Úgy tűnt, öt évtized után lezárulhat végre a kolumbiai polgárháború, de a venezuelai válság új erőforrásokat adott a még fennmaradt fegyveres csoportoknak. A nyomorból menekülők millióit fogják be ugyanis illegális aranybányákba, kokaültetvényekre, vagy éppen milíciákba Kolumbia és Venezuela határán, miközben Nicolás Maduro venezuelai elnök rezsimje úgy tűnik, orosz segítséggel tartani tudja magát. A terroristák pedig lassan a világ minden pontjáról megtalálják Venezuelát.
Azt mondták, tudni fogjuk, mikor fogunk kezdeni, de azt nem, mikor lesz vége
– jól jellemzi ez az idézet azt a helyzetet, ami az utóbbi években Venezuelában kialakult. Megállás nélküli hiperinfláció, alkotmányos, politikai és gazdasági válság, tömegnyomor jellemzi az országot, ahonnan az utóbbi években milliónyian menekültek el.
Akárcsak a 26 éves Eddinson is, aki egy a Venezuelából Kolumbiába menekülő 1,3 millió ember közül. A fenti idézet akkor hangzott el a fiatal férfitől, amikor arról kérdezték, mi várta őt a szomszédos dél-amerikai ország határán. A kolumbiai határon ugyanis rengeteg kecsegtető ajánlattal vonzzák a fiatalokat a bolivári államból, pénzt, ételt, szállást ígérve nekik,
cserébe álljanak be valamelyik milíciába.
Sokan pedig el is fogadják a fegyveres csoportok és más bűnözők ajánlatait, hiszen a venezuelaiak többsége vagyon nélkül, kezében szinte semmivel lépett át Kolumbiába. Így lettek befogva becsapott venezuelaiak tömegei drogtermesztésre, terjesztésre, illegális aranybányászatra, vagy gerillaharcokba. Legrosszabb esetben pedig akár emberkereskedelem, prostitúció áldozatai is lehetnek azok, akik a jobb élet reményében hagyták el Maduro országát.
A bűnbandák régóta jelen vannak Kolumbiában, sokan közülük végigharcolták az országban dúló polgárháborút is. Az öt évtizedes harc alábbhagyni látszik, és a legnagyobb terrorszervezet, a FARC (Kolumbia Forradalmi Fegyveres Erői) hivatalosan is megállapodott a kolumbiai kormánnyal, de még mindig vannak lázadó gerillaalakulatok, amelyek nem tették le a fegyvert.
Sőt, sok esetben áttelepültek Venezuelába is.
A venezuelai állam ugyanis nem tudja megfékezni a különböző bűnbandákat, a káosz pedig magával hozta a szervezeteket Kolumbiából: baloldali terrorszervezetek és a FARC egyes fellázadt elemei harcolnak szélsőjobboldali paramilitáris erőkkel, drogcsempészekkel, és magával a kolumbiai és a venezuelai hadsereggel. Így egyre valósabb az a kép, hogy a kolumbiai polgárháború folytatását venezuelai területeken folytatják, venezuelai katonák ellen.
Ötvenhárom év alatt 260 ezer áldozatot szedett a kolumbiai polgárháború, amelyben a kormányzatnak sosem sikerült teljesen levadásznia a különböző fegyveres csoportokat. Két kommunista gerilla-alakulat emelkedett ki közülük: a FARC és az ELN (Nemzeti Felszabadító Hadsereg). Nem csak a bal-, de a jobboldal szélsőségesei is megjelentek a konfliktusban, mint például az AUC (Kolumbiai Egyesült Önvédelmi Erők).
