Vannak, akik szerint sikertörténetet írt, mások szerint szakadék felé viszi országát Dél-Amerika utolsó ikonikus baloldali vezetője, aki 13 éves elnöksége legnehezebb választásának fut neki vasárnap Bolíviában. Evo Morales – a kontinens első indián államfője – egészen más utat járt be mint Venezuelában a néhai Hugo Chávez politikai örököse, az olajban gazdag országot totális csődbe vivő Nicolás Maduro. Ám a 2006-os helyzethez képest sokkal jobb makrogazdasági mutatókat hozó politika ellenére lehet, hogy Morales negyedik elnöki ciklusát már nem szavazza meg a 11 milliós Bolívia, és ebben nagy szerepet játszhatnak a legutóbbi erdőtüzek. Kérdés, tiszta lesz-e a választás, amelyen Morales úgy indult el, hogy az ezt lehetővé tévő alkotmánymódosítást 2016-ban a választók többsége elutasította.
Dél-Amerika baloldali hullámával került Bolívia elnöki székébe Evo Morales 2006-ban, a szegény néprétegek és az ország lakosságának többségét alkotó indiánok támogatásával. Akkoriban Brazília elnöke Lula da Silva volt – korrupció vádjával azóta börtönbe került, Brazília megválasztotta a maga Donald Trumpját Jair Bolsonaro személyében –, Ecuadort Rafeal Correa vezette – többek között egyenesen bele egy kínai hitelcsapdába, ő maga jelenleg inkább Belgiumban él –, Venezuela élén pedig Hugo Chávez állt, akinek halála után a stafétabotot buszsofőr alelnöke, Nicolás Maduro vette át, aki csak a hadsereg révén tudta megőrizni hatalmát a felelőtlen gazdálkodással lenullázott ország tüntetési hullámával szemben.
A bolíviai sztori azonban más, nézzük, miért nevezhető sikertörténetnek:
A gyarapodást a baloldali fordulatot hangoztató Morales széleskörű szociális juttatásokra, infrastruktúra fejlesztésére fordította, de hogy mennyire mélyről kellett indulni, azt mutatja az is, hogy
2005-ben a lakosság több mint 13 százaléka volt írástudatlan.
Tíz évvel később már csak 3,2 százalék. Igaz, a gyorsan javuló adatokat eddig a szakaszig könnyebb felmutatni, az általános képzettség további emelése már jóval nehezebb feladat. Ettől még tény, hogy ez a Bolívia történetében rekordhosszú ideig elnöklő Morales időszakához köthető, ahogyan az is, hogy a szegénységi küszöb alatt élők arányát 60-ról 38 százalékra csökkentette. Bolívia azonban így is Dél-Amerika legszegényebb állama.
Kiemelt célpontjai politikájának a nők. A bolíviai parlament tagjainak harmada nő – Magyarországon mindössze 11 százalékuk –, Morales kabinetjének felét szintén nők adják. Aktívan fellép a családon belüli erőszak ellen, szorgalmazva, hogy a rendőrségi nyomozásokat a női emancipációra fókuszáló civil szervezetek is figyelemmel kísérhessék. Ennek ellenére tavaly így is 128 nőt ölt meg élettársuk, ami lakosságarányosan kiemelkedően magas szám a térségben. A feminizmus létjogosultságának elismerése ellenére Bolíviában tilos az abortusz, miközben renkívül magas a teherbe esések száma a tinédzserek körében. Demográfiai kényszer sem indokolja a szigorú tiltást, az ország termékenységi rátája a legmagasabb Dél-Amerikában, 3,0.
Hangsúlyos az őslakosok politiai életbe való bevonása is: az ajmara származású Morales alatt hivatalos nyelvként ismertek el további tucatnyi indián nyelvet, és az ország hivatalos elnevezésébe is betette a soknemzetiségű jelzőt.
A szakszervezet felől érkező egykori kokatermesztő Morales szociálisan érzékeny programja minden tekintetben klasszikusan baloldali. Retorikája hangsúlyosan antiimperialista, neoliberalizmust tagadó szólamokra épül, gazdaságpolitikája azonban ennél árnyaltabb – többek között ezért sem tart ott, ahol Venezuela.
Újraállamosította a vízszolgáltatókat, a gáz- és olajipari YPFB-t, de a gázmezők kitermelésében így is megmaradhattak a külföldi vállalatok, főként a brazil Petrobras, a spanyol-argentin Repsol, a francia Total, de a BP és az Exxon Mobil is. (A gázmezők mérete nem elhanyagolható, de messze elmarad Venezueláétól, annak alig öt százaléka. A 300 milliárd köbméter bizonyított tartalék kevesebb, mint az orosz Gazprom 8 havi termelése. Az éves magyar gázfogyasztásnak nagyjából az ötvenszerese.)
