Formálisan nincs nagy tétje, mégis szokatlanul nagy erőt vetett be a Kreml annak érdekében, hogy a vasárnapi helyhatósági választáson a lehető legkevesebb ellenzéki indulhasson. A kizárások nagy fővárosi tüntetésekhez, azok pedig váratlanul kemény rendőri fellépésekhez, több mint ezer ember előállításához vezettek. (Ezúttal tizenhárom helyen, köztük Szentpéterváron tartanak kormányzó, vagyis polgármesterválasztást is, Moszkvában erről nem, de a városi képviselőtestületről döntenek.) A helyzet a választásokhoz közeledve sem enyhült: az ellenzék vezéralakja, Alekszej Navalnij korrupcióellenes szervezeténél (FBK) csütörtökön ismét házkutatást tartott a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
A Kremllel valóban kritikus ellenzéki jelöltek kiszorítása persze nem annyira szokatlan. A választási bizottság korábban is igyekezett „megszűrni” az indulókat. Elemzők szerint az újdonság az, hogy eddig inkább a valóban téttel bíró választásoknál – elnök- vagy parlamenti választásoknál – vetették be az ellenzék visszaszorítását célzó eszközöket, amiket az orosz politikai szleng „adminisztratív erőforrásnak” nevez.
„Épp az háborított fel sokakat, hogy most ezen a szinten sem indulhatnak ellenzékiek. Eddig úgy tűnt, városi szinten azért lehet az embereknek beleszólásuk az ügyeikbe”
– mondta az Indexnek Ljubov Szobol. Az Alekszej Navalnij által vezetett Alapítvány a Korrupció Elleni Küzdelemért (FBK) 32 éves jogásza maga is egyike lett volna az indulóknak, azonban a támogató aláírásokban ejtett formai hibákra hivatkozva a választási bizottság nem jegyezte be, ahogyan egyetlen rendszeren kívüli ellenzékit sem.
Az FBK-t vezető Navalnij jelenleg jobb híján „az okos szavazás” taktikáját javasolta, azaz azt, hogy az általuk összeírt lista alapján leginkább ellenzéki jelöltre szavazzanak a választók ott, ahol ez lehetséges. Hogy ez a hatalomnak így is sok, azt jelzi, hogy a rendszeresen vegzált FBK-nál csütörtökön ismét házkutatást tartottak.
Szobol is részese volt az elmúlt hetek tüntetéseinek, eddig 1,1 millió rubel (kb. ötmillió forint) büntetést szabtak ki rá a hatóságok az engedély nélküli megmozdulások szervezéséért.
A „rendszeren kívüli” jelző azokra a szervezetekre vonatkozik, amelyek valóban Kreml-kritikusak, nem pedig csupán az orosz vezetés lojális eszközeiként játsszák az ellenzéki szerepet, legitimálva ezzel a lényegében egypártiként működő rendszert. Ez a vád kézenfekvően a parlamenti pártokat éri: az Igazságos Oroszországot (SZR), az Orosz Liberális Demokrata Pártot (LDPR) és az Orosz Föderáció Kommunista Pártját (KPRF).
Az utóbbi időben azonban már ezek a pártok is okoztak kellemetlen meglepetést Vlagyimir Putyin pártjának, az Egységes Oroszországnak (JeR): 2018-ban négy megyében is győzött a kormányzóválasztáson a kommunisták és az LDPR jelöltje, akikre a JeR-ben inkább csak statisztaszereplőként számított. Ezek a váratlan vereségek magyarázhatják, miért kockáztatnak kevésbé az alacsonyabb szintű választáson is.
„Voltam tudósító a moszkvai dumában, emlékszem, amikor egészen komolyan vitatkoztak egy olyan rendelettervezetről, amely alapján megtiltották volna, hogy este 11 után nyávoghassanak a macskák”
– érzékeltette a városi közgyűlés csekély jelentőségét Ivan Golunov. Az újságíró szerint sosem volt valódi viták helye a moszkvai duma és egy átlagos moszkvai biztosan nem tudja megnevezni körzetének képviselőjét.
