Index Vakbarát Hírportál

Magyar-német állampolgár a Kínának kémkedő EU-s exdiplomata

2020. január 17., péntek 10:43

Az EU egykori szöuli nagykövete, Gerhard Sabathil az egyik gyanúsítottja annak a vizsgálatnak, amely szerint az EU három diplomatája is Kínának kémkedett. A Washington Post úgy tudja, Sabathil kettős, német-magyar állampolgár, aki diplomáciai pályáját 2017-ben hagyta el, hogy cégeket segítse lobbitevékenységével. Életrajza az EU oldalán jelenleg nem elérhető.

A most 66 éves Sabathil Németországban született, szakmai pályafutása nagy részét az EU diplomatájaként töltötte, már 1992-ben az EU prágai delegációjának vezetője volt – a prágai egyetem vendégprofesszora is volt. 2000-ben az EU Norvégiába és Izlandra delegált nagykövete volt. 

A vizsgálatról már a héten hírt adott a Spiegel. A szövetségi legfőbb ügyészség a Der Spiegel értesülését részben megerősítve közölte, hogy kémkedés gyanúja miatt nyomoznak három ember ellen, és az eljárás részeként szerdán több helyszínen házkutatást tartottak.

Hasonló szintű nyomozás kémgyanúval korábban még nem folyt.

Eszerint az ügy középpontjában álló gyanúsított korábban a brüsszeli központú

dolgozott, mindkét intézménynél magas beosztásokban. EU-s pályafutását 2017-ben zárta le, és elhelyezkedett az ügyben érintett lobbicégnél, amelynek ügyfelei közé német nagyvállalatok is tartoztak. Ugyancsak 2017-től juttatott el információkat feltételezett kínai tartótisztjének, és beszervezte a két másik gyanúsítottat – áll a beszámolóban. A lobbicég szerint a munkatársuk visszautasítja az ellene felhozott vádakat.

Rovatok