások megkezdésének lehetősége.
Ő maga azonban egyáltalán nem akar lemondani, inkább beveti a környék kedvenc mantráját, Soros szeretné megbuktatni. De miért akadtak ki ennyire a csehek azon, hogy a miniszterelnökük zavaros gazdasági ügyekbe keveredett, vagy inkább ragadt?
VAN FORRÁSUNK, AKI SZERINT A KÜLÖNBSÉG EGYETLEN MONDAT: A CSEHEK SOKKAL INKÁBB NYUGATINAK ÉRZIK MAGUKAT, NYUGATI MÓDRA VISELKEDNEK EGY ILYEN LELEPLEZŐDÉS UTÁN.
Ha a néplelkeket hasonlítjuk össze, a cseheknek nincsen annyi történelmi sérelmük, nem vallásosak, sőt, a világon a legateistább nemzetről beszélünk, kevésbé fontos számukra az emlékezetpolitika. A „hívő” Magyarországon inkább van hagyománya a tekintélytiszteletnek, mint a világ legateistább államában, Csehországban.
Csehországban nem dívik az oroszokra vagy a magyarokra már inkább jellemző vezérigény, feltétel nélküli beletörődés, a meghunyászkodás a mindenkori hatalomnak. Csehország a husziták, a defenesztráció, az örökös protestálás vidéke, ahol azért ha az apró kis dolgok megvannak, a feltétel nélküli engedelmesség is elérhető. A náci Németország számára remekül, szinte szabotázs nélkül dolgozott a cseh ipari munkaerő, és a prágai tavasz ellenére a csehek a kommunista időkben is a könnyebben betörhető, vonalasabb blokktagok közé tartoztak.
A cseh–német viszony a pártpreferenciákban is alapélmény. A ma kedélyes, békés csehek anno hárommillió szudétanémetet telepítettek ki, a helyükre betelepített szegényebb rétegek miatt ezek a vidékek a leglelkesebb Babiš-szavazók. A városok eközben a Kalóz Pártra, a kereszténydemokratákra, illetve egy amúgy kicsiny liberális konzervatív pártra szavaznak.
A bohém, a „sörös”, a hitetlen Csehországban a hatalmasságok hagyományosan ki vannak téve a forradalomnál is sokkal „veszélyesebb” humornak, a kifigurázásnak. És ebből a városi csehek nem is engednek. Így aztán Csehországból kettő van: a rendkívül fejlett nagyvárosok és a tradicionális, sörös, fúvószenekaros vidék. Mindez olcsó, közhelyesnek tűnő leírás, de egyben a valóság is – Csehország szétszakadt szociálisan és gazdaságilag is.
Mindez annyiban nem csak pártpreferencia kérdése, hogy Csehországban még van a központi hatalomtól független, szinte ellenőrizhetetlen regionális politika, amely lehetne a dicséretes decentralizáltság terepe, de mégis inkább a korrupció melegágya, a helyi kis politikai maffiák megannyi kiskirálysága.
A mostani demonstrációkat erősen táplálja, hogy a döntően liberális és Babištól zsigerileg idegenkedő szabad cseh média erősíti a Babišsal szembeni ellenszenvet. Meglepő, de igaz, és ez is óriási különbség Orbán és Babiš között, utóbbi sem a saját közigazgatását, sem a közszolgálati médiát nem tudta a szolgálatába állítani.
Működik a fékek és ellensúlyok rendszere, valahogy úgy, mint Donald Trump Egyesült Államokjában, Babiš amúgy nem szereti, ha Trumphoz hasonlítják, de mind a múltjában, mind a populizmusában, mind a cseh és az amerikai társadalom reakciójában, a megindított vizsgálatokban sok a hasonlóság. De a legfontosabb hasonlóság, hogy miként az Egyesült Államokban is erős belföldi korlátokba ütközött Trump, úgy
CSEHORSZÁGBAN IS ELÉGGÉ IMMUNIS AZ ÁLLAM A SAJÁT VEZETŐJÉRE, MERT VAN EGY OSZTRÁK ÉS NÉMET HAGYOMÁNYOKON FELÉPÜLŐ POLGÁRSÁGA ÉS KÖZSZOLGÁLATI ÉTHOSZA.
