Index Vakbarát Hírportál

Obama kaotikus katasztrófának nevezte a Trump-kormány koronavírus-kezelését

2020. május 9., szombat 18:59

Éles kritikát fogalmazott meg Donald Trump járványkezelésével szemben a korábbi elnök Barack Obama, derült ki a Yahoo-hoz eljuttatott telefonhívás felvételéből. A 30 perces beszélgetést a támogatóinak küldte ki Obama, ebben főként bátorítani akarta őket közelgő, őszi elnökválasztási kampányra készülve, de a félórás hívás alatt kitért a Trump korábbi nemzetbiztonsági tanácsadója, Michael Flynn ellen ejtett büntetőügy, valamint a koronavírus-járvány kezelésére is.

Obama szerint a törvény ereje ingott meg azzal, hogy Flynn nem kapott büntetést, de aggodalomra adnak okot a járványügyi helyzetben tapasztaltak is. A korábbi elnök arról beszélt, hogy nem kifejezetten egy emberrel, vagy egy párttal állnak szemben, hanem az önzőség, a törzsiség, a megosztottság, és a másokban az ellenséget látás eszméivel. Ezek mind felerősödtek mind az amerikaiak életében, mind a nemzetközi színtéren a meglátása szerint.

Ez is az egyik oka, amiért az ezzel a globális válsággal szemben való fellépés ennyire vérszegény és hibás volt. A legjobb kormányok fellépése is kevés lett volna. De itt, ahol az önös érdek keresése és a mások semmibe vétele beleivódott a kormányzásba, abszolút kaotikus katasztrófa lett

– mondta Obama, újra megerősítve, hogy ezért is támogatja majd a közelgő elnökválasztáson Joe Biden demokrata elnökjelöltet.

Rovatok