Index Vakbarát Hírportál

Törvényileg bontják le a megbuktatott szudáni elnök rezsimjét

2019. november 29., péntek 06:06

Szudánban az átmeneti kormányzat csütörtök este elfogadta az áprilisban megbuktatott Omar el-Besír elnök rezsimjének lebontásáról szóló törvényt, eleget téve az országos tiltakozómozgalom követeléseinek, írja az MTI. 

Az új jogszabály a többi között a volt szudáni elnök pártjának feloszlatását, pénzügyi eszközeinek és egyéb vagyontárgyainak lefoglalását is tartalmazza. A kormányellenes tüntetéseket szervező Szudáni Szakmai Szövetség – ugyanaz a szervezet, amely annak idején a Besír hatalmát megdöntő tüntetések élére állt – szerint ez egy "fontos lépés egy demokratikus civil állam megteremtése felé".

A Reuters hírügynökség megjegyezte, hogy a törvény végrehajtása megmutatja majd, hogy az ország átmeneti vezetése hajlandó, illetve képes-e a puccsal 1989-ben hatalomra került el-Besír rendszerének maradványait felszámolni.

A jogszabályt a szudáni átmeneti kormány és a szuverén átmeneti tanács több órás együttes ülésén fogadták el. Az ügyre rálátással bíró források szerint heves viták tárgya volt egy cikkely, ami eltiltja a politikától a korábbi rezsimben vezető tisztségeket betöltő személyeket.

A szudáni miniszterelnök a Twitteren azt hangsúlyozta, hogy a törvény célja nem a bosszú, hanem a szudáni emberek méltóságának megőrzése.

A nap folyamán visszavontak egy el-Besír idejéből származó törvényt, ami a nők öltözködését és viselkedését szabályozta a konzervatív iszlám társadalmi szokások jegyében, a rendelkezések ellen vétőket pedig testi fenyítéssel büntette.

Omar el-Besírt tavasszal, hónapokon át tartó tömegtüntetéseket követően mozdította el hivatalából az ország hadserege, majd hosszú hónapokon át tartó patthelyzet alakult ki, mert a Besír ellen tiltakozók és az ellenzék nem akarta elfogadni, hogy hosszabb távon a katonaság vezesse az országot, és a tüntetések folytatódtak, míg végül az ellenzéknek sikerült megállapodnia a hadsereggel a hatalom megosztásáról. Hamdok kormánya szeptemberben alakult meg.

Rovatok