Index Vakbarát Hírportál

Trump nem ad pénzt a Kínának falazó WHO-nak

2020. április 15., szerda 05:46 | aznap frissítve

Donald Trump amerikai elnök bejelentette kedden Washingtonban, hogy leállítja az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) nyújtott amerikai pénzügyi hozzájárulást, mert szerinte a szervezet nem megfelelően reagált a koronavírus-járványra – írta az MTI.

Az amerikai elnök a Covid-19-járvány elleni intézkedéseket összehangoló kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján hangsúlyozta: az Egyesült Államoknak kötelessége elszámoltatni a világszervezetet a járvány ügyében tett lépései miatt.

Donald Trump közölte: „a WHO elősegítette Kína félrevezető tájékoztatását a vírusról.”

Bejelentette, hogy az amerikai kormányzat átfogó vizsgálatot folytat arról, hogyan kezelte a WHO a világjárványt. „Mélyen aggódunk, vajon az Egyesült Államok nagylelkűségét a lehető legjobban kamatoztatták-e a WHO-nál” – mondta. Kiemelte, hogy az Egyesült Államok évi 400-500 millió dollárral járul hozzá a szervezet működéséhez, míg Kína körülbelül 40 millió dollárt vagy – ahogy fogalmazott – „még kevesebbet” fizet a WHO költségvetésébe.

Trump szerint ha a világszervezet rendesen végezte volna a dolgát, és idejekorán egészségügyi szakembereket küldött volna Kínába, akkor a koronavírus-járvány féken tartható lett volna már a járvány kirobbanásának helyszínén. „A WHO kudarcot vallott alapvető feladatának teljesítésében, és ezért felelősséggel tartozik” – fogalmazott. Mindazonáltal leszögezte, hogy az Egyesült Államok továbbra is elkötelezi magát a WHO mellett.

A sajtókonferencián Trump kitartott amellett, hogy az amerikai gazdaságot mielőbb újra kell indítani. Mint mondta: a szövetségi kormányzat rövid időn belül erre vonatkozó új irányelveket tesz közzé, és szerinte az ország gazdaságának újraindítása akár még május elseje előtt megtörténhet.

Többször is leszögezte: a döntést az egészségügyi szakemberekkel történő konzultációkat követően és a tagállamok kormányzóival egyetértésben hozza meg. Hangsúlyozta, hogy minden egyes tagállam kormányzójának megvan a felhatalmazása az újraindítás gyakorlati lebonyolítására.

Amerikai kommentátorok felfigyeltek arra, hogy Trump a kormányzókkal történő együttműködésre helyezte a hangsúlyt, és nem ismételte meg előző napi kijelentését, miszerint elnökként „teljes felhatalmazása” van, és övé „a végső szó” az egyes tagállamokban a gazdaság újraindítására.

„Rövid időn belül egyeztetni fogok mind az ötven kormányzóval, és ezt követően minden egyes kormányzónak megadom a felhatalmazást a gazdaság újraindítására” – fogalmazott. Hangoztatta, hogy minden tagállamban a helyi körülményeknek legmegfelelőbb időpontban és legkedvezőbb módon indítják majd újra az életet.

Rossz irányba tett veszélyes lépés

A sajtóértekezleten elhangzottak élénk visszhangot keltettek az amerikai politikai életben és az ENSZ-ben is. António Guterres, az ENSZ főtitkára bírálta a WHO-nak nyújtott hozzájárulás leállítását. Kedden éjjel kiadott közleményében Guterres úgy fogalmazott: „nem most van itt az ideje" a WHO anyagi erőforrásai megkurtításának. Rámutatott, hogy a koronavírus-járvány „példa nélkül álló az életünkben, és példa nélküli választ igényel”.

Az ENSZ-főtitkár hangsúlyozta: amikor majd a világjárvány véget ér, akkor kell okvetlenül időt szakítani annak megértésére, hogyan is bukkant fel ez a vírus és nyomában a betegség, miért ilyen gyorsan terjedt el és pusztított világszerte, és hogy az érintettek hogyan reagáltak a válságra. „Alapvető fontosságú lesz a tanulságok levonása ahhoz, hogy hatékonyan megbirkózhassunk az újabb, hasonló kihívásokkal” – írta közleményében a világszervezet vezetője.