A 36 éves férfi az az újságíró, aki olyan rendőrségi nyomozás szenvedő alanya lett, amely a hatalom számára váratlan tiltakozó reakciót váltott ki, és amely közvetve hozzájárulhatott ahhoz, hogy a hatalom bekeményített az ellenzékkel szemben.
Több tényfeltáró cikket írt a hatalmi korrupcióról, őrizetbe vételekor épp a rendőrség magasrangú tisztjei és a moszkvai temetőbiznisz összefonódásainak bemutatásához gyűjtött anyagot. A Meduza.io újságírójaként dolgozó Golunovot kábítószer-csempészet gyanújával vették őrizetbe – ő maga később beszámolt a rendőrségen szerzett sérüléseiről, jogszerűtlen fogva tartásának körülményeiről, arról, hogyan próbáltak tőle megalapozott gyanú nélkül ujjlenyomatot venni és ügyvéd jelenléte nélkül kihallgatni. Az őrizetbe vétele nagyon hamar az orosz és nemzetközi sajtó tiltakozásához és tüntetésekhez vezetett.
Ezek a reakciók váratlanok voltak, ahogyan az is, hogy ügyét végül meglepő gyorsasággal ejtették, az orosz elnök szóvivője is megszólalt az ügyben, majd több rendőri tábornokot elbocsátottak, amiről a beszámolót Vlagyimir Putyin személyesen hallgatta meg.
Volt, aki úgy értelmezte, hogy a hatalom visszakozása a putyini vezetés új, engedékenyebb taktikájának része lehet, amiből épp az következett volna, hogy az ellenzéki politikusok is nagyobb mozgásteret kapnak a választásokon. Végül épp az ellenkezője történt, bár van olyan elemző, aki szerint pont ez volt a kézenfekvő: a tüntetések láttán arra a következtetésre jutott a hatalom, hogy újabb engedményeket nem tehet és inkább keményen útját állja az újabb tiltakozásoknak.
„Én azért nem túloznám el az ügyem jelentőségét. Időben valóban közel esnek egymáshoz, de valószínűleg az, hogy kit engednek a választásokra és kit semmiképp, az már korábban eldőlt” – vélte Golunov. Az viszont szerinte is bizonyos, hogy ügye nem zárult volna le ilyen megnyugtatóan és hamar, ha nincsenek tiltakozások.
„Engem védtek, de védték magukat is. Az üzenete az volt az ügynek, hogy ez bárkivel megeshet. Az is igaz, hogy az ellenem folyó eljárás ejtése azt az érzést erősíthette a tüntetőkben, hogy hatással lehetnek az ország ügyeire”
– mondta Golunov, elismerve, hogy ez a júniusi tüntetések utáni érzés kihathatott arra, ahogyan a társadalom egy része egy hónappal később az ellenzéki jelöltek választásokról való kizárására reagált.
A vezetés gondjai azonban mélyebbek, a fenti események valójában egy olyan probléma következményei, amelyekkel rendeletekkel nem tud megbirkózni az orosz vezetés és a 20 éve hatalomban lévő Vlagyimir Putyin.
Az orosz elnök – 2008 és 2012 között miniszterelnökként mentette át a hatalmat – szintén nem tudott változtatni az orosz gazdaság szerkezetén, fő bevételi forrása továbbra is az energiahordozók exportján alapul, csakhogy már nem számolhat olyan magas árakkal, mint a 2000-es években. 2014 óta a gazdaság inkább stagnál, a reálbérek tavaly másfél százalékkal csökkentek, eközben a rubel a 2014-es szintről nagyjából a felére gyengült. Ez persze megkönnyíti a bérek és nyugdíjak nominális emelését, a költségvetés egyensúlyban tartását, de
nem adja már meg azt a gazdasági növekedést, amelyért cserébe a társadalom kész elfogadni a sajtónyilvánosság szűkösségét és azt, hogy a választások csak formaságot jelentsenek, amelyen egyszerűen a jelenlegi vezetés hatalmát szentesítik.
