Index Vakbarát Hírportál

A nacionalizmust dicsőítette Szijjártó a soknemzetiségű Indiában

2020. január 16., csütörtök 10:53

A nacionalizmus jó dolog, csak a világ rosszul használja a kifejezést – derült ki Szijjártó Péter indiai útján a Republic TV-nek adott nyilatkozatából.

„Nagyra becsüljük Narendra Modi kormányfőt. Értékeljük a patrióta politikusokat. A liberális, mainstream sajtó a patriotizmust afféle veszélyes rosszként írja le” – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

„A patriotizmus azonban jó. Mi, patrióták megbecsüljük egymást. Tiszteljük Donald Trumpot, amiért azt mondja, hogy Amerika az első. Hiszen mi mást kéne mondania? Mi legyen neki az első?” – kérdezte Szijjártó, álszentnek tartva a hazafiasság fogalmának negatív megítélését. 

Ennek megfelelően a külügyminiszter közölte: megbecsülés illeti Modit is, hiszen a globális kihívásokkal kapcsolatban sok tekintetben a magyar kormánnyal azonosan gondolkodik. A „dimenziók azonban mások”, hiszen „India szuperhatalom, Magyarország egy kicsi európai ország” – mondta a külügyminiszter.

Manapság a nyugati sajtó felől sok vád illeti Indiát a nacionalizmus felvállalásáért. Rossznak állítják be a nacionalizmust, és majdnem hasonlóan ítélik meg a patriotizmust is. Mit gondol erről? – kérdezte a műsor vezetője. Mire Szijjártó közölte:

„A nacionalizmust mint kifejezést a világ egyszerűen tévesen használja. Hiszen mit jelent a nacionalizmus? Szereted a nemzetedet, amely számodra az első helyen van.  Mi is óvatosak vagyunk ezzel, mert hát olyan világban élünk, ahol a sajtó hatása nagyon erős, ezért alapvetően a hazafias szót használjuk, de mindig tisztelettel tekintünk azokra az eszmékre, emberekre, választott képviselőkre, akik saját nemzetüket az első helyre teszik, hiszen mi más lehetne számukra az első.”

Az 1,3 milliárdos India 20 százaléka nem hindu: több mint 200 millió muszlim és 30 millió keresztény is él az országban. A hindit a lakosság kevesebb mint fele beszéli. További hat nyelv egyenként 60-100 millió indiai állampolgár anyanyelve. 

Modi hindu nacionalista politikájáról itt olvashat bővebben. A kormányfő vezette Indiai Néppárt (BJP) a májusi eredmények alapján nagy többséggel nyert az áprilisi parlamenti választásokon, ami újabb lendületet adott Modi muszlimellenes, etnikai feszültséget fokozó politikájának, amelynek középpontjában a muszlim Pakisztánnal a két ország 1947-es függetlenné válása óta konfliktust képező Kasmír hovatartozása áll.

Szijjártó Indiában

A külügyminiszter szerdán Mumbaiban járt, ahonnan az MTI-vel közölte: a kormány a következő két hónapban ezer olyan új, magyarországi munkahely létrehozását jelenti be, amelyeket a legmodernebb technológiát alkalmazó indiai cégek hoznak létre.

India gazdasága a világon a hetedik legnagyobb, a nemzeti teljesítménynek a 16 százalékát Mumbaiban és környékén állítják elő. Ebből a szempontból is különös jelentősége van annak, hogy a Mumbaiban vagy a környékén működő indiai vállalatok – amelyek egyébként saját szektorukban a világ legnagyobbjai közé tartoznak – sorra hozzák beruházásaikat Magyarországra – mondta a kormányfő, emlékeztetve, hogy körülbelül negyven jelentős indiai vállalat működik ma Magyarországon, amelyek valamivel több mint tízezer embernek adnak munkát.

Rovatok