Index Vakbarát Hírportál

Lezárták a Kuciak-gyilkosság nyomozását

2019. szeptember 24., kedd 08:38

Lezárták a nyomozást a Kuciak-gyilkosság ügyében, írja az Új Szó. A védelem szeptember 30. és október 4. között tanulmányozhatja át a nyomozás eredményeit, mondta a TASR hírügynökségnek Marek Para, Marian K. ügyvédje. 

Mi, a sértettek erre a hétre kaptunk időpontot az ügyirat áttanulmányozására. Várhatóan szerdától péntekig fogjuk tanulmányozni az ügyiratot a NAKA nyitrai (Nitra) fiókirodájában. Úgy értesültem, hogy ezt követően a védelem kap időpontot az ügyirat áttanulmányozására. Ez összhangban van az ügyészség azon szándékával, hogy nem akarja újra kérvényezni a letartóztatás meghosszabbítását, hanem még a határidő lejárta előtt vádat akar emelni

– magyarázta Daniel Lipšic, a Kuciak család jogi képviselője.  Marian K. vállalkozót március 8-án azzal gyanúsították meg a hatóságok, hogy ő rendelte meg Ján Kuciak oknyomozó újságíró meggyilkolását, akivel együtt meghalt a jegyese is. A bűncselekmény indítéka az áldozat újságírói munkája lehetett. 

A gyilkosságnak összesen hat gyanúsítottja van. A gyanú szerint  Marček Miroslav  csak a sofőr szerepét töltötte be az ügyben, ő vihette Nagymácsédra a gyilkosság másik gyanúsítottját, Szabó Tamást. A gyilkosság további gyanúsítottja Andruskó Zoltán, aki együttműködik a rendőrséggel. A gyilkosság megrendelésével Alena Zsuzsovát és Marian Kočnert gyanúsították meg. Mindannyian előzetes letartóztatásban vannak.

A gyilkosságot követően hatalmas tüntetések kezdődtek Szlovákiában, és Robert Kalinak belügyminiszter, valamint Robert Fico miniszterelnök is távozni kényszerült hivatalából.

Rovatok