Index Vakbarát Hírportál

Rendkívüli tanácsülést hívott össze a NATO a közel-keleti helyzet miatt

2020. január 6., hétfő 10:16 | aznap frissítve

A NATO legfőbb politikai döntéshozó testülete, az Észak-atlanti Tanács rendkívüli, nagyköveti szintű ülést hívott össze hétfőre, a közel-keleti feszültség növekedése miatt, közölte a katonai szövetség egyik szóvivője hétfőn. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azután döntött a tanács rendkívüli ülésének összehívásáról, miután megbeszélést folytatott a 29 szövetséges tagállam képviselőivel, írja az MTI.

A NATO szombaton arról döntött, hogy felfüggeszti iraki kiképző műveleteit, és felfüggesztette akcióit az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen küzdő, amerikai vezetésű nemzetközi szövetség is. Azután határoztak így, hogy pénteken az amerikai légierő célzott csapással megölte Kászim Szulejmánit, az iráni Forradalmi Gárda elit egysége, a Kudsz hadosztály parancsnokát és Abu Mahdi al-Muhandiszt, a Népi Mozgósítási Erők nevű, iráni támogatást élvező milicistákat tömörítő ernyőszervezet vezetőjét. 

Robert Baer egykori CIA-tiszt szerint teljesen biztosnak tűnik, hogy Irán visszavág majd ikonikus tábornokának haláláért, azonban a konkrét válaszlépés jellegéről, időpontjáról és mértékéről is csak találgatni lehet.

Peking önmérsékletre szólította fel az Egyesült Államokat és Iránt 

Peking aggodalmát fejezte ki az Egyesült Államok és Irán között éleződő feszültség miatt, fogalmazott Keng Suang kínai külügyi szóvivő hétfői sajtótájékoztatóján a kínai fővárosban. Az érintett feleket önmérsékletre szólította fel a béke és a stabilitás megőrzése érdekében. A szóvivő egyúttal felszólította az Egyesült Államokat, hogy ne éljen vissza erejével, hangsúlyozva: Washington az elmúlt napokban véghez vitt kockázatos katonai műveleteivel szembe ment a nemzetközi kapcsolatok alapvető normáival. Hozzátette: a hatalmi politika nem népszerű és nem is fenntartható.

Az MTI híre szerint Keng kritikát fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok szankciókkal fenyegette meg Irakot, miután az iraki parlament felszólította az amerikai és egyéb külföldi csapatokat, hogy hagyják el az ország területét. „Kína mindig is ellenezte a szankciók meggondolatlan alkalmazását és a velük való fenyegetőzést”.

Kína az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja, és tagja annak az iráni atomalkunak, melyből az Egyesült Államok tavaly májusban kilépett.

Irán, Kína és Oroszország december végén közös tengeri hadgyakorlatot tartott az Indiai-óceán északi részén, Mohammad Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter pedig a múlt hét elején Pekingbe látogatott, ahol Vang Ji kínai külügyminiszterrel egyeztetett. Vang Ji akkor úgy fogalmazott: a két ország kiáll nemzeti érdekei, továbbá a multilateralizmus és a nemzetközi kapcsolatokat meghatározó alapelvek mellett.

A NAÜ folytatja Irán nukleáris létesítményeinek ellenőrzését

Tovább folytatják az iráni nukleáris létesítmények ellenőrzését a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szakértői, és jelentést tesznek minden számottevő fejleményről - közölte a bécsi székhelyű szervezetre hivatkozva az MTI.

"A NAÜ ellenőrei folytatni fogják a helyzet monitorozását az országban. Az ügynökség időben tájékoztatni fogja tagállamait mindenfajta fejleményről" - írták a közleményben.

A teheráni kormány vasárnap bejelentette, hogy nem teljesíti a továbbiakban a 2015-ben kötött nukleáris megállapodás szerinti kötelezettségeit, és ismét belekezd az urán dúsításába, ami előfeltétele annak, hogy az ország atomfegyverre tegyen szert. A Washington részéről még Barack Obama által aláírt megállapodást 2018 májusában mondta fel Donald Trump. Az iráni kormány ezután fokozatosan oldotta fel az egyes korlátozásokat, majd most vasárnap bejelentette be, semmisnek tekinti azt, de fenntartja együttműködését a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel. 

Ez történt az elmúlt napokban

Rovatok