Index Vakbarát Hírportál

Házi őrizetbe került a kínai professzor, aki kritikus esszét írt a koronavírus kezeléséről

2020. február 16., vasárnap 10:48

Újabb állampolgárára csapott le a kínai állam azért, mert kritikával illette a vezetést a koronavírus kapcsán. Hszü Csan-gzsun (Xu Zhangrun) jogászprofesszort házi őrizetbe vették és elvágták az internet-hozzáféréstől – írja a Guardian a férfi barátaira hivatkozva. 

A Pekingi Egyetemen tanító Hszü február elején, a vírusról először beszámoló doktor halála után publikált egy esszét arról, hogy az állami elnyomás és cenzúra nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nem sikerült időben hatékonyan fellépni a vírus terjedése ellen. Miután írása megjelent, Hszü maga figyelmeztetett, hogy a retorzió valószínűleg nem marad el, hiszen korábban is volt már része hasonlóban: egy évvel ezelőtt, amikor kritizálta a rendszert, felfüggesztették egyetemi állásából és korlátozták a tanári szabadságát. Nem is tévedett, írása megjelenését követően lekapcsolták az internetről, felfüggesztették WeChat-fiókját, eltüntették a nevét a Weibo mikroblog-szolgáltatóról és a nevére keresve is csak korábbi, a kínai állam számára nem kellemetlen cikkeit lehet megtalálni. 

A hivatalos magyarázat persze nem a cenzúra és a házi őrizet, hanem hogy karanténba kellett zárni Hszüt miután hazatért a holdújévi szabadságáról. De ismerősei szerint nyilvánvalóan nem erről van szó, amiről az is tanúskodik, hogy a háza előtt folyamatosan megfigyelők állnak, és a barátok alig (maximum SMS-ben) tudnak vele kapcsolatba lépni. 

Nem ő az első kínai, akit valószínűsíthetően a hatóságok kapcsoltak le a vírussal kapcsolatos véleménynyilvánításuk vagy egyszerű tudósítás miatt. Az elmúlt hetekben már két kritikus újságíró is eltűnt: Csen Qiushi és Fang Bin mindketten a járvány központjából tudósítottak, a valós vuhani történéseket igyekeztek bemutatni cenzúrázatlanul. A vírus miatt a politikai színtéren is fejek hullanak, Hupej tartományban több magas rangú tisztségviselőt leváltottak már. 

Rovatok