Index Vakbarát Hírportál

Kína cáfolja, hogy köze lenne 145 millió amerikai adatainak lopásához

2020. február 11., kedd 18:17

A kínai vezetés kedden határozottan cáfolta, hogy köze lett volna több mint százmillió amerikai adatainak ellopásához az úgynevezett Equifax-botrányban. Keng Suang külügyi szóvivő szerint Kína eltökélt védelmezője a kiberbiztonságnak, a kormány és a hadsereg pedig sosem venne részt internetes kereskedelmi lopásokban, írja az MTI. 

Az Egyesült Államok a kínai haderő négy tagja ellen emelt vádat hétfőn.

Washington szerint a Kínai Néphadsereg tagjai 2017-ben behatoltak az atlantai székhelyű Equifax hitelbíráló számítógépes rendszerébe, és 145 millió amerikai társadalombiztosítási adatait és más, rendkívül érzékeny információkat loptak el.

A négy kínai katona amerikai információk szerint a kínai hadsereg egyik kutatóintézetében dolgozott. "Ezeknek az adatoknak gazdasági értékük van, és eltulajdonításukkal a tolvajok jelentős mértékben segítették a mesterséges intelligencia fejlesztésével kapcsolatos kínai programot" - mondta hétfőn William Barr amerikai igazságügyi miniszter.

Christopher Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója még pénteken arról beszélt egy konferencián, hogy Kína "komoly fenyegetést" jelent, mert "élen jár a legújabb innovációk ellopásában". Wray szerint Kína a mezőgazdaságtól az orvostudományig, a gazdaság legkülönbözőbb ágazataiból gyűjt információkat a hagyományos hírszerzés eszközeivel és kibertámadásokkal.

Az Equifax kedden megköszönte az amerikai hatóságok támogatását, és arról biztosított mindenkit, hogy a jövőben jobban fogja védeni a felhasználók adatait. "A kiberbűnözés az egyik legnagyobb fenyegetés, amellyel országunknak szembe kell néznie" - olvasható a cég közleményében. 

Rovatok