Index Vakbarát Hírportál

A momentumos Berg Dániel lett az európai liberális párt egyik alelnöke

2019. október 26., szombat 14:05

Kongresszust tartott az ALDE, az európai liberális párt Athénban a napokban, ahol a párt egyik alelnökévé a momentumos Berg Dánielt választották, írja a párt közleményében. 

Berget 67 százalékkal választották meg, mandátuma két évre szól. A politikus előzetesen a jelöltek közötti vitán azt mondta, fő feladatának tekinti a fiatalok aktívabb bevonását, mert az ő politikai aktivitásuk fontos az Európa-szerte megjelenő populista eszmékkel és az illiberalizmussal szembeni harcban.

A 24. hu írja, hogy Berg a CEU melletti tüntetéseken tűnt fel először a magyar közéletben. Majd az októberi önkormányzat választáson elindult a második kerületben, de csak a kompenzációs listáról került be a testületbe. Az új kerületi polgármester, Őrsi Gergely fel is kérte alpolgármesternek. 

Az ALDE párt a Renew Europe (Európa Megújul) nevű frakció legnagyobb tömörülése. Ennek a liberális frakciónak lett az alelnöke júniusban a szintén momentumos Cseh KatalinA liberálisok alkotják a harmadik legnagyobb képviselőcsoportot az Európai Parlamentben a néppárti és a szociáldemokrata frakciók után.

Rovatok