Az országban sokkal visszafogottabban zajlott az államosítás, mint Venezuelában. A gazdaság jóval többet őrzött meg a szabad piacból, nem piszkálták a kisvállalkozásokat, fel sem merült, hogy olyan árszabályozást vezessenek be, mint azt tette az ötvenes évek Kelet-Európáját idéző, „spekuláns vállalkozót” üldöző Venezuela. A viszonyítás azért fontos, mert Morales egyébként a Hugo Chávezzel való ideológiai közösséget hangsúlyozza, de a gyakorlatban jóval racionálisabb.
A most 59 éves Morales elnökségének mérlege azonban nem is olyan fényes, ha nem a kezdetekhez, hanem 2014-hez viszonyítjuk, amikor még 61 százalékkal nyerte meg a legutóbbi elnökválasztást, de amikor véget ért a drága földgáz időszaka:
A Morales politikai legitimációját képező széleskörű szociális programokból az elnök nem vett vissza, ám azok egyre inkább csak hitelből és a korábban felhalmozott tartalékokból fedezhetők. Hiába fontos programokról, például széles körű egészségügyi szolgáltatások biztosításáról van szó – bár a kubai orvosok részvételével indított program az állam által is elismerten lassan halad –, ha a kiadásokat ehhez csak külső forrásokból tudja fedezni az ország, akkor a terhek idővel elviselhetetlenek lesznek. És azért
akadnak értelmetlen presztízsberuházások is, mint a La Pazban felhúzott 120 méter magas elnöki hivatal brutális tömbje vagy az elnök szülőfalujában működő Morales-múzeum.
Az energiahordozó nyersanyagok exportjára épülő gazdaság jóval lassabban, mint Venezuelában, de esésben van, ami a tartalékok leapadásával zuhanórepülésbe mehet át.
A boliviano árfolyama csaknem 10 éve stabil a dollárhoz képest. Ez jól hangzik, de a 7:1 aránnyal megőrzött, túl erős boliviano egyre nehezebben fenntartható – ezért is nő a hitel és fogy a valutatartalék –, így a jelenlegi folyamatok fennmaradásával a hiperinfláció időszaka is eljöhet. Látott már olyat Bolívia, 1985-ben évi 8 ezer százalékos volt a pénzromlás.
Ám ezek olyan problémák, amelyek a választókat még nem sújtották, így a választást nem ez dönti el. Valójában már a 2016-os népszavazás is jelezte, hogy Bolívia nem bánná, ha új ember kerülne az ország élére. Amikor az elnök negyedik terminusának lehetőségét 51 százalék elutasította, Morales maga is kijelentette: ciklusa végén távozik.
2006 után egy alkotmánymódosítás okán 2009-ben volt soron kívüli választás, ezt követte a 2014-es. 2017-ben azonban a legfelsőbb bíróság úgy döntött, joga van indulnia az elnöknek, így Morales jelezte, népszavazás ide, ígéret oda, mégis újra indul.
Ezzel már korábbi támogatói közül is sokan nem értettek egyet.
Az sem volt véletlen, hogy a gazdasági nehézségek fényében a nacionalizmus felkorbácsolásával is készült a 2019-es kampányra, például a Chilével száz évre visszanyúló, önálló csendes-óceáni kijáratról szóló vita mentén.
Az újabb választás ugyanis a népszavazás fényében már nem ígérkezet könnyű menetnek a korábban biztosan győző Moralesnek, de talán nagyobb gond nélkül így is nyert volna, ha nem lobbannak fel az erdőtüzek. A nyáron csaknem 40 ezer négyzetkilométeren pusztítottak, a lassan, és gyenge eszközökkel közbelépő állami szervek sem álltak a helyzet magaslatán – Morales egy időre fel is fügesztette választási kampányát. Kritikusai szerint azonban a dél-amerikai esőserdőkben hatalmas területen pusztító tüzekről az állam is tehet, engedélyezte ugyanis a termőföldek méretének növeléséhez a további erdőirtásokat, amelyeket nagyrészt égetéssel hajtanak végre.
Ennek kedvezményezettjei főként a Morales bázisát adó szegényebb, földműves rétegek, a tiltakozók inkább az ország városi lakosságából kerülnek ki.