Az Egészségügyi Világszervezettel kapcsolatos döntést az Amerikai Orvosok Szövetsége is bírálta. Patrice Harris, a szervezet elnöke „rossz irányba tett veszélyes lépésnek” minősítette, és kérte, hogy Trump gondolja át a döntést.

Trump sajtótájékoztatójával szinte egy időben Nancy Pelosi, a szövetségi képviselőház demokrata párti elnöke levelet intézett a demokrata párti képviselőkhöz. Ebben a többi között azt írta nekik: „ne vegyenek tudomást a hazugságokról”, „tartsanak ki az igazság mellett”. A házelnök a levélben emlékeztetett arra, hogy a politikusok fontos döntések előtt állnak. „Ha nem az igazságra támaszkodva dolgozunk, akkor még több életet veszítünk el, valamint a gazdasági nyomorúság és a szenvedés szükségtelenül elhúzódik” – hangoztatta.

Pelosi megismételte egyes demokrata párti politikusok állításait, amelyek szerint Donald Trump nem vette figyelembe a járvánnyal kapcsolatos korai figyelmeztetéseket, és a járvány féken tartására hozott intézkedései is „elégtelenek” voltak. Úgy vélekedett, hogy mindez „szükségtelen halálozásokhoz és katasztrófához” vezetett. Kijelentette, hogy az elnök „gyenge ember, hozzá nem értő, rossz vezető, aki nem vállal felelősséget”. „Az amerikaiaknak mostantól fogva nem szabad tudomást venniük a hazugságairól, és csakis a tudósokra és más, köztiszteletben álló szakemberekre kell figyelniük, ha vigyázni akarnak magukra” – írta pártja törvényhozóihoz intézett levelében a házelnök.

Peking elítéli az amerikai lépést

Peking elítéli, hogy Washington leállítja az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) nyújtott amerikai pénzügyi hozzájárulást, jelentette ki a kínai külügyminisztérium szóvivője szerdán. Csao Li-csian kínai külügyi szóvivő szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: az amerikai döntés gyengíteni fogja a WHO-t a járvány kezelésében, és különösen azokat az országokat ássa alá, amelyeknek nincsenek fejlett képességeik ezen a téren. Csao, aki a szervezetet "nélkülözhetetlennek" nevezte, arra is emlékeztetett, hogy Kína 20 millió dollárral támogatta a WHO-t az új koronavírus megfékezésére tett igyekezetében, írja az MTI.

Kínát többen vádolták azzal, hogy megpróbálta elkendőzni a járványt, és emiatt túl későn vezetett be óvintézkedéseket, hátráltatva a többi ország előkészületeit. Kínai oldalról ezzel szemben több olyan nyilatkozat született, amelyek megkérdőjelezik az ország felelősségét. Csao Li-csian még márciusban a Twitteren tett közzé egy videót, amelyben az amerikai járványügyi központ igazgatója az amerikai kongresszus előtt kijelenti, hogy egyes haláleseteket, melyeket korábban az influenzának tulajdonítottak, utólagos vizsgálatok alapján az új koronavírus okozott az Egyesült Államokban. Csao a videóhoz mellékelt bejegyzésében magyarázatot és átláthatóságot követelt az Egyesült Államoktól, és hozzáfűzte: "akár az amerikai hadsereg is lehetett az, amely behozta a járványt Vuhanba". Egyes, a kínai közösségi oldalakon terjedő elméletek szerint az új koronavírust az októberben, Vuhanban megrendezett Katonai Világjátékokon résztvevő amerikai csapat hozhatta be a városba.

Az amerikai sajtóban ezzel szemben az a teória látott napvilágot, miszerint az új vírus a vuhani állami virológiai intézet laboratóriumából szabadulhatott ki, méghozzá véletlenül. Az intézményben - az idézett sajtóértesülések szerint - denevérekkel is kísérleteznek, egyes feltételezések szerint pedig az új koronavírus denevérről terjedhetett át emberre.

(Borítókép: Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO főigazgatója. Fotó: Fabrice Coffrini / AFP)

Rovatok