Új szankciókat jelentett be Irán ellen Donald Trump amerikai elnök két minisztere – írja a Hill nevű washingtoni lap.
A szankciókat azért hozta az Egyesült Államok, mert Irán magyar idő szerint szerda hajnalban rakétacsapást mért két amerikaiak által is használt iraki katonai bázisra. A támadás volt Irán reakciója arra, hogy január 3-án Bagdadban egy amerikai drónnal likvidálták az iráni Forradalmi Gárda különleges egységét vezető kémfőnököt, az ország külpolitikájának fontos alakítóját, Kászim Szulejmánit, akit az amerikai kormány terroristának tekintett.
A Mike Pompeo külügyminiszter és Steven Mnuchin pénzügyminiszter által ismertetett szankciók elsősorban az iráni alumínium-, réz-, vas- és acélipart célozzák, az érintettek között található az ország 17 legnagyobb fémipari és bányászati cége. Emellett nyolc magas rangú iráni tisztviselőt is szankcionáltak, akiknek az amerikaiak szerint közük volt a szerdai rakétatámadáshoz.
A mai szankciók részei az irányú elköteleződésünknek, hogy megállítsuk az iráni rezsim globális terrorista tevékenységét
– mondta a bejelentéskor Steven Mnuchin.
A szankciók mellett Trump egy elnöki rendeletet is alá fog írni, amely az iráni kormány fő bevételi forrásait célozza, hogy ezzel vágják alá az iráni atomprogram finanszírozását, illetve a környező országokban vívott proxiháborúk iráni támogatását. A rendelettel a két miniszter mozgásteret kap arra is, hogy szükség esetén további szankciókat vessenek ki más iráni iparágak cégeire is.
Az MTI azt írja, a bejelentés után újságírói kérdésekre válaszolva Mike Pompeo azt mondta, Szulejmáni eltávolítása indokolt volt, mert egybehangzó hírszerzési jelentések szerint az iráni tábornok amerikai nagykövetségek elleni nagyobb támadást készített elő. "Ennek meg kellett történnie, amerikai életek voltak veszélyben" – mondta.
Pompeo szerint a rakétatámadásokkal Irán egyértelmű szándéka az volt, hogy amerikaiakat öljön meg. Ennek némileg ellentmondani látszik, hogy Irán előre bejelentette, hogy támadást fog indítani, így arra a támaszponton állomásozó katonák felkészülhettek, és amerikai katona nem is sérült meg. Az ukrán repülőgép szerdai teheráni katasztrófájáról Pompeo azt mondta: "Úgy hisszük, valószínűsíthetően iráni rakéta lőtte le" a gépet.
Pompeo a sajtótájékoztató után közleményben Kuba ellen is büntetőintézkedést jelentett be, közölte, hogy az amerikai kormányzat korlátozza az Egyesült Államok és Kuba között közlekedő kereskedelmi repülőjáratokat, kivéve a havannai José Martí nemzetközi repülőtérre irányuló forgalmat – írja az MTI.