Ezt tükrözik a népszerűségi mutatók is: a választani tudók körében 2017 decemberében a JeR támogatottsága 44 százalékos volt „egy most vasárnapi választáson”, 2019 júniusában viszont már csak 28 százalék mondta ugyanezt a mérvadó Levada Centr felmérése szerint. Az állami VCIOM ha más számokkal is, de hasonlóan mutatja a népszerűség alakulásának irányát.
Ezt a kormánypárt annyira komolyan veszi, hogy a moszkvai választásokon az Egységes Oroszország jelöltjei hivatalosan függetlenként indulnak – hasonlóra máshol is van példa.
Igaz, a kormánypárt esésével inkább a bizonytalanok tábora nőtt, kevésbé bármelyik ellenzéki erőjé. Ezalatt a kommunisták 9-ről 11-re nőttek, de a populista Liberális Demokrata Párt 10 százalékon stagnál, a valaha a Kreml projektjeként kitalált Igazságos Oroszország 4-ről kettőre esett, a liberális Jabloko ugyanúgy egy százalékon áll – bár ezek a mutatók Moszkvában nagyon mások, ott a parlamenten kívüli Jabloko 10 százalék felett is mérhető, míg a kormánypárt inkább a 20 százalékhoz áll közelebb.
„Nem arról van szó, hogy a választók körében népszerűbb lett a kommunizmus, egyszerűen így tudták a választók kifejezni a kormánypárttal szembeni elégedetlenségüket” – magyarázta a KPRF tavalyi kormányzóválasztási győzelmét Ljubov Szobol, jelezve, hogy még a rendszeren belüli, stagnáló ellenzék is okozhat fejtörést a Kremlnek.
Ha a hatalom látja, hogy a választásból nem jött ki jól, beindul az adminisztratív forrás: ez történt az ország keleti végében, a Tengermelléki Körzetben. Ott a KPRF jelöltje tavaly szeptemberben 45-28-ra elveszítette ugyan az első fordulót, a másodikban azonban csak úgy maradt alul, hogy a szavazatok 95 százalékos összesítése után hirtelen megszaladt a kormánypárti jelölt eredménye, végül alig egy százalékponttal nyert, úgy, hogy az érvénytelennek minősített szavazólapok száma ennél több volt. A Központi Választási Bizottság – amelynek vezetőjére csütörtökön furcsa körülmények között támadtak otthonában – végül elismerte, hogy az eredmények nem tiszták, igaz, nem csak a kérdéses körzetekben törölték ezeket, hanem az egész második fordulót érvénytelenítették. A decemberi ismétléskor pedig már nem engedték rajthoz állni a KPRF jelöltjét, igaz, a JeR-ét sem, így egy hivatalosan független jelölt nyert. Persze itt már nem volt szó függetlenségről: a győztes az az Oleg Kozsemjako volt, akit Putyin a szeptemberi törölt választás után maga nevezett ki a Tengermellék ideiglenes vezetőjévé. Kozsemjako aztán meggyőzőnek mondott 61 százalékkal nyert.
De akkor mégis vannak valódi választások Oroszországban? – vetődik fel a kérdés a meglepetést keltő eredmények láttán. A rövid válasz, hogy ha nagyon fontos, akkor nincs. Lásd keretes írásunkat. De van egy hosszabb válasz is:
„Van olyan időszak, amikor a hatalom mégis megpróbálja felmérni, milyen is a valódi ereje a választásokon. Ilyen lehetetett 2013, amikor Alekszej Navalnij végül mégis indulhatott a moszkvai polgármester-választáson"
– mondta a Meduza.io újságírója, Andrej Percev. Navalnij akkor 27 százalékot szerzett, de az igazán beszédes az volt, hogy a 2011 óta regnáló polgármester, Szergej Szobjanyin 51 százalékkal épp csak el tudta kerülni a második fordulót. Ez nem csak presztízsveszteséget jelent, de a második forduló már valódi lendületet adhat az ellenzéknek.
Ezt a szívességet azonban nem teszi meg a hatalom 2019 szeptemberében. Elvégre nem csak a kormánypárt, de Putyin népszerűsége is mélyponton van. Még ha a kérdés feltevésétől függően ez 30-72 százalék között mozog is, mindkét esetben elmarad a 2014-ben mért csúcstól.
