Index Vakbarát Hírportál

Németország lezárja a határait a járvány miatt

2020. március 15., vasárnap 19:12

Németország lezárja a Franciaországgal, Svájccal, Dániával és Auszriával közös határát a koronavírus-járvány miatt, írja az ARD. 

Az összes érintett érintet határszakaszon hétfő reggel nyolc órától lép érvénybe a határzár

Arról egyelőre nem döntöttek, hogy meddig zárják le a határokat. Az intézkedés nem vonatkozik az ingázókra és az áruszállítókra, valamint német állampolgárok továbbra is bármikor beutazhatnak. A járvány csúcspontját még nem érték el, ezért fontos, hogy a fertőzési láncokat megszakítsák - indokolta a döntést Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter. 

A német szövetségi rendőrfőnök, Dieter Romann szerint elegendő rendőr áll rendelkezésre, hogy ellenőrizzék a határokat, és hozzátette, hogy eleve nem olyan szintű határzárra kell gondolni, mintha Észak-Koreában lennénk. 

Bajorországban bezárnak a kocsmák, mozik és uszodák keddtől, de az élelmiszerboltok, a gyógyszertárak és a bankok továbbra is nyitva maradnak a tervek szerint. 

Németországban is meredek emelkedésnek indult a koronavírusos esetek száma. A Deutsche Welle azt írja, hogy 4838 megerősített koronavírusos esetről tudnak, vagyis szombat óta ezerrel nőtt a fertőzöttek száma. A járványnak eddig tizenkét áldozata van a németeknél. 

Az országban korábban azzal számoltak, hogy a lakosság jelentős része, akár 60-70 százaléka megfertőződhet, ezért is a legszigorúbb hatósági eljárásokat helyezték kilátásba.

(Borítókép: Ellenőrzés Franciaország és Németország határán 2020. március 12-én. Fotó: Patrick Hertzog / AFP)  

Rovatok