„Régen az 1-es Csatorna tehetett népszerűvé, most pedig elég hozzá Novoszibirszkből Larisza Sesztakova a telefonjával” – kommentálta nem különösebben viccesen az egyik legismertebb orosz humorista, Makszim Galkin a putyini Oroszország ellentmondásos valóságát tökéletesen leíró helyzetét:
„Az elnök már lehagyta Brezsnyevet is. Van egy generáció, amelyik úgy nőtt fel, már azt hiszi, az elnöki poszt neve az, hogy putyin, így nem is lehet más az elnök, mint Putyin” – mondta Galkin Novoszibirszkben, parodizálva az örök ellenjelölt-statisztákat – a már Putyin előtt is elnökjelölt Vlagyimir Zsirinovszkijt, a liberális Grigorij Javlinszkijt és a kommunista Gennagyij Zjuganovot, igaz, utóbbi helyett tavaly más indult – és a szovjetebbnél is szovjetebbé vált esztrádműsorokat, politikai elemzéseket az állami tévén. „Visszatértek a szovjet idők a szó legrosszabb értelmében. Nem hagynak gondolkodni, előre megrágva megkapjuk, hogy ki az ellenség, kit hova kell tennünk... hallgatunk, félve, hogy jól arcon rúgnak minket” – mondta, megint csak mellőzve a viccet, annyira, hogy
tulajdonképpen nem tett mást, mint amit a parlamenten kívüli ellenzék legismertebb arca, „ az örökké bekasztlizott” Alekszej Navalnij, azzal a különbséggel hogy Galkin bárkit könnyedén elénekel.
Ha a tévében nem is „de a színpadon még lehet beszélni arról, hogy a politikusok mekkora sz..., szóval értik” – mondta Galkin az ominózus novoszibirszki fellépésen.
„Már az előző évszázadban parodizáltam azokat, akik most is aktív politikusok” – Galkin erről tavasszal beszélt egy interjúban a Dozsgy csatornán, ami önmagában is beszédes, tekintve, hogy a Dozsgy nem vádolható Kreml-pártisággal, annyira, hogy a törvényhozás igyekezett is ellehetetleníteni egy jól irányzott reklámtörvénnyel, hirdetések helyett kizárólag előfizetőkre utalva a csatornát. A társaság ennek ellenére máig fennmaradt.
Igaz, Galkin is a 90-es évek terméke, a most 43 éves előadó Gorbacsov-, majd Jelcin-paródiákkal futott be, annyira népszerű volt, hogy az önmagukat ünneplő, jubiláló előadókat is fricskázva „Én meg 26 lettem!” műsorával könnyedén megtöltötte a nagy koncerttermeket, közben nyelvészetet tanult, a diploma után a doktori programot is elkezdte, de végül nem fejezte be.
Hamar rubelmilliárdokat keresett – csak az egyik, oligarchákat megszégyenítő, Moszkva-környéki házát 10 millió euróra becsülik –, és némi meglepetésre feleségül vette a nála 27 évvel idősebb, már a szovjet időkben sztárként kezelt Alla Pugacsovát, akitől még nagyobb meglepetésre ikreik is születtek 2013-ban – béranyától, ami Oroszországban legális.
Galkin előbb volt ismert, mint Putyin, az elnök aztán hamar a repertoár része lett – itt egy dal a 2000-es évek elejéről, Jelcin és Putyin duettje –, igaz, többnyire inkább szkeccsekben megidézett beszélgetőpartnerek voltak, esetlenek, súlytalanok, viccesek.
Ezek tíz éve még bőven elfértek az állami tévé műsoraiban, Galkin kirobbanthatatlan volt a legtöbb ünnepi előadásból, jelenléte garantálta a nézettséget. Saját bevallása szerint poénjai valóban nem túl élesek: „Én alapvetően jóindulatú vagyok, mindenkiről úgy viccelődöm, hogy ha ott lenne az illető, akkor se pirulhassak bele” – vallotta meg. Elmondása szerint fellépett szűkebb körű rendezvényen Putyin előtt is, de nem érezte jól magát, inkább megkérte az elnököt, jöjjön el a koncertre, ha látni akarja.
A jóindulatú viccelődéstől egy kicsit valóban mintha eltért volna a novoszibirszki előadáson, amikor arról beszélt, hogy „a tévében már nincs politikai humor a cenzúra miatt, ami érthető, hiszen nehéz a helyzet”. Ezért rendjén is van, hogy Putyin az elnök, hiszen „nagy már a tapasztalata, jobban átlátja mint mi, unalmas lehet neki, ezekkel a naiv nemzetközi vezetőkkel, akik négyévente változnak, kivéve Angela Merkelt, akit valahogy ottfelejtettek a németek...”
„Mindent jobban tud nálunk, nyugdíjaktól a darvak fészkelőhelyének kijelöléséig” – idézte fel az elnök egy 2012-es akcióját Galkin. „A darvak sem tudták, de ő vette a fáradságot, darunak öltözött... személyesen repült előttük, mondják a darvak, na, itt repül a mi alfa-hímünk, menjünk hát utána, ő meg mutatja nekik, hogy itt a Gyatlov-átjáró, ott a stratégiai rakéták, na, ott arrébb fészkelhettek – és a darvak oda is mentek!
El tudják képzelni, hogy a ZDF közvetíti, ahogy Angela Merkel hódbundában megmutatja a hódoknak, hol lehet kidönteni a fákat?
A mi elnökünk viszont ezt is tudja!”
