Index Vakbarát Hírportál

Az ausztrál történelem legnagyobb mentőakciója zajlik éppen

2020. január 3., péntek 10:02

Az ausztrál tüzek miatt már eddig is ezreket kellett kimenteni, és több tízezer embert szólítottak fel a hatóságok arra, hogy hagyják el otthonukat. A haditengerészetnek az ezer lakosú Malla­coota partjáról kellett kimentenie az embereket.

Az előrejelzések ráadásul tragikusak, még több szél, még vadabb időjárás várható Ausztráliában, ahol már eddig is minden idők egyik legpusztítóbb tüze tombol. Eddig 200 helyről jelentettek tüzeket, de ennél még többre számítanak, ezért az ausztrál haditengerészet megkezdte az ausztrál történelem legnagyobb mentőakcióját.

Az említett városkát a víz felől szállítóalkalmatosságokkal közelítették meg a katonák, sok helyit a vízből kellett kimenteni, összesen 963 ember jelentkezett, hogy vízen, és ennél is többen arra, hogy légi úton menekítsék ki. Ezek az emberek vasárnap óta vártak arra, hogy el tudjanak menni.

Már eddig is ezreknek kellett elhagyniuk otthonaikat, a hirtelen megindult tömeg pedig óriási közlekedési dugókat okozott. Victoria állam kormányzója, Daniel Andrew katasztrófa sújtotta területnek nyilvánította az érintett keleti parti területeket, így elrendelhetik az evakuálást. Ezeken a területeken 140 ezer ember él és sok tízezer turista tartózkodik.

„Ha el tudsz indulni, menned kell!” – adta ki a parancsot a kormányzó.

Nem csoda, hogy Scott Morrisonst az őt kísérő újságírók kamerája előtt küldtek el melegebb éghajlatra a katasztrófa sújtotta Cobargo lakosai.

Közel 5 millió hektáron égnek a lángok, legalább 19 ember meghalt, és 140 ház vált a lángok martalékává. Csak Új-Dél-Wales államban 480 millió madár, hüllő és emlős pusztulhatott el Eddig.

Rovatok