Index Vakbarát Hírportál

Katonai puccsistákat tartóztattak le Szudánban

2019. július 25., csütörtök 06:00

Letartóztatták Szudánban a fegyveres erők néhány vezetőjét, akik két héttel ezelőtt katonai puccsot kíséreltek meg végrehajtani, közölte az országot április eleje óta irányító átmeneti katonai tanács szerdán.

A letartóztatottak között van a fegyveres erők főparancsnoka, valamint a hadsereg és a biztonsági szolgálatok több magas beosztású tagja, írja az MTI.

A hírek szerint a csoport tagjai két hete próbálták meg átvenni a hatalmat, alig néhány nappal azután, hogy a tanács és a hónapok óta tüntető ellenzék vezetői megállapodásra jutottak a hatalom megosztására és egy választásokhoz vezető, hároméves átmeneti időszak menetrendjére vonatkozóan.

A hadsereg akkor csak annyit közölt, hogy őrizetbe vettek 12 katonatisztet, és elfogtak továbbiakat is, köztük a vezetőjüket.

Az ingatag kelet-afrikai országban tavaly év végén tüntetések kezdődtek, amelynek résztvevői az országot harminc éve irányító Omar el-Besír elnök távozását követelték.

A hadsereg idén áprilisban lépett közbe, és el-Besír letartóztatásával katonai hatalomátvételbe kezdett. A tüntetők azonban nem hagytak fel tiltakozásaikkal, azt állítva, hogy az új katonai vezetők valójában az eltávolított elnök rendszerét próbálják átmenteni. Ezért további igényekkel léptek fel, polgári kormányzásra áttérést követelve.

Az átmeneti katonai tanács (TMC) és az ellenzék képviselői végül a múlt héten írták alá a hatalom megosztásáról szóló egyezményüket, véglegesítve ezzel július 5-i szóbeli megállapodásukat.

Mohamed Haszan Labat, az Afrikai Unió közvetítője július elején arról beszélt, hogy a megállapodás értelmében Szudánban független technokrata kormány alakul, és kivizsgálják a tüntetőkkel szemben az elmúlt néhány hónapban elkövetett erőszakcselekményeket. Megegyeztek a felek egy szuverén tanács felállításáról is, amelynek tizenegy tagjából ötöt a hadsereg, hatot pedig a civil csoportok delegálnak.

Áprilisban vették őrizetbe az országot harminc éve irányító elnököt, aki 45 évesen egy vértelen katonai puccsal került hatalomra. Omar al-Basírt szintén vértelen puccsal távolította el egy szintén 45 éves hadúr, aki hosszú éveken át szövetségese volt, de a tavaly decemberben indult tiltakozások idején szakított vele. 

Így lett a 40 milliós ország valódi vezetője Mohamed Hamdan „Hemeti” Dagolo, bár az Átmeneti Katonai Tanács élén hivatalosan Abdel Fattah al-Burhan áll.  Al-Basir távozása után azonban a változást követelő tüntetők azzal szembesültek, hogy a rendszer nem változott, csak a vezetője lett fiatalabb. A tüntetések így június elején lendületet vettek Hemetivel szemben is. Ő azonban a rendőrség mellett bevetette az RSF-et (gyorsreagálású erőt) is, azonnal éles lőszerrel támadva a fegyvertelen tüntetőkre. 

Június elején a biztonsági erők erőszakkal felszámolták a tüntetők táborát a hadsereg főhadiszállásával szemben, Kartúmban. A súlyos vérontás a nemzetközi sajtótól távol zajlott volna le, de a fegyvertelen tüntetők elleni törvénytelen fellépés a mobiltelefonos élő közvetítéseknek köszönhetően mégsem maradt nyom nélkül. A kék ruhás rendőrség és a terepruhás milíciák közösen léptek fel: tiltakozó nőkre támadtak, földön fekvő tüntetőket botokkal vertek agyon, lőttek le fegyverteleneket. A milicisták a sebesülteket ellátó kórházakba is berontottak, a kórházi dolgozókra támadtak, egy orvost a betege mentése közben lőttek meg. A tüntetők arról számoltak be, hogy tüntetőket lőttek a Nílusba a hídról, később olyan holttestek kerültek elő, amelyekre betonnehezékek voltak kötve.

Rovatok