Ezek a fegyveres csoportok egymással és a kolumbiai hadsereggel is harcoltak évtizedeken keresztül az ország területeinek irányításáért, bevételeik jó része pedig a kokaültetvények megadóztatásából jött – így sikerült megerősödniük a 80-as, 90-es években. Azonban a 2000-es évek végére offenzívát indítottak a gerillák és a milíciák ellen, így ezek olyannyira meggyengültek, hogy egyeseket sikerült levadászni (mint a 2006-ban feloszlatott AUC-t), másokat pedig tárgyalóasztalhoz ültetni, mint a legerősebb szervezetet, a FARC-ot.
Többéves tárgyalás után, 2015 végére a FARC meg is állapodott egy tűzszünetben a kolumbiai kormánnyal, és bár a békemegállapodást egy népszavazáson szűk többséggel elutasították, 2016-ra sikerült a törvényhozásnak ratifikálnia egy új változatot – így a FARC egykori terroristái be is ülhettek a kolumbiai parlamentbe, céljaikat pedig ezután békés úton kívánták elérni. De nem mindenki: egyesek fellázadtak a megállapodás ellen, a polgárháború másik nagyobb gerillaszervezete, az ELN pedig meg sem állapodott a kormánnyal, ők folytatták a harcot.
Sokan a kolumbiai polgárháború elől a szomszédos Venezuelába menekültek, ahol ugyan voltak politikai válságok, azok nem jutottak el fegyveres összecsapásokig. Ezekben a politikai válságokban erősödött meg Hugo Chávez baloldali-populista-bolivári mozgalma, amely 1999-ben került hatalomra. Chávez tömérdek jóléti intézkedést hozott meg abból a bevételből, amit az ország az olajtermelésből nyert, Venezuela ugyanis a világ legnagyobb olajtartaléka felett rendelkezik.
Azonban ez nem jelentette automatikusan azt, hogy az ország a világ végéig gazdag és prosperáló marad. Két esemény ugyanis közbeszólt: egyrészt Chávez halála, másrészt pedig a kőolaj árának bezuhanása. A „bolivári forradalom” atyjának utódja, Nicolás Maduro buszsofőrből lett elnök, a kibontakozó válságban pedig hibát hibára halmozott, válságspirálba sodorva Venezuelát.
Mélyszegénység, hiperinfláció és inkompetencia – Madurót mégsem sikerült eddig leváltani elnöki posztjából, hiába támogatja az ellenzéket a nyugati világ. A venezuelai kormánynak ugyanis szintén van nemzetközi hátországa: mind Kína, mind Oroszország kiáll a hadsereg által is támogatott Maduro mellett a válságban, így az elnök egyelőre marad. Az elmúlt években négymillió ember viszont elmenekült a harmincmilliós országból, közülük a legtöbben pedig a szomszédos Kolumbiába vándorolnak.
Kolumbiában pedig nem hallgatott el minden fegyver, a FARC lázadói és az ELN mellett a Reuters riportja szerint jobboldali milíciák és drogcsempész csoportok is folyamatosan harcolnak a venezuelai-kolumbiai határ környékén. A számok alapján a gerillaseregek nem is tűnnek népesnek: a kolumbiai hírszerzés körülbelül 8400 olyan gerilláról tudott májusban, aki a FARC vagy az ELN színeiben harcolt, ami eltörpül az ellenük fellépő kolumbiai hadsereg 250 ezres létszámához képest.
Viszont a gerillacsoportok a dzsungel ösvényeiben könnyebben tudják vívni harcaikat, a hadsereg pedig az ország bármely területén felbukkanó kisebb csapatokat nehezen tudja elkapni. Csak a kolumbiai-venezuelai határszakasz 2219 kilométer hosszú – viszonyításképp: a Donald Trump amerikai elnök által sokat emlegetett amerikai-mexikói határszakasz 3145 kilométer. A teljes, szövevényes venezuelai zöldhatárt így a hadsereg nem is tudja ellenőrzés alatt tartani,
pláne, hogy a szomszédos Venezuela kiváló hátországot biztosít a gerilláknak.
