Index Vakbarát Hírportál

Káosz a hongkongi parlamentben: félbeszakították a kormányzó beszédét

2019. október 16., szerda 10:52

Carrie Lam, hongkongi kormányzó beszédét szakították meg ellenzéki törvényhozók, amikor transzparenseket kezdtek felmutatni, és az ülés kiabálásba fulladt. A kormányzó a tiltakozók miatt megszakította beszédét, és egy előre felvett videóban szólt a képviselő-testülethez.

Az ülés megszakítása azt is jelenti, hogy a kiadatási törvényjavaslatot - a hónapok óta tartó tüntetések kiváltóját - nem lehetett hivatalosan visszavonni. Az ellenzéki politikusok egyébként pont azt kérték számon rajta, hogy miért nem teljesíti a tiltakozások résztvevőinek öt követelését, amelyek egyike, hogy mondjon le.

A tiltakozó képviselők egy része Hszi Csin-ping kínai elnököt ábrázoló maszkot öltött fel, ezzel utalva egyrészt a városban egyre növekvő pekingi befolyásra, illetve arra, hogy október 5-én hatályba lépett az új, a demonstrációkon a maszkok használatát tiltó törvény, amellyel a hatóságok a hónapok óta tartó tüntetéseken egyre elharapódzó erőszakot kívánják megfékezni.

Carrie Lam ismét elmondta, hogy nem akarnak eleget tenni a tiltakozók követeléseinek. Arra hivatkozott, hogy az erőszak csak még több erőszakot szül. Továbbá arra is kitért, hogy a tüntetések ellenére is megtartják a november 24-ére ütemezett kerületi tanácsi választásokat, amin a kormányzat mindent el fog követni azért, hogy "tiszta, nyílt és őszinte" választásokat tarthassanak.

Nem sokkal Lam beszéde előtt, az amerikai alsóház elfogadott három tervezetet, amikkel a Hongkongban kialakult helyzetre reagálnának. A tervezetek értelmében az amerikai külügyminiszter minden évben felülvizsgálná, hogy Hongkong megfelelő autonómiával rendelkezik-e. Ha úgy ítéli, hogy nem megfelelő a demokrácia helyzete, abban az esetben gazdasági szankciókat vetnének ki, valamint megvonnák a vétkes tisztviselők vízumait. Ezzel együtt a tüntetőket is segítenék: ők akkor is kaphatnak amerikai vízumot, ha eljárás folyik ellenük Hongkongban. A tervezetek Peking súlyos felháborodását eredményezték. 

( BBC, MTI )

(Borítókép:  Kim Kyung-Hoon / Reuters)

Rovatok