Mindig is azt mondtam: „Igen, meg fogom ünnepelni, ha Abu Bakr al-Bagdadi végre meghal, de az ünneplés rövid lesz és csendes, mert egy csomó al-Bagdadi mászkál még szabadon”.
Chris Costa, Donald Trump egyik volt nemzetbiztonsági tanácsadója nincs egyedül az Iszlám Állam vezetőjének halálával kapcsolatos ambivalens érzésekkel; apró hangsúlyoktól eltekintve lényegében minden általam olvasott szakértő egyetért abban, hogy az első kalifa nevét programadó jelleggel kölcsönző Abu Bakr al-Bagdadi halála a 2014 elején kibontakozó, 2017-re lényegében elbukó grandiózus dzsihadista államkísérlet szimbolikus lezárása.
Ráadásul az amerikai kommandósok által zsákutcába szorított, magát felrobbantó ISIS-vezér (akinek kalifai címét az iszlám világ egyetlen vallástudósa sem ismerte el) hétvégi kiiktatásával az Iszlám Állam elleni koalíció halállistájának utolsó tételét is kipipálhatja, hiszen a 43-ból 42 felsővezetőt és 79-ből 69 középvezetőt már 2018 elejére sikerült likvidálni. Az amerikai akcióról, és az Abu Bakr al-Bagdadi elleni hajszáról egyre több részletet tudni, az is kiderült például, hogy az Iszlám Állam vezetőjét egy ellopott alsónadrág alapján sikerült azonosítani.
Al-Bagdadi halála után valószínűleg az újonnan felemelkedett vezetői réteget is tovább sikerül ritkítani, hiszen törvényszerű, hogy a kalifa halála után intenzívebbé válik a belső kommunikáció, ami viszont mindig magában hordozza a lelepleződés esélyét. Abu Bakr al-Bagdadi egyébként már nyáron kijelölte utódját, egy bizonyos Abdullah Kamas nevű észak-iraki volt katonatisztet, akivel 2004-ben egy fogolytáborban raboskodott. Azonban kérdéses, mennyire tudja Szaddám Huszein egykori katonatisztje valóban érvényesíteni trónigényét, és legalább ennyire kérdéses, hogy milyen gyorsan találnak rá az Abu Bakr al-Bagdadi hat potenciális utódjára vadászó amerikaiak.
Donald Trump amerikai elnök kedden név említése nélkül azt is bejelentette, hogy Abu Bakr al-Bagdadi legesélyesebbnek tartott utódját is sikerült likvidálniuk.
Azonban érdemes szem előtt tartani, hogy az Iszlám Állam felett aratott győzelem legalább annyira pürroszi, mint amennyire totális.
Az Iszlám Állam ugyanis a szó szerinti értelemben vett hibrid rezsim, mely egyszerre képes működni titkos sejtekből álló konspiratív terrorszervezetként, egyszerre sarcoló-fenyítő-monopolizáló maffiaként és egyszerre elnyomó-szolgáltató államként. 2017 és 2019 között teljesen leépült az állami funkciója, de ettől még terrorszervezetként aktív maradt.
És bár az európai és amerikai iszlamista támadások száma jelentősen csökkent 2019-re,
az utóbbi egy évben az Iszlám Állam világszerte összesen 3000 támadást vállalt magára, ezek kétharmada törzsterületére , Irakra és Szíriára esik.
Ezek a támadások ezen gyűjtés szerint jellemzően robbantásos merényletek vagy könnyű fegyverekkel végrehajtott rajtaütések voltak, a klasszikus öngyilkos merényletek, vagy a robbanóanyaggal megpakolt páncélozott autók bevetése visszaesett. A támadások nagy számát egyfelől az magyarázza, hogy az alsóbb szinteken számos egység vagy legalább pár fős sejt maradt érintetlen. Ezek létszámáról elég eltérő adatok láttak napvilágot, de az Iszlám Államnak még mindig 10-18 ezer harcosa lehet. Az ő számukat gyarapíthatja még az a nagyjából 800, eddig kurd fogolytáborokban ülő dzsihadista, akik az észak-szíriai kurd autonómia elleni török offenzíva alatt szabadultak ki.
Ezek a dzsihadisták az általuk fenyegetett régiók lakóit továbbra is meg tudják sarcolni, és egy sor vállalkozásukat – a kannabisz-termesztéstől a használtautó-kereskedésig – jelenleg is működtetni tudják. Így azután viszonylag komoly keretük, nagyjából 400 millió dollárjuk maradt a feketepiacon keresztüli fegyvervásárlásra, amit Szíriában nagyban elősegít az, hogy a papíron az Aszad-rezsim által ellenőrzött területek többségén valójában Damaszkuszhoz hű hadurak uralkodnak.
A velük szemben felsorakozott erők azonban gyengülnek: a Donald Trump amerikai elnök által Recep Tayyip Erdoğannak kiszolgáltatott kurdok valószínűleg sokkal inkább az ellenséges milíciák ellen tartalékolnak, a Szíriában csak maroknyi katonát hagyó Egyesült Államok parancsnokai pedig attól tartanak, hogy a csapatkivonással elvesztik a közvetlen elérést, és a kurdok sem lesznek már olyan lojális partnerek, mint eddig.
