Index Vakbarát Hírportál

Az orvosairól nevezte el a gyerekét a koronavírus-fertőzésből felépült Boris Johnson

2020. május 2., szombat 17:31 | aznap frissítve

És még két dédnagypapa előtti tisztelgés is belefért, mert a szerdán született fiú három keresztnevet kapott.

Az 55 éves brit miniszterelnök és decemberben eljegyzett élettársa, a 32 éves Carrie Symonds gyereke a Wilfred Lawrie Nicholas Johnson nevet kapta. Annyi csavart sikerült még bevinni a dologba, hogy a három keresztnévvel rögtön négy embernek sikerült emléket állítani.

De nézzük tételesen, hogyan állt össze a kis Johnson anyakönyvi kivonata:

Az újszülött fiú nagy szerencséje, hogy a két orvost ugyanúgy hívják. Mármint a másik nagy szerencséje, mert az egyik az, hogy megmentették az apját, aki a koronavírus-járvány nagy-britanniai eszkalálódásának közepén maga is átesett a fertőzésen, és kórházi kezelésre is szorult.

Johnsont egy héten át ápolták a londoni St. Thomas kórházban, ahol három napig intenzív kezelésre is szorult. Április 12-én engedték ki, és már aznap arról beszélt, hogy az életét köszönheti a kórház orvosainak. Ezt látszik alátámasztani az is, mint azóta kiderült, hogy a kórházban ápolt brit koronavírus-fertőzöttek egyharmada nem éli túl a betegséget.

A Johnson fiának nevéről beszámoló MTI egyébként megjegyzi, hogy a brit politikatörténet utóbbi húsz évében a Johnson-gyerek a harmadik, aki apja miniszterelnöksége alatt jött a világra. A munkáspárti Tony Blair fia, Leo 2000-ben, David Cameron volt konzervatív párti miniszterelnök lánya, Florence 2010-ben született.

Boris Johnsonnak négy felnőtt gyereke van második feleségétől, Marina Wheelertől, akitől 25 év után, 2018-ban vált el. 2009-ben, egy házasságon kívüli kapcsolatból született egy lánya, és a brit sajtó hivatalosan meg nem erősített, de nem is cáfolt értesülései szerint van egy hatodik gyereke is, szintén egy házasságon kívüli kapcsolatból. Így Wilfred Lawrie Nicholas Johnson a brit miniszterelnök hatodik vagy hetedik gyereke.

A miniszterelnök némi otthoni lábadozás után április 27-én állt újra munkába, és három nappal később be is jelentette, hogy az ország túl van a járvány tetőzésén.

Rovatok