Index Vakbarát Hírportál

Elöntötte a víz a Venetói Regionális Tanács épületét

2019. november 15., péntek 10:06

Szükségállapotot hirdettek Velencében az áradás miatt, ami nemcsak a lakóházakat, hanem a hivatalokat is sújtja. Kedden a a Venetói Regionális Tanács épületét – fennállása óta először – öntötte a víz – percekkel azután, hogy megszavazták: nem tesznek semmit a klímaváltozás ellen. A tanácsterembe helyi idő szerint kedden este 10 órakor tört be a víz, amikor a tanács a 2020-as régiós költségvetést vitatta meg, írja egy hosszú bejegyzésben a Facebookon a Demokrata Párt egyik tagja, Andrea Zanoni.

Ironikus, hogy a tanácstermet mindössze két perccel azután árasztotta el a víz, hogy a többségben lévő pártok, az Északi-Liga, az Olaszország Fivérei és a Forza Italia elutasították a kérelmünket. A klímaváltozás ellen szerettük volna felvenni a küzdelmet

– áll Zanoni bejegyzésében. A környezetért felelős bizottság elnökhelyettese többek között szerette volna, ha létrehoznak egy pénzügyi alapot a megújuló források számára, ha a dízel buszokat „hatékonyabb és kevésbé környezetszennyező" alternatívák váltanák fel, valamint azt is, hogy visszaszorítsák a műanyagokat. A regionális tanács szóvivője, Alessandro Ovizach megerősítette a CNN-nek, hogy az épületet valóban a 2020-as költségvetés megvitatása után öntötte el a víz, ám azt nem konkretizálta, hogy épp milyen témákról szavaztak.

A tanács elnöke, Roberto Ciambetti ugyanakkor visszautasította Zanoni állításait egy, a CNN-nek küldött közleményben.  „A propagandán és a csúsztatáson túl azért lényeges, hogy egy olyan költségvetésről szavazunk, ami az elmúlt három évben 965 millió eurót biztosított a légszennyezettség, a szmog elleni küzdelemre, melyek meghatározó tényezői a klímaváltozásnak. Azt mondani, hogy semmit sem teszünk, hazugság" – tette hozzá az elnök, megjegyezve, hogy a 2010-es áradás után 2,6 milliárd euróba kerülő hidrogeológiai védelmi megoldásokat terveztettek. 

Az áradás miatt a tanács csütörtökön és pénteken Trevisóban dolgozik.

Rovatok