A koronavírus már kitörésétől fogva messze túlmutatott a népegészségügyi válsághelyzeten. Hiszen a járvány nagy nyomás alá helyezi az egész hiperközpontosított kínai adminisztrációt az online cenzúrától az alsó szintű pártfunkcionáriusokon és az egészségügyi nyilvántartásokon át egészen Hszi Csin-Ping elnökig.
A koronavírus-járvány legijesztőbb vonása talán nem is maga a betegség, mely péntekig az 1,4 milliárdos országban több mint 60 ezer embert fertőzött meg, és 1380 ember életét követelte, hanem az a félelem, ami karanténok közösségévé változtatta Kínát – még olyan több tízmilliós tartományokat is, ahol hivatalosan alig pár tucatnyi fertőzöttet tartanak nyilván.
Azonban van egy olyan tartomány, ahol a koronavírustól való rettegés ötvöződik a központi kormányzattól való rettegéssel.
Ez a tartomány a Kína nyugati részén található Hszincsiang, ahol a lakosság mintegy 40 százalékát (ez 11 millió embert jelent) az ország han többségétől nyelvi, etnikai és vallási szempontból is elütő ujgurok lakják, akik közül Peking százezreket kényszerített hosszú hónapokra átnevelő- és munkatáborokba, és további százezrek otthonaiba és telefonjaira telepít megfigyelőrendszereket. És most az ujgurok, illetve a velük szolidaritást vállaló külföldi szervezetek attól tartanak, hogy a több száz tábor a koronavírus melegágyává válhat.
Hszincsiang elszigeteltsége miatt nehéz megállapítani, mennyire van szó a helyiek félelméről és mennyire egyfajta spekulatív alapú féltésről – én elsősorban olyan külföldön élő ujgurok nyilatkozatait olvastam, akik a hír- és kommunikációs zárlatnak köszönhetően amiatt aggódnak, hogy nem tudják, helybéli szeretteik, ismerőseik kellően tápláltak-e az ellenálláshoz, és jutott-e nekik szájmaszk.
Azonban mindkét esetben igen megalapozott lehet az aggály – még akkor is, ha hivatalosan egyelőre csak 55 koronavírusos megbetegedést jeleztek a tartományból. A félelem megértéséhez érdemes megismerkedni a kínai ujgur kisebbség sanyarú sorsával, ami tavaly a Kínával foglalkozó nemzetközi sajtó slágertémájának számított, méghozzá azért, mert 2019-re kétségbevonhatatlan bizonyítékokkal lehetett alátámasztani a tömeges bebörtönzések gyakorlatát, sőt, azt is, hogy az elnyomásra az utasítás a legfelsőbb szintről, magától Hszi Csi-ping elnöktől érkezett.
A türk népekhez tartozó, muszlim felekezetű nép lakhelye a sivatagos Tarim-medence, mely évszázadokon át a Selyem-út egyik fontos szakaszának számított, és a Csing-dinasztia is csak a XVIII. század második felében kebelezte be véglegesen. Az ujgurok erőszakos asszimilációja a kilencvenes években erősödött fel annyira, hogy komoly ellenállást váltson ki. A helyzet 2009 után durvult el, amikor egy tüntetés több mint 190 (nagyrészt han kínai) halálos áldozatot követelő lázongássá fajult. Hszi Csin-ping kínai elnök – a tavaly ősszel a New York Times-ban megjelent kiszivárogtatott kormányzati dokumentumok szerint – azután rendelte el az ujgurok teljes állami felügyeletének kidolgozását, hogy ujgur szeparatisták 2014-ben Hszincsiangon kívül, Kunming vasútállomásán 31 embert késeltek halálra.
Hszi utasítása nyomán Hszincsiangban korunk legzártabb és legátfogóbb rendőruralma épült ki, ahol a legalapvetőbb szolgáltatásokat is csak biometrikus azonosítást (pl. arcszkennelést) követően lehet igénybe venni, egyes iszlámra jellemző szokásokat, mint a hosszú szakáll viseletét, vagy akár a gyerekek Mohamednek vagy Fatimának való elnevezését is tiltják. Sok más országhoz hasonlóan a „terrorizmus” Kínában is kiváló jogalapot szolgáltat az elnyomást és az ellenőrzést elmélyítő hatósági eljárásokhoz, a magánszféra tökéletes semmibevételéhez.
A han kínaiak betelepítése és az évtizedes kényszerasszimiláció után ma már csak a lakosság 40 százalékát kitevő, 11 millió ujgur „átformálásának” legdurvább eszközeivé az átnevelőtáborok váltak, melyek névleg bentlakásos iskolákként működnek, azonban többségben inkább börtönszerű létesítményekről van szó szögesdróttal, őrtornyokkal, automata fegyverekkel felszerelt őrökkel és kiterjedt megfigyelőrendszerekkel. Az elmúlt alig hat év alatt akár több mint egymillió ujgur is megfordulhatott ezekben a lágerekben, ami azt jelenti, hogy minden hatodik felnőttet „radikálisnak” minősítettek, és bármiféle bírósági eljárás nélkül több hónapra (de tudunk olyan férfiről, akit két évre) bezártak.
És a táborokkal jön a képbe a koronavírus miatti aggodalom: adott ugyanis egy, a központi vezetés által eleve nélkülözhetőnek tartott etnikum, melynek meglehetősen nagy hányada él rendkívül elzártan barakkokban és cellákban, és szabadlábon lévő tagjai is meglehetősen alultápláltak. Ezt a jelentős börtönpopulációt eleve fenyegetik az olyan „hagyományos“ fertőző betegségek, mint a tuberkulózis, illetve most már a cseppfertőzés útján terjedő koronavírus is. Az AFP hírügynökségnek nyilatkozó Norbert Gualde immunológus szerint nagyon keveset tudunk a hszincsiangi táborokban uralkodó körülményekről – mondjuk amennyit tudunk, az elég elborzasztó –, de úgy véli,
„jó okunk van azt gondolni, hogy a körülmények kedveznek a vírus terjedésének.”
És arra is jó okkal gondolhatnak a Kínában élő ujgurok, hogy ha tömegesen üti fel fejét a járvány, a központi szervek nem fogják az utolsó 11 millió maszkjukat az ő megsegítésükre tartalékolni – hiszen a kínai vezetés szerint eleve nem is léteznek kényszer-átnevelő és kényszermunkatáborok. A nemzetközi aggodalom mindenesetre a különféle figyelemfelkeltő hashtagek mellett egy online petícióban is formát öltött, melyben már 3500 ember kéri arra az Egészségügyi Világszervezetet, helyezze nyomás alá a kínai hatóságokat, hogy ne várjanak addig, míg több százan meghalnak, és még azelőtt számolják fel a börtön-táborokat, hogy azok a fertőzés melegágyaivá válhatnak.
A petíció megszövegezői arra is felhívták a figyelmet, hogy a felnőtt lakosság jelentős részének ideiglenes bebörtönzése azzal is együtt jár, hogy mintegy félmillió gyerek került állami gondozás alá, azaz valójában gyerekekre szabott táborokba. Ezeket a jellemzően alultáplált gyerekeket kiemelten fenyegeti a koronavírus. És mivel „valószínűtlen, hogy a kínai hatóságok megfelelő erőforrásokat fordítanak a problémák megoldására”, ezért a petíció felszólítja a WHO-t és nemzetközi segélyszervezeteket, hogy küldjenek szakembereket és egészségügyi felszerelést Hszincsiangba, amíg nem késő.
(Borítókép: Maszkos járókelők Pekingben. Fotó: Kevin Frayer / Getty Images)