Index Vakbarát Hírportál

Ausztriában május elsején minden bolt kinyithat

2020. április 21., kedd 10:10

Cikkünket frissítjük!

Bár a világban tovább terjedt a koronavírus – a fertőzöttek száma megközelítette a 2,5 milliót, a halálos áldozatoké pedig meghaladta a 170 ezret –, Európa egyes részein lassult a megbetegedések üteme.

Dánia egyelőre nem lazít tovább

A dán kormány már napokkal korábban utalt arra, hogy lazítanának a koronavírus miatt életbe korlátozásokon, - a korábbi híradásokkal ellentétben - a dán kormány most bejelentette, hogy

szeptember 1-jéig nem engedélyezi az 500 főnél nagyobb gyűléseket. A több mint 10 ember összejöveteleinek tilalma legalább május 10-ig érvényben marad. 

A skandináv ország kormányzata egyébként Európában elsőként döntött úgy, hogy fokozatos feloldják az új típusú koronavírus okozta világjárvány miatt március 12-én elrendelt közoktatási korlátozást. Egy hónap kényszerű zárva tartás után, április 14-én részlegesen újraindult a tanítás Dániában, jelentette korábban az AFP hírügynökség

Dániában viszonylag korán szigorú intézkedésekkel reagáltak a járványra, március 14-én lezárták az ország határait. Bezáratták többek között az iskolákat, az óvodákat, az éttermeket, a kávézókat és a szabadidőközpontokat. Megtiltották, hogy tíznél többen gyülekezzenek a köztereken, és a bárok, éttermek, éjszakai klubok, bevásárlóközpontok, fodrászok és masszázsszalonok továbbra is zárva maradnak, valamint a tíznél több ember gyülekezése is tilos marad. 

A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint Dániában 7711 fertőzöttje és 364 halálos áldozata van a koronavírusnak.

Elmarad az Oktoberfest

Bár Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter szerint sikeresek az új típusú koronavírus terjedésének lassítására bevezetett intézkedések, így a járvány ismét ellenőrizhetővé vált Németországban, keddre 1785-tel nőtt a regisztrált fertőzöttek száma, így jelenleg 143 457 beteget tartanak számon az országban. A Reuters beszámolója szerint a halálos áldozatok szám is emelkedett: összesen 4598-an haltak meg koronavírus miatt.

A koronavírus-járvány miatt 2020-ban ráadásul nem rendezik meg a világ legnagyobb sörfesztiválját, a müncheni Oktoberfestet, jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Markus Söder, Bajorország miniszterelnöke.

Viszont egyre több német tartományban teszik kötelezővé a köztéri maszkviselést, kedden Baden-Württemberg, Hamburg és Schleswig-Holstein állt be ebbe a sorba. Ugyancsak kedden a Robert Koch (RKI) országos járványügyi intézet figyelmeztetett, hogy bármikor ismét elindulhat egy újabb fertőzéshullám, amely nagyobb és pusztítóbb lehet, mint az első.

Eközben az AFP Twitter-oldalán azt írja, hogy a koronavírus-válság ellenére a német befektetői kedv váratlanul visszaállt, egy fontos felmérés szerint ugyanis a válaszadók már látják „az alagút végén a fényt.”

Még mindig súlyos a helyzet a belga idősotthonokban

Ugyan hétfőről keddre ismét ezer alatti (973) új koronavírusos megbetegedésről számoltak be a belga hatóságok, ami némiképp lassuló tendenciát jelezhet az összes fertőzés száma ezzel átlépte a 40 ezret. Az új fertőzések több mint kétharmadát, 650-et jelentettek idősek otthonából. A napi halálozások között is magas az idősotthonokban történt esetek aránya, a 170 új áldozat közül 80-an ilyen intézményben vesztették életüket. A több mint 40 ezer fertőzött mellett eddig 5998 áldozatról és 9002 gyógyult esetről tudni Belgiumban.