Hogy ez pontosan mit takar, nehéz megfogalmazni, de ahogy egyik beszélgetőpartnerünk meséli, Kárpátalján is jól megfigyelhető, hogy mennyire más a csehek által kialakított Ungvár és a magyarok meghatározta Munkács. Előbbi egy németesen megtervezett város nagy, rendezett középületekkel, utóbbi magyaros, girbegurba utcák halmaza.
Van olyan magyarázat, miszerint az erős Babiš-ellenes hangulat háttere az, hogy
a csehek féltik az eredményeiket, a gazdaságukat, a jólétüket ettől az embertől.
A cseh gazdaság a rendszerváltás előtt is, de a rendszerváltás utáni harminc évben különösen is messze jobban teljesített, mint a magyar vagy a lengyel. Természetesen ennek oka lehet valamifajta munkamegosztás, örökölt iparosodottság, de biztos, hogy a cseh gazdaság nemzetközibb, versenyképesebb, és éppen ezért Csehországban ma is a legjobb koponyák a magánszféra felé igyekeznek, és nem a kontraszelektált, a kínos politikai életbe.
Nálunk Mészáros Lőrinc emelkedik ki a határokon belüli sikereivel, nem pedig Petr Kellner, a leggazdagabb cseh, aki Kínában, Vietnámban és az Egyesült Államokban hitelez, vagy a norvég Telenortól vesz meg regionális távközlési csoportot. A magyar magángazdaságban az elmúlt években a politikai bizalommal rendelkezők gyarapodtak a leginkább, Csehországban a piac, a teljesítmény, a nemzetközi siker számít.
Hogy miért?
A csehek a rendszerváltásnál nem voltak úgy eladósodva, mint Magyarország, nem kényszerültek ócska kiárusításra emlékeztető privatizációkra, nem kellett kilóra eladni a gazdaság minden értékes részét, jöhetett az állampolgárok vagyonhoz juttatása, a kuponos privatizáció. A cseh ember elhihette, hogy a tulajdon még évtizedek múlva is számít, és azok lettek vagyonosabbak, cégtulajdonosok, akik jobban sáfárkodtak a kuponjaikkal, valamifajta gazdasági képességet villantottak. 29 éve emiatt megmosolyogtuk a cseheket, a kuponjaikkal és közgazdasági tankönyvekben olvastuk, hogy ez a kuponos megoldás mekkora értelmetlenség. Mégis jobb mémeket kódoltak a gazdaságukba a csehek.
Ezt részben a lusztráció biztosította. „Tetszettek volna forradalmat csinálni” – mondta az elhíresült mondatot Antall József, és hatalomban hagyta a spontán privatizációval üzletemberré avanzsált kommunista gyárvezetői elitet, jöhetett a párttitkárok ócska piacgazdasága.
Csehország más utat választott, a politikai és gazdasági vezetői posztokról egyszerűen kizárták a volt ügynököket és a magas rangú kommunistákat. A csehek tényleg kigúnyolhatták a korábbi évtizedek elitjét, a Hrabal-filmek lassú, körülményes bürokratáit, vagy gazdasági nyelven a nem hatékony, az ügyfelek piaci kiszolgálását hírből sem ismerő régieket.
Mindkét ország gazdasága erősen függ Németországtól, de amíg Magyarországon nincs érdemi ellenszenv a németekkel vagy az EU-val szemben, a csehek gyarmatosítóknak tartják őket, és erősen euroszkeptikusok. Csehország ma sokkal kevésbé marad el Németországtól egy főre jutó GDP-ben, mint Magyarország.
A cseheknél azóta is sokkal több a cseh tulajdonú cég, és ami még szembetűnőbb, sokkal több a külföldön is sikeres cseh cég. Több a szürkeállományuk? Aligha. Mások a driverek. Legyél sikeres, piaci alapon vállalkozz, fejlessz olyan vírusirtót, mint az Avast, vásárolj be a német energiapiacon, mint az EPH, hódítsd meg a világot, mint Kellner.
Jobb emberek jöttek? Nem feltétlenül, de mások. Olyanok, akik már egy új világ, a piacgazdaság szempontrendszereiben voltak ügyesek, ha kellett törtetők, másokon átgázolók.
