Index Vakbarát Hírportál

Csehország nem ad vízumot kínai állampolgároknak

2020. január 30., csütörtök 15:09

A cseh külügyminisztérium leállította a vízumok kiadását a kínai állampolgároknak.

– jelentette be Tomáš Petříček külügyminiszter csütörtökön.

A vízumkiadó központok Kínában már zárva vannak, a lehetséges további intézkedésekről folynak a tárgyalások. Andrej Babiš kormányfő közölte: mérlegeli azt az elképzelést, hogy Prága ideiglenesen leállítja a Kínából érkező repülőgépek fogadását. Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón egyébként szintén azt mondta, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium „mérlegeli“ a Kínából érkező légi forgalom leállításának lehetőségét. Petříček szerint az sem kizárt, hogy az érintett légitársaságok ezt a döntést maguk hozzák meg.

A cseh hatóságok a prágai nemzetközi repülőtéren már vasárnap elkezdték a Kínából érkező utasok szúrópróbaszerű ellenőrzését. Prága és a kínai nagyvárosok között négy rendszeres légi járat üzemel. Tavaly mintegy 620 ezer kínai turista kereste fel Csehországot, és átlagban két és fél napot töltöttek ott.

A Kína járvány sújtotta régióiban rekedt öt cseh állampolgár kimenekítéséről Prága a franciákkal és a britekkel tárgyal, és nem zárja ki a németekkel való együttműködést sem. Petříček elárulta, hogy Párizs és London szombaton tervez különgépet küldeni Kínába, ehhez azonban egyelőre hiányzik a helyi hatóságok engedélye. A cseh kormány arra az elhatározásra jutott, hogy ha szombaton nem sikerülne a manővert lebonyolítani, akkor Prága mérlegelni fogja saját különgép küldését Kínába – és a gép szabad helyeit további EU-országok állampolgárainak ajánlja fel.

Rovatok