Egyrészt a hírek szerint az ELN vezérei Venezuelában bujkálhatnak – másrészt pedig a csoportosulások erőforrásaikat jórészt a szomszédos országból szerzik be, mind anyagi, mind emberi szempontból.
Anyagilag a csoportok főleg a venezuelai aranybányákra támaszkodnak: a Guardian cikke szerint venezuelai bűnszövetkezetek már évek óta működtetnek nem hivatalos bányákat. Ezek a bűnszövetkezetek pedig aktívan együttműködnek a kolumbiai gerillákkal – az ELN például Venezuela 24 államából tizenháromban van jelen, a déli bányarégióktól a guyanai határig.
A venezuelai kormányzat pedig a jelek szerint nincs ellenére annak, hogy a kolumbiai kommunista gerillamozgalom jelen legyen az országban, hiszen ők akár képesek is lennének megvédeni őket egy leendő külső beavatkozástól. Sőt, a helyiek között is népszerűbbek a Kolumbiából érkező gerillák, mint a sokszor kegyetlen venezuelai bűnszövetkezetek:
Megszerettetik magukat [a helyiekkel], fegyvereket kínálnak nekik, bevonják őket
– mondta egy kolumbiai csoport venezuelai lerakatának a vezetője. A gerillacsoportok elsősorban azokon a helyeken jelennek meg, amiket az erősen megrogyott állam már alig tud ellenőrizni. Rendet ígérnek a helyieknek, és be is avatkoznak aktívan a helyi ügyekbe, cserébe a lakosok nekik adóznak és dolgoznak – például a bejelentetlen aranybányákban. A Guardian cikke szerint legalább 300 ezer ember dolgozik ilyen körülmények között.
Holott ez a fajta illegális aranybányászat egyrészt súlyos környezeti károkat okoz, másrészt pedig újra felélesztette a maláriajárvány terjedését. A bányákban álló víz és a higiéniát nem ismerő táborok kiváló táptalajt adnak a fertőzést terjesztő szúnyogoknak, így tették újra honossá azt a vírust, amit Venezuelában elvileg már 1961-ben felszámoltak. Az összeomlott egészségügyi ellátás miatt pedig a járvány országszerte terjedésnek indult: míg 2010-ben közel 50 ezer maláriás esetről számoltak be, a WHO adatai szerint 2015-ben 136 ezer, 2016-ban pedig 241 ezer esetet regisztráltak Venezuelában.
A Reuters hírügynökség pedig nemrég helyszíni riportban számolt be arról, hogyan használják ki a kolumbiai határnál a venezuelai helybelieket, akiket a beszámoló szerint nem csak bányákban dolgoztatnak, de a gerillák katonai egységeibe is befognak. „Toborozzák a venezuelaiakat”, mondta Arnulfo Traslavina kolumbiai ezredes, a kolumbiai határnál lévő fegyveresek ellen küzdő különleges egység katonai parancsnoka.
Az illegális fegyveres csoportok soraiban egyre többen vannak. Ez egy jelentős fenyegetés Kolumbiának.
A kolumbiai-venezuelai határnál a felkelők közel harmada Venezuelából jön, az összes felkelők számának pedig a tizedét teszik ki a mélyszegénységből érkező venezuelaiak, akik ételért és némi fizetségért bármire képesek lennének.
„Azt mondták, kapok ruhákat, ételt, pénzt, szállást, mobiltelefont”, mondta a 20 éves venezuelai Gregorio, akit szintén felkértek arra, hogy csatlakozzon egy ilyen csoportosuláshoz:
Csábító volt, de féltem is... Azt mondták korábban, hogy rossz emberek tesznek ilyen ajánlatokat, és nem akartam csatlakozni.
A becslések szerint 1,3 millióan menekültek Venezuelából Kolumbiába, az összes anyagi tartalékukat felélve, de sok esetben kerülnek csapdahelyzetbe. „Egy olyan háborúba sorozzák be őket, amihez valójában semmi közük”, mondta a Reutersnek a Kolumbia határánál fekvő Arauca megye emberi jogi ombudsmanja, Deisson Marino.