Az ISIS további működőképességét az is elősegíti, hogy a dzsihadista mozgalmak hozzászoktak a szervezeti szintű totális vereséghez. Ne felejtsük el, az a dzsihadista formáció, amit mi Iszlám Államként ismerünk, Abu Bakr al-Bagdadi 2010-es vezetővé emelkedéséig legalább három vezetői garnitúrát elfogyasztott már Irakban, és 2007-ben lényegében írmagja se maradt az átfogó amerikai tisztogatásoknak köszönhetően. A dzsihadista szervezetekre ugyanis – a szeszcsempészekhez, a Vietkonghoz vagy drogkartellekhez hasonlóan – az a jellemző, hogy
a vezetők rendszeres likvidálása csak felgyorsítja a fiatalabb, éhesebb és fanatikusabb tagok felemelkedését.
És hiába jelentik be a lehetséges utódok nyomon követését, esetleges likvidálását, addig nem lehet megállítani a dzsihadista szervezetek feltámadásának-elhamvadásának ciklusosságát, amíg nem állítják meg azokat az ideológiai, gazdasági és társadalmi gondokat, amik hozzájárultak megerősödésükhöz. Ez nem jelenti azt, hogy 3-4 év múlva borítékolható az Új Kalifátus felemelkedése, de azt igen, hogy mivel szinte semmi nem oldódott meg azokból a társadalmi és gazdasági problémákból, melyek 2011 után elősegítették az Iszlám Állam felemelkedését, ezért borítékolható, hogy a szíriai-iraki dzsihadista mozgalmak még jó ideig talpon maradnak.
A politikai helyzet sem épp stabil a Sám-nak nevezett iraki-szíriai régióban. Szíria két nagyobb és két kisebb részre szakadt. Az Oroszország és Irán által befolyásolt Damaszkusz és a török vazallusok által irányított északi területek mellett Idlíb kormányzóságban ott maradt még az a jelentős terület, melyet a független dzsihadista szervezet, a Tahrír as-Sám ellenőriz – ez az al-Bagdadi által titkos szíriai Iszlám Állam-sejtként megálmodott, de alapítóját, majd anyaszervezetét, az al-Káidát is cserben hagyó milícia biztosította al-Bagdadi utolsó menedékét.
És ott van még a kurdok által létrehozott, de a török offenzíva miatt lényegében arab területre szorult Szíriai Demokratikus Erők (SDF) által ellenőrzött, Eufrátesztől keletre lévő autonóm régió. Az biztos, hogy mindkét kisebb független entitás hamarosan hatalmi harcok terepévé válik – Idlibben ez már be is következett –, és az is biztos, hogy sem Bassár el-Aszad, sem a törökök nem finnyásak, ha hatalmi érdekeik megkívánják a dzsihadistákkal való együttműködést.
Irakban ugyan legalább – a kurd régiót leszámítva – az ország egységét sikerült helyreállítani, azonban az elmúlt hetekben száznál is több halálos áldozattal járó zavargások, a politikai bizonytalanság,
az általános elégedetlenség és a háborús pusztítást kísérő nélkülözés nem sok jóval kecsegtetnek.
Az Iszlám Állam neve alatt elkövetett globális terrortámadásokra 2015-2016, – a szíriai kiképzőtáborokból visszatérők fokozott szűrésének bevezetése, illetve az internetes propaganda lekapcsolása – óta egyre kevesebb ráhatása volt magának az Iszlám Államnak; az elmúlt néhány év terroristái már inkább csak virtuális állampolgárai voltak a kalifátusnak – mondjuk ezek a virtuális állampolgárok a terrorizmus szempontjából szerencsére 2019-ben már nem tudtak olyan jól teljesíteni, mint elődjeik. Al-Bagdadi halála legfeljebb annyiban érintheti a globális iszlamista terrorizmust, hogy több sejt gőzerővel állt neki bosszútervek kovácsolásának, hogy méltó bosszút álljanak a „hit mártírjáért", de erre a titkosszolgálatok is számítanak.
Azonban nem szabad elfelejteni, hogy az Iszlám Államhoz 2014-15-ben több külföldi dzsihadista mozgalom is csatlakozott – melyek szerénytelenül „tartománynak” nevezik magukat. Ezek közül a legizmosabb az afganisztáni Horászán Vilajet, amit jellemző módon leginkább a rivális szélsőséges mozgalom, a tálibok szorongatnak, és innen kiindulva az IS ma már Pakisztántól és Tadzsikisztántól Indonéziáig és a Fülöp-szigetekig Ázsia jelentős részére befészkelte magát, még akkor is, ha a jelenlét valódi nagyságát nehéz felbecsülni. Az Iszlám Állam Sínai-félszigeten létrehozott vilajetjének felszámolásában sem történt előrelépés, Nyugat-Afrikában pedig a Boko Haram és renegát frakciói a belső válságok ellenére is keményen tartják magukat.
(Borítókép: Légi felvétel Abu Bakr al-Baghdadi halálához köthető támadás helyszínéről a szíriai Barisha városához közel 2019. október 27-én. Fotó: Omar Haj Kadour / AFP)