Azóta sok minden történt, ami külpolitikailag is elszigetelte Oroszországot, hiszen a Krím annexiója és a kelet-ukrajnai szeparatisták burkolt támogatása szankciókhoz vezetett, Oroszország nem része a G8-nak sem, és viszonya a NATO-val, az Egyesült Államokkal feszültebb, mint valaha. Eközben nőtt a fegyverkezés, amit a társadalom rossz néven vesz annak láttán, hogy a reálbérek csökkennek, a nyugdíjkorhatárt pedig növelnék.
Ezzel együtt sincs természetesen olyan rossz állapotban a gazdaság, mint 1999-ben volt, a helyzet összevethetetlen, fontos az is, hogy most is többlettel zár az orosz költségvetés.
Viszont a hatalom legfontosabb hivatkozási alapja, miszerint az országot kihúzták a 90-es évek káoszából, az idő előrehaladtával egyre kevesebbeknek érv,
elvégre már 30 éves korba lépett az a generáció, amelynek tudatos emléke már nemigen maradt az előző évezred valóban bizonytalan – bár a hatalom által azóta még feketébbre festett – utolsó évtizedéről.
Ami miatt még kevésbé engedheti meg magának a hatalom a bizonytalanságot, az valójában egy távolinak látszó időpont: Vlagyimir Putyin hatéves elnöki mandátumának vége.
A kijevi külügyminisztérium felszólította Ukrajna nemzetközi partnereit, hogy növeljék a nyomást Oroszországra a Krím félszigeten vasárnap tartott helyhatósági választások miatt. Az MTI szerint a minisztérium rámutatott, hogy a választásokat törvénytelenül rendezték meg az Oroszország által 2014-ben annektált félszigeten. "A nemzetközi jog Moszkva általi újabb megsértése azt bizonyítja, hogy nem elég fenntartani, hanem erősíteni kell az Oroszországra gyakorolt nemzetközi politikai és gazdasági nyomást Ukrajna területi integritásának helyreállítása érdekében, beleértve a Krím megszállása miatt hozott korlátozó intézkedéseket" - áll a közleményben.
Az orosz – és szovjet – politikai rendszerben a hatalom átadásának nincsen meg a közmegegyezéses, megnyugtató mechanizmusa. Putyin 2008-után csak hátralépett, egy trükkel kormányfőként átmentette a hatalmát, hogy visszatérhessen újabb két ciklusra, amit ráadásul az elnök-statiszta Dmitrij Medvegyev által kezdeményezett alkotmánymódosítás révén hat évesre hosszabbítottak.
Ez a második ciklus azonban 2024-ben lejár, az akkor 72 éves Putyin utána csak újabb alkotmánymódosítással indulhatna az elnöki posztért.
A nyári tüntetéshullámmal szembeni kemény fellépést el lehet helyezni a Kremlön belüli csoportok versengésének kontextusában is. Eszerint az erőszakszervezetek – a „szilovikok”, ami nagyjából az FSZB, a belügy, a védelmi minisztérium, a külső elhárítás, a Nyomozati Hatóság egyébként egymással is rivalizáló szerveit jelenti – a tüntetőkkel szembeni akciókkal bejelentkeztek Putyinnál az utód kijelölésének jogáért, megmutatva, hogy a Kreml „polgári szárnya” – a gazdasági vezetés, tágabb értelemben a moszkvai vezetés, élén Szergej Szobjanyinnal – nem alkalmas a stabilitás megőrzésére.
Putyinnak lassan döntenie kell, de az, hogy ez eddig nem történt meg, abból is sejthető, hogy az elmúlt évek legnagyobb tüntetési hulláma kapcsán érdemben nem szólalt meg, így sem a fellépés, sem a választások minél szélesebb spektrumát követelő tüntetők mellett nem foglalt állást.
A vasárnapi választást Kibeszélő podcastunkban is átbeszéltük:
(Borítókép: Letartóztatott tüntető tart orosz zászlót a rendőrségi kocsiban 2019. július 27-én. Fotó: Kirill Kudryavtsev / AFP)