A katonai és a bányászati munkákon túl még a drogtermesztésben is használják a Venezuelából érkezőket. A kokain alapjául szolgáló kokacserje-ültetvényeken ugyanis egyre több venezuelai dolgozik, a termesztés mellett pedig a terjesztésben is aktívan részt vesznek a venezuelai menekültek a The Conversation cikke szerint. Arról pedig már korábban is beszámoltunk, hogy egyes csoportok prostitúcióra kényszerítik a Venezuelából menekülő fiatal nőket.
Venezuela azonban nem csak a latin-amerikai terrorszervezetek célpontja: a Foreign Policy arról ír, hogy az ország már Hugo Chávez idején is menedéket biztosított a libanoni Hezbollah síita terrorcsoport támogatóinak, az iszlamisták pedig még egy „biztonságos kikötőt” is kialakítottak maguknak a venezuelai partoknál fekvő Margarita szigetén.
A kommunista gerillák mellett pedig újra fellendülőben vannak a jobboldali milíciák is. Bár a legnagyobb ilyen csoportosulást, az ACU-t a kétezres években sikerült lekapcsolni, a Reuters riportja arról számol be, hogy az újonnan felbukkanó csoportok a venezuelai menekültek között is toboroznak.
„Azt mondták, hogy a kiképzés hat hónapig tart majd. A rangunk alapján fognak minket fizetni” – mondta el a Reutersnek a 26 éves Eddinson, hogyan akarta befogni az egyik milícia a sorai közé. A cikk elején is idézett férfi azonban visszautasította az ajánlatot, hiszen nem mondták el neki, „mikor lesz vége”. Sokan viszont látatlanban is belemennek a hasonló alkukba, hiszen a venezuelai éhezésnél és nyomornál még ez is jobb.
Egyelőre úgy tűnik, hogy nem is lesz hamar megoldás a venezuelai menekültek helyzetére: Maduro rezsimje ugyanis stabilan áll, és hiába próbálták már többször is megbuktatni a buszsofőrből lett elnököt, a hadsereg mellette áll – még akkor is, ha naponta dezertálnak Kolumbiába a venezuelai katonák.
Az ellenzék viszont igen aktív Venezuelában, évek óta gyakoriak a tömegtüntetések, januárban pedig ezek egyikén ki is nevezte magát Juan Guaidó, az ellenzéki többségű parlament elnöke ideiglenes elnöknek. Az Egyesült Államok és szövetségesei (köztük Magyarország is) elismerte Guaidót Venezuela hivatalos elnökének, azonban több ország kitart továbbra is Maduro mellett. Többek között Kína, Törökország, Irán és Oroszország is – a június végi G20 csúcstalálkozón Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök beszélgetésén is szó volt a venezuelai helyzetről.
Oroszországnak ugyanis nincs ellenére Maduro rezsimjének fenntartása – a Wall Street Journal például nemrég arról írt, hogy orosz chartergépeken viszi ki Venezuela az aranytartalékait Afrikába, hogy ezzel kijátsszák az USA szankcióit. Valószínűleg tehát a nagyhatalmak döntik el, mikor és hogyan végződhet Venezuela történetének legsúlyosabb válsága, és hogy meddig engednek teret az egyre terebélyesedő terrorcsoportoknak.
Borítókép: A Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) gerillaszervezet fegyverletételi övezetbe tartó tagjai megpihennek az útszélen a nyugat-kolumbiai Cauca megyében fekvő Roblesnél 2017. január 31-én. Az államhatalom ellen ötven éve harcoló gerillák országszerte összesen huszonhat erre kijelölt övezetben adhatják át a fegyvert fél éven belül az ENSZ képviseleteinek. (MTI/EPA/Christian Escobar Mora)