Index Vakbarát Hírportál

Átlépte a húszezret a koronavírus áldozatainak száma Nagy-Britanniában

2020. április 25., szombat 17:23

Húszezernél is többen haltak már meg Nagy-Britannia kórházaiban a koronavírus-járvány kitörése óta, jelentette be a brit Egészségügyi Minisztérium szombaton.

A BBC azt írja, hogy eddig összesen 20 319 áldozata van a vírusnak nagy-Britanniában, ami 813-mal több az előző naphoz képest. Egy hónapja a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) vezetője, Stephen Powis azt mondta, ha sikerülne húszezer alatt tartani az elhunytak számát az országban, az már siker lenne.

Az első haláleset óta 51 nap telt el Nagy-Britanniában.

A kormány az otthonukban, idősotthonokban és más hospice intézményekben elhunytakat nem sorolják a napi halálesetek közé. Az ilyen körülmények között elhunytakról a statisztikai hivatal készít felmérést a halotti bizonyítványok alapján, amiről keddenként számolnak be. Ezek szerint április 10-ig további 1662 koronavírus-gyanús beteg nem kórházakban hunyt el.

Még több is lehet az áldozatok száma

Anthony Costello, a University College London egyetem egészségügyi kutatóintézetének igazgatója a londoni alsóház szombati meghallgatásánnem zárta ki, hogy Nagy-Britanniában akár 40 ezer halálos áldozata is lehet a járványnak, írja az MTI.

A Financial Times korábban arról írt, hogy saját modellszámításai - amelyekhez a brit statisztikai hivatal (ONS) teljes halálozási összesítését használta - azt mutatják, hogy a koronavírus-járvány nagy-britanniai halálos áldozatainak tényleges száma már most 41 ezer körül lehet. A számításaik szerint a halálesetek számát mutató görbe már április 8-án tetőzött, és azóta a halálozási ráta fokozatosan lefelé tart.

A brit kormány szombat esti sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy immár a koronavírus-fertőzéssel kórházban kezelt betegek száma is folyamatosan csökkent. Stephen Powis professzor azt mondta, hogy különösen Londonban, a járvány gócpontjában jelentős a korházi kezelésre szoruló betegek számának csökkenése, de az összes többi brit térségben is lefelé tart már a görbe.

A brit belügyminiszter, Priti Patel megerősítette azt a kormányzati álláspontot, hogy a statisztikáknak a helyzet javulását kell tükrözniük, mielőtt a járvány megfékezését célzó, több mint egy hónapja bevezetett korlátozások enyhítése szóba kerülhetne.

A gazdaságot is meg kell menteni

Ugyanakkor a brit sajtó szerint már javában folynak az előkészületek a zárlat oldására. A konzervatív The Daily Telegraph kormányzati forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a tanácsadók arról tájékoztatták a kormányt, hogy május közepétől már lehetségessé válhat a korlátozások enyhítésének elkezdése, elsősorban olyan kiskereskedelmi üzletek újranyitásával, amelyekben megoldható az emberek közötti fizikai távolságtartás.

Philip Hammond, az előző konzervatív párti kormány volt pénzügyminisztere szombaton a BBC rádiónak azt nyilatkozta, hogy nem lehet megvárni a nyitással a koronavírus elleni oltás tömeges hozzáférhetővé válását,

mivel a brit gazdaság „azt nem élné túl”.

A kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakciójának legbefolyásosabb testülete, a kabinet számára szakpolitikai irányelveket kidolgozó 1922 Bizottság csütörtöki ülésén elhangzott, hogy ha a kormány a május eleji, legközelebbi felülvizsgálati időpontban sem enyhíti a korlátozásokat, „nem sok marad” a brit gazdaságból.

Rovatok