Index Vakbarát Hírportál

Pompeo: Szulejmáni rosszfiú volt, kiemeltük őt a csatatérről

2020. január 5., vasárnap 23:22 | aznap frissítve

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap több televíziós interjúban is védelmébe vette a Kászim Szulejmáni tábornokot likvidáló akciót, illetve az ehhez felhasznált hírszerzési információkat és kockázatbecsléseket. Az MTI hírösszefoglalója szerint demokrata párti politikusok kétségbe vonták a bagdadi nemzetközi repülőtér mellett péntek hajnalban végrehajtott légicsapások jogszerűségét, és az iráni tábornok elleni akció indokoltságát. Ebben a célzott csapásmérésben vesztette életét Szulejmáni tábornok és Abu Mahdi al-Muhandisz, az Irán támogatását élvező Népi Mozgósítási Erők nevű, több milíciát tömörítő iraki ernyőszervezet vezetője.

A hírszerzés elemzése egyértelművé tette, hogy ha nem cselekszünk, és hagyjuk, hogy Szulejmáni továbbra is folytathassa terrorkampányát, akkor ez nagyobb kockázat, mint amit a héten végrehajtott akciónk jelent

 - mondta Pompeo az ABC televízióban. Szavai szerint a döntéshozók közül senki nem kételkedett az amerikai hírszerzés információiban és következtetéseiben. A külügyminiszter kijelentette: álláspontja szerint jogszerű minden csapásmérés iráni célpontokra. 

Pompeo a CNN hírtelevíziónak adott interjújában nem kívánta részletezni a légicsapás után pénteken kiadott közleményét, amelyben azt állította, hogy az akcióval "küszöbön álló" terrortámadásnak vették elejét. Vasárnap azt mondta: a Szulejmáni jelentette veszély folyamatos és hosszú távú volt, mert szerinte az iráni tábornok hosszú évek óta irányította amerikai állampolgárok meggyilkolását.

Rosszfiú volt. Kiemeltük őt a csatatérről. Azt láttuk, hogy amerikaiak, sőt, sok amerikai elleni további támadásokat szervezett

- fogalmazott az amerikai diplomácia vezetője. Az akcióval az amerikai kormányzat azt üzente Iránnak, "elég volt, nem úszhatjátok meg, hogy általatok támogatott külső erőket használtok fel és közben azt hiszitek, hogy a ti hazátok biztonságban marad".

A demokraták kételkednek

Vasárnap több demokrata párti politikus is televíziós interjúkban ítélte el a pénteki akciót. Mark Warner virginiai demokrata párti szenátor az NBC televízió heti vasárnapi politikai vitaműsorában arról beszélt: ő változatlanul nincs meggyőződve arról, hogy indokolt volt Szulejmáni megölése.

Elfogadom, hogy (Szulejmáni) valós fenyegetést jelentett. Kérdés azonban, hogy mennyire volt küszöbön álló ez a fenyegetés, és erről nincs megfelelő információnk.

Chuck Schumer, a szenátus demokrata párti frakciójának vezetője az ABC televízióban Donald Trump amerikai elnökre utalva azt hangoztatta:

nincs szükségünk erre az elnökre, aki vagy ügyetlenkedik, vagy megfontolatlanul háborúba visz bennünket.

Irán nyomást gyakorol az iraki vezetésre is

Mike Pompeo reagált az iraki parlament által elfogadott határozatra, amelyben az Irak területén állomásozó külföldi csapatok kivonását szorgalmazzák. "Mi támogatjuk Irak szuverenitását. Folytatni fogjuk az iraki nép elleni terrorfenyegetések megszüntetését" - mondta a Fox televíziónak. Elhárította Ádil Abdel Mahdi ügyvezető iraki kormányfő sürgetését, miszerint ki kell vonni az Irakban lévő csapatokat. Úgy fogalmazott: Mahdi "csak ügyvezető kormányfő" és szerinte az iráni vezetés óriási nyomást gyakorol rá.

A The Washington Post című amerikai lap vasárnap arról adott bagdadi keltezésű hírt, hogy Ádil Abdel Mahdi, aki novemberben nyújtotta be a lemondását és jelenleg ügyvezető kormányfő, "politikai gyilkosságnak" minősítette a pénteki dróntámadást, és sürgette a bagdadi törvényhozást, hogy hozzon "sürgős intézkedéseket" a külföldi csapatok kivonásának szorgalmazásáról. Pompeo a Fox televíziónak azt mondta: 

Bízunk abban, hogy az iraki nép továbbra is azt akarja, hogy az Egyesült Államok ott (Irakban) maradjon és folytassa a terrorellenes harcot.

Irán: Amerika kezdte a háborút, mi is közvetlen támadást indítunk 

A CNN vasárnap interjút készített Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási vezetője katonai főtanácsadójával. Huszein Degán tábornok - aki korábban védelmi miniszter volt - katonai választ ígért Szulejmáni megölésére. Azt hangsúlyozta: Irán az Egyesült Államok katonai létesítményei ellen fog támadásokat végrehajtani. Leszögezte: e támadásokat Irán és nem a szövetségesei, vagy az általa támogatott külföldi erők hajtják majd végre. A tábornok kijelentette:

Mi azt mondjuk, hogy Amerika, Trump úr közvetlen támadást intézett ellenünk, tehát mi közvetlen támadást intézünk Amerika ellen

Ali Hámenei főtanácsadója reagált Donald Trump egyik szombati Twitter-bejegyzésére, amelyben az amerikai elnök a legmodernebb fegyverzet "habozás nélküli" bevetését helyezte kilátásba, ha amerikai érdekeltségeket iráni támadások érnének.

Amerika kezdte meg a háborút. Következésképpen el kell fogadnia a megfelelő válaszlépéseket cselekedeteire

- szögezte le az iráni tábornok. Hozzáfűzte: e háborús időszak lezárásának egyetlen módja, ha az amerikaiak ugyanolyan csapást szenvednek el, mint amilyent ők mértek másra. Huszein Degán hangsúlyozta azt is, hogy Szulejmáni megölése után Teherán nem lát lehetőséget a tárgyalásokra Washingtonnal.

Rovatok