Igaz, Galkin nem csak viccnek álcázva kritizálta Putyint vagy inkább a rendszert, például az idén aláírt törvényt, amely a nemzeti szimbólumok és a hatalom tekintélyén való „túlzó gúnyolódást” szankcionálja, bármit is jelentsen ez. „Ha rajtam múlna, eltörölném ezt a törvényt, de nem rajtam múlik. A munkámban viszont nem akadályoz. Sosem tudhatod, miért és melyik pillanatban dönt úgy a hatalom, hogy már nem vagy neki kedves. Akkor aztán mindegy, hogy van ilyen törvény, vagy nincs, ha kell, akkor találnak olyan passzust is, amelynek nincs köze a humorhoz” – mondta egy interjúban Vlagyimir Poznernek, aki az orosz politikai újságírásban épp olyan karakter az állami tévén, mint Galkin az esztrád világában: kicsit többet mondhat, mint mások. Ezért is lehetséges, hogy az interjú az állami Pervij Kanalon (1-es Csatorna) mehetett le, még ha csak késő este is.
Ebbe a szűk kasztba belefér még Ivan Urgant zenész-műsorvezető-humorista, legalábbis két évvel ezelőttig, amíg működött esti műsora, a Prozsektorperiszhilton, a Szvetlakov-Cekalo-Martiroszjan trióval az állami 1-es Csatornán – persze itt is inkább Putyinnal, mint Putyinon nevettek –, azóta az Esti Urgant talk show fut, kicsit óvatosabban, de ez is jóval több, mint ami a magyar televízióban elképzelhető lenne 1963-ban 2019-ben.
Az interjúban egyébként Galkin „a soha ne mondd, hogy soha” közhelyével ütötte el, hogy lehetnek-e politikai ambíciói. Valójában korábban is mondott véleményt közéleti ügyekben: kifogásolta a homoszexualitás propagálását büntető törvényt, borzalmasnak nevetve azt a törvényt, amely megtiltotta, hogy amerikai állampolgárok orosz árvákat fogadhassanak örökbe, felszólalt az ellenzéki tüntetésen őrizetbe vett színész elítélése ellen, túlzónak találta az állam és az egyház szoros viszonyát.
Igazán nem ő, hanem a világ változott meg. Ahogy eltűntek a valódi politikai viták a közélet legális tereiről, úgy vált egyre feltűnőbbé az, amit Galkin éveken át mondott.
„Ha legalább egyszer vállalná a nyilvános vitát Putyin, legalább magával szemben. A baloldali tribünről mondana valamit, aztán a jobboldalihoz szaladna, és azt mondaná: szerintem viszont... köztük meg Vlagyimir Szolovjov (egykor kritikus liberális, ma keményvonalas Kreml-párti újságíró) állna ott Mao Ce-tung öltönyében, és dicsérné mindkettőt.”
Ahogy az illúziója is eltűnt a választásoknak, ahogy keményebbé vált a hatalom, „fokozódott a nemzetközi helyzet”, vége lett a drága földgáz exportjából adódó gazdasági fellendülésnek, jött az ukrajnai konfliktus, a Krím, aztán a nemzetközi szankciók, a Nyugattól való elszigetelődés, úgy lett Galkin előadásaiból váratlanul komoly politikai állásfoglalás.
A bekeményítő hatalommal szemben közben egy másik folyamat is beindult: már mindenki 2024-re tekint, Putyin elnöki ciklusának végére, amely után alkotmánymódosítás nélkül nem indulhat újra, és mindenki azt találgatja, milyen átmenet volna lehetséges – ám az utód sehol sem látszik.
A felszín alatt komoly helyezkedések vannak a hatalmi érdekcsoportok között, erről szólt az önkormányzati választás is – épp ezért van, aki úgy véli, Galkin már a Putyin utáni időkre gondolva vált ellenzékibbé, hogy senki se köthesse túlságosan a rendszerhez, amelyben azért ő elég jól érvényesült – bár nem lehet azzal vádolni, hogy kapcsolatainak köszönheti sikerét.
Más szerint a humorista azt kockáztatja, hogy Galkinból Illegalkin lesz.
Előadásának óvatos, sorok közötti, majd nyíltabban vállalt politikai része azért is kelthet nagyobb figyelmet Oroszországban, mert Ukrajnában egy színész-humorista már feljutott a hatalom csúcsára. Volodimir Zelenszkij könnyen állítható párhuzamba Makszim Galkinnal – akivel egyébként közös fellépése is volt, nem sokkal azelőtt, hogy Viktor Janukovics ukrán elnök elmenekült volna az ellenzéki tüntetések elől, és Oroszország annektálta volna a Krímet.
Hogy a történet abszurdabb legyen – jelezve, hogy Galkin tényleg más kasztban van a legtöbb humoristával szemben – a hétvégén a Kreml kongresszusi termében tartott koncertet, ahol nem hagyhatta szó nélkül a szibériai turné keltette visszhangokat, de azért sikerült oda is szúrnia a rendszernek:
„Félelmetes, még nem is jelölöd magad, már készek rád szavazni. Jó tudni, hogy még hisznek abban, hogy valamiről még dönthetnek a választásokon... Értem, a reakciókat, amióta Ukrajnában győzött Zelenszkij, a hatalom másképp néz rám: elismeréssel vegyes gyanakvással. Néhány kormányzó már jött és újra bemutatkozott...De ünnepélyesen bejelentem, nem készülök sehová... Ez nem Ukrajna, itt még le találnak lőni a beiktatás előtt. Kijelentem, hogy amit a koncerten mondok, az csupán hihihi-hahaha!”
Galkin azonban már most ügyesen fogalmazott a kétértelmű „nem készülök sehová” fordulattal, így aki akarja, továbbra is titkos elnökjelöltnek látja, aki meg úgy akarja, beéri a nevetéssel.
Borítókép: Makszim Galkin és Alla Pugacsova Fotó: Shutterstock