Santa Cruzban, az ország legnagyobb városában százezres tüntetés volt október elején az elnökkel szemben. Morales ellen játszik az idő is: a lakosság 60 százaléka 30 év alatti, ők azok, akik leginkább változást akarnak, esélyt adva a konzervatív ellenjelöltnek Carlos Mesának – akit mellesleg az elnöki székből 2005-ben az a tiltakozási hullám sodort el, amely Moralest államfővé emelte.
A most 66 éves, történész végzettségű ellenzéki jelölt a bolíviai gázmezők kitermeléséért folyó nemzetközi csatározás részese volt, előbb alelnökként, majd pedig elnökként, miután a tiltakozások nyomán az államfő elhagyta az országot és meg sem állt az Egyesült Államokig.
2003 őszén lépett hivatalba, de nem hagytak alább a tüntetések, amelyeken a kemény rendőri fellépés nyomán több tucat ember meghalt. Ellenfelei azzal vádolták, hogy az ország gázmezőit kiszolgáltatja az Egyesült Államoknak. Erre megvolt az okuk, ugyanis meglepő módon az ország elismert gáztartalékai azután nőttek a hatszorosukra, hogy 1996-ban privatizálták az YFBP-t. A kitermelésre nyújtott újabb kedvezmények keltette újabb tüntetések nyomán 2005 márciusában Mesa lemondott, Morales pedig hivatalba lépése után rendelkezett az YPFB újraállamosításáról.
Morales kormánya júliusban épp azzal érvelt Mesa ellen, hogy az ellenzék az ezredforduló privatizációs céljait hozza vissza, megfosztva az országot a gázvagyonból származó bevételtől, amelyre Morales vívmányai épültek. Mesa ugyan nem említett privatizációt, azonban utalhatott rá, amikor azt mondta, tőke nélkül nincsen technológia a kitermeléshez, így a cég kevéssé hatékony, ezért ideje lenne véget vetni az YPFB körüli populizmusnak.
A fenti nyilatkozat mellett Morales hívei számára érv lehet az elnök melletti kiállásra Ecuador esete is: ott két éve távozott a hangsúlyosan baloldali politikát folytató elnök, akit hiába követett alelnöke, hangzatos neve ellenére Lenín Moreno épp most akart szakítani az üzemanyag fenntarthatatlannak mondott ártámogatásával, ami rendkívüli állapot bevezetését hozó tiltakozássorozathoz vezetett. Végül a héten visszavonták a rendeletet.
A felmérések szerint Morales biztosan hozza az első fordulót, de 50 százalékos győzelme valószínűtlen, és annak is kicsi az esélye, hogy 40 százalékot szerez, legalább 10 százalékpontot verve a második helyezettre – amivel szintén elkerülhetné a második fordulót. A két legutóbbi választást 60 százalékos többséggel nyerte, a felmérések most 38-27 százalékos befutót valószínűsítenek az első két helyen.
Nem kizárt, hogy ha sikerül vasárnap kikényszerítenie, akkor egy decemberben esedékes második fordulóban Mesa fordíthat, begyűjtve az első forduló hat jelöltjére leadott szavazatokat. Köztük van Óscar Ortiz szenátor, a „Bolívia nemet mond" mozgalom vezetője, aki 10 százalékot kaphat, de sokan azzal vádolják, hogy az ellenzék megosztásával valójában Moralesnek tesz szívességet. A negyedik helyen egy váratlan jelölt áll: Chi Hyun Chung, egy koreai származású lelkész, aki a 130 fős parlamentben tíz helyet birtokló Kereszténydemokrata Párt jelöltje, és a felmérések szerint öt százalékra számíthat.
Morales ellenzéke szerint nem kizárt, hogy a választási eredményeket meghamisítják, ha az elnök vesztésre állna. Ennek ellentmond, hogy 2016-ban a népszavazáson 51 százalékkal veszített – igaz, végül nem vette figyelembe. Valószínű azonban, hogy ha Morales épp annyival győz, hogy elkerülje a második fordulót, az mindenképp ellenzéki tiltakozást fog kiváltani, gyanítva, hogy az elnök csalással marad hatalomban.
(Borítókép: Evo Morales fotóival borított fal az orinocai Evo Morales-múzeumban. A bolíviai vezető szülőhelyén, a ma már csak pár száz fő lakta elszegényedett faluban 6,7 millió dollárból létesült a Demokratikus és Kulturális Forradalom Múzeuma. Fotó: Marcelo Perez Del Carpio/Anadolu Agency/Getty Images Hungary)