ERKÖLCSILEG EZ NEM FELTÉTLENÜL MAGASABB MINŐSÉG, DE A GLOBÁLIS PIACGAZDASÁGBAN FONTOSABB KÉPESSÉG.
A cseheknél az egy főre jutó GDP jóval nagyobb a magyarnál, a gazdaságban globálisan is sikeresek, sokkal sikeresebbek, mint a jellegtelen, szedett-vedett, sokszor másodvonalbeli képességekkel rendelkező emberek meghatározta cseh belpolitikában.
Csehországban addig nem volt divat, hogy egy egykori kommunista nyerjen, nem volt divat az sem, hogy egy üzletember nyergeljen át a politikába, de a nagyon bugyuta kampány is meglepte a cseh elitet. Ott eddig a gazdag üzletemberek apolitikusok voltak, nem volt jellemző a Gyurcsány Ferenc-, Bajnai Gordon-, vagy Kóka János-féle pályaív, a milliárdos üzletemberek nem léptek be a politikába. Eszük ágában sem volt, jobb volt nekik a piacon. A csehek mindezek függvényében, nem meglepő módon, fontosabbnak tartják a magántulajdon szentségét, és jobban felháborodnak, ha összekeveredik a politikai hatalom és a gazdasági érdek.
EZÉRT IS RÖKÖNYÖDÖTT MEG A CSEH GAZDASÁG, AMIKOR ANDREJ BABIŠ VÁLASZTÁST NYERT.
Babiš egy átmenet, a régi idők kiválasztottja, egy külföldön pallérozódott, mégis klasszikusan régi típusú ember, akit az elit soha sem tisztelt, de a választók előtt sikeres lehetett a demagógiájával, az aluljárókban beszélgető, sütit osztogató, iszlámellenes megmondóember szerepében.
Ahogy Orbán Viktor alatt a magyar gazdaság főbb mutatói jól alakulnak, úgy Babiš a 2017-es miniszterelnökké választása előtt, pénzügyminiszterként volt kifejezetten sikeres, felpörgette és átláthatóvá tette a cseh gazdaságot („rablóból lesz a legjobb pandúr”), bevezette az online számlázást, sok adóbevételt fogott meg az amúgy is jobb adófizető cseheknek.
Az olykor kissé lekezelő csehek egyik legcsúnyább tulajdonsága, ahogy ki tudják mondani azt a szót, hogy „szlovák”. Pedig szeretik őket, alapvetően nosztalgikus szép emlék a közös múlt, az együtt végignézett hokimeccsek (egy harmad csehül, egy harmad szlovákul, egy harmad felesben), a legendás filmek, a Karel Gotthoz hasonló közös popsztárok. Szeretik őket, de a „szlovák” a gazdaságban és a politikában is a nem versenyzőt, az ügyeskedőt, a politikai élethez kötődő vagy az oroszokkal üzletelő szolgálati embert jelenti, az acélmágnásokat, a Penta-csoportot, a Gorilla-dossziét, és igen, Andrej Babišt.
A cseheknél a nacionalizmus nem annyira rasszizmus, amire jó példa, hogy Babiš miniszterelnök lehetett, vagy az, hogy a legnacionalistább, szélsőjobboldali párt kulcsfigurája Tomio Okamura, egy koreai–japán–cseh népszónok. A munkaerőhiányt pedig rengeteg ukrán, vietnámi, moldáv, de még német munkavállalók tömegei enyhítik.
BABIŠ MÉGIS ÁLLANDÓAN MEGKAPJA, HOGY Ő CSAK EGY „SZÜLETETT KAVARÓGÉP”, EGY „SZLOVÁK”, EGY „KOMMUNISTA”.
Az elit nem fogadta el, és az elit érzi, hogy Babiš nem olyan erős, így boldogan szaladnak ki az emberek az utcára.
Ő meg vélhetően néha körbenéz, és nem érti. Ott van Magyarország, ahol a miniszterelnök földije a fél országot megveheti, és ennek se otthon, se külföldön nincs igazán visszhangja. Babiš kitekint az őt gyalázó tömegre, és talán azon morfondírozik: lehet, hogy mégsem Csehországban, hanem Szlovákiában kellett volna politikai karriert csinálnia.
(Borítókép: Babiš lemondását követelő tüntetők Prágában 2019. június 4-én. Fotó: Michal Cizek / AFP)