Index Vakbarát Hírportál

Spanyol miniszterelnök: Elértük a járvány csúcspontját

2020. április 9., csütörtök 11:55

A március 26-i, több mint 8200-as napi új esetszám után voltak még magas értékek, de ezt már nem haladták meg Spanyolországban. A következtetés mostanra egyértelműnek tűnik, és ezt már az ország miniszterelnöke, Pedro Sanchez is kijelentette: Spanyolországban elérte a csúcspontot a járvány, írja a CNN.

Ennek köszönhetően Spanyolországban hamarosan megkezdhetik a kijárási korlátozások fokozatos feloldását, ám a miniszterelnök egyelőre azt kérte a parlamenttől, hogy április 26-ig hosszabbítsák meg a rendkívüli állapotot az országban.

Elértük a járvány csúcspontját, most már megkezdődhet a korlátozások fokozatos felszámolása 

– mondta Sanchez csütörtökön a spanyol törvényhozás csaknem teljesen üres épületében, Madridban. Ugyanakkor figyelmeztetett rá, hogy a normál kerékvágásba csak fokozatosan térhetnek vissza, igazodva az egészségügyi krízis aktuális állapotához.

Az emelkedő nehéz volt, és nehéz lesz a mérséklődés is. A bolygó közegészségügyi ellátását az 1918-as spanyolnátha óta nem fenyegette ennyire semmi, mint most a koronavírus

– mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy nagyon óvatosnak kell lenniük, mert ha túl hirtelen cselekszenek, akkor félő, hogy a terjedés ismét felgyorsul. Egyúttal felszólította az európai miniszterelnököket az összefogásra: mint mondta, egységesen kell reagálniuk a krízisre, különben az Európai Unió veszélyben lesz.

A koronavírus-járvány az Egyesült Államok után Spanyolországot sújtotta a legjobban a világ országai közül. Közel 150 ezer igazolt megbetegedést regisztráltak, a halálesetek száma pedig majdnem a 15 ezret is eléri.

Rovatok