Hollandiában a helyi közegészségügyi intézet (RIVM) kedden közzétett adatai szerint jelentősen csökkent az új igazolt fertőzöttek száma. Amíg az elmúlt két napban 1089, majd 1066 embernél lett pozitív a teszt eredménye, addig a friss bejelentés szerint 750 új esetet regisztráltak, ezzel 33 405-re emelkedett a bizonyított fertőzöttek száma, írja az MTI.

Luxemburgban ugyancsak a járvány lassulásáról adtak hírt kedden. A hétvégén 93 esetben jelentettek pozitív vírustesztet, keddre mindössze 8 új fertőzést regisztráltak. Az összesítés szerint jelenleg 3558 fertőzöttet tartanak nyilván, az áldozatok száma pedig 75.

Váltakozó mutatók a spanyoloknál

Spanyolországban 430-an veszítették életüket az új típusú koronavírus-fertőzés következtében, ami enyhe emelkedést jelent az elmúlt napokhoz képest - tájékoztatott a spanyol egészségügyi minisztérium kedden. Közölték azt is, hogy idén elhalasztják a hagyományos pamplonai bikafuttatást, amely külföldi turisták százezreit vonzza a navarrai városba.

Az elmúlt napokban változó tendenciát mutatott az áldozatok napi száma, vasárnap 410-en, hétfőn 399-en haltak bele a koronavírusba, amely összesen már 21 282 áldozatot szedett. A fertőzést 3968 páciens szervezetében mutatták ki az elmúlt egy nap során, és összesen 204 178 fertőzöttet szűrtek ki a január végi legelső koronavírusos eset óta.

A spanyol kormány a héten arra tesz majd javaslatot, hogy május 9-ig hosszabbítsák meg a kijárási korlátozásokat. Az intézkedéseken azonban a tervek szerint enyhítenének, április 27-től például a 14 év alatti gyerekek is kimehetnének az utcára felnőtt kísérettel, igaz a játszótereket, parkokat továbbra is zárva tartják majd. Az intézkedés 6,8 millió gyereket érintene. A 14 évnél idősebb gyerekek már eddig is kimehettek az utcára bizonyos, előírt esetekben. 

Ausztriában május elsején minden bolt kinyithat

Folytatódik az üzletek és az iskolák lépésről lépésre történő újranyitása - jelentette be Sebastian Kurz kancellár kedden Bécsben. A hétvégén száz alá csökkent az új fertőzöttek számának napi növekedése, és ez nemcsak Európában, hanem világviszonylatban is a legjobb eredmény - tette hozzá.

A kancellár felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy az enyhítések bevezetésével folyamatosan nő az egyének felelőssége is. Az újranyitás részleteit ismertetve azt mondta: kedden kinyitottak a kisebb üzletek, május elsején pedig valamennyi üzlet újranyithat, és a szolgáltatások, így többek között a fodrászatok is fogadhatják a vendégeket. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy szájmaszkot kell viselni, és be kell tartani a kötelező távolságot.

Az iskolákban május 4-től megkezdődik az érettségire, illetve a záróvizsgákra való felkészülés, május közepétől pedig az alsóbb iskolai osztályokban is folytatódhat a tanítás, de ennek részleteiről később tájékoztatnak. A vendéglátóhelyek május közepén nyithatnak, de a munkatársaknak szájmaszkot kell viselniük.

Rudolf Anschober egészségügyi miniszter arról beszélt, hogy az újranyitás második szakasza nehezebb lesz az elsőnél, mivel nincsenek tapasztalatok arról, hogyan lehet a korlátozások enyhítésével egy időben megakadályozni a vírus terjedésének esetleges újbóli felgyorsulását. Asztriában eddig 14 845-an fertőződtek meg koronavírussal, hétfő óta 78 új beteget diagnosztizáltak. "Feltűnően pozitív trend" figyelhető meg szerinte, a betegek száma ugyanis folyamatosan csökken: jelenleg 3,411 beteget tartanak nyilván, közülük 756-an szorulnak kórházi kezelésre, 196-an vannak intenzívosztályon. A koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe 483-an haltak bele.

(Borítókép: Vásárlók állnak sorban egy bécsi cipőbolt előtt 2020. április 14-én. Fotó:  REUTERS/Lisi Niesner )

Rovatok