Ha a koronavírus nem sodorta volna el Oroszországban a II. világháborús győzelem 75. évfordulójának ünnepségét, akkor május 9. a vörös téri katonai parádén túl Moszkva és Prága vitájáról szólna Ivan Konyev szovjet marsall szobrának leszerelése miatt. Pedig a balhé így sem kicsi: Prága polgármestere testőrökkel jár, miután áprilisban hír jelent meg arról, hogy egy orosz férfi diplomataútlevéllel és egy aktatáskányi méreggel (ricinnel) érkezett a cseh főváros repülőterére, hogy megbosszulja a Kalózpárt polgármesterének akcióját. Moszkva szerint a vád alaptalan. A polgármester ellen az oroszokkal szívélyesebb viszonyt ápoló cseh elnök is kikelt.
Amikor Zdeněk Hřib két éve alig 36 évesen Prága első embere lett – bár korával nem rekorder a cseh főváros élén –, sejteni lehetett, hogy messzebb érő diplomáciai konfliktusokat is fel fog vállalni. Főleg, hogy mozgalma, a Kalózpárt 2017-ben a parlamentbe is bejutott, a 200 helyből 22-t megszerezve, amivel az ellenzéki párt rögtön az ország harmadik legnagyobb ereje lett.
Hřib az elmúlt időszakban Ivan Konyev szovjet marsall szobrának leszerelése miatt vitázott össze Moszkvával, és jár hetek óta testőrökkel.
Tavaly Pekinggel támadt vitája, miután felszólalt az ujgur kisebbség védelmében, és Tibet mellett is kiállt, kitűzve a prágai városházára a tibeti zászlót. A Washington Postnak nyilatkozó Hřib szerint ez nem áll ellentétben a Kína által aláírt 1951-es megállapodással, amelyben széleskörű autonómiát biztosított a területnek. Ennek megfelelően nem fogadta el a Pekinggel kötött testvérvárosi megállapodásban az „egy Kína” elvének kitételét, és azt kérte, vegyék ki belőle. Emiatt a kínai főváros inkább visszavonta a megállapodást.
Prága így elveszített egy testvérvárost, de nyert egy másikat – mondta Hřib, aki idén januárban ezzel még jobban odaszúrt a kommunista vezetésű Kínának, hangsúlyozva a rendszerváltás utáni kiállás fontosságát a demokratikus rendszerek mellett: testvérvárosi megállapodást írt alá Tajpejjel. Nem kell különösebben magyarázni, mit jelent Kínának, hogy Pekinget lényegében a renitens sziget fővárosára cserélték le. Hřibhez egyébként is közel áll az önálló életet élő 24 milliós Tajvan, orvosgyakornokként ugyanis dolgozott is ott.
A kínai csörték közben az ENSZ Biztonsági Tanácsának másik állandó tagjával is sikerült észrevétetnie magát: már 2018-ban, megválasztása évében elővette Konyev marsall szobrát, amely miatt most áll a bál. Az év nyarán egy kiegészítő táblát helyeztek el a Szovjetunió kétszeres hősének egész alakos szobrára, miszerint a II. világháborúban Berlinig jutott, a győzelem után Prága felszabadítójaként kanonizált marsall részt vett 1956-ban a magyar forradalom és 1968-ban a prágai tavasz leverésében.
A tábla ellen Moszkva tiltakozott, már csak azért is, mert az orosz vezetés szerint Konyev csehszlovákiai szerepvállalása Prága felszabadításával lezárult, 1968-ban nem vett részt a Brezsnyev-doktrína érvényesítésében, a Varsói Szerződés katonai akcióiban, azaz a csehszlovákiai bevonulásban. A marsallnak a szerepe nem tisztázott, ám kétségtelen, hogy 1968. május 9. apropóján katonai delegácó élén Csehszlovákiába utazott, amit az augusztusi bevonulás előkészítéseként értékelnek cseh történészek. (Konyevről részletesebben olvassa el keretes írásunkat a cikk végén.)
A csak 1980-ben felállított szobor akkor mindenesetre maradt, ahogy a Kremlben is a tüske, amit mélyebbre tolt a prágai önkormányzat tavaly szeptemberi döntése, amely szerint Konyevnek mennie kell a főváros 6. kerületéből, a később felállítandó XX. század Múzeumába, afféle szoborpakba.
A LESZERELÉST NYOLC HÓNAPPAL KÉSŐBB, ÁPRILIS ELEJÉN VÉGEZTÉK EL A KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY ÁRNYÉKÁBAN.
Az akció ellen tiltakozott Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja is. A KSČM nem egy Thürmer-féle Munkáspárt szintjén áll, rendszeresen 10 százalék felett van, a cseh parlamentben és az Európai Parlamentben is van képviselője, és bár politikai karanténban van, regionális szinten ma már akad együttműködése a Szociáldemokrata Párttal, sőt, kívülről támogatja Andrej Babiš ANO-szocdem kisebbségi kormányát.
A szocdemektől érkezett cseh elnök, Miloš Zeman is azzal vádolta meg a prágai önkormányzatot, hogy a koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozásokat kihasználva takarították el a szobrot. Ugyan túlzásnak tartotta, hogy az orosz Nyomozati Hatóság vizsgálatot indított Hřib ellen – a hivatkozási alap a második világháború eredményeinek relativizálása, a történelem átírásának kísérlete –, de az elnök gyorsan enyhítette is Moszkvával kapcsolatos kritikáját: egyrészt odaszólt az Egyesült Államoknak, hogy ők sem szólhatnak bele a cseh belügybe, ahogyan Oroszország sem teheti, másrészt hangsúlyozta, hogy az egész vitát a cseh önkormányzat politikusainak butasága váltotta ki.
Volt néhány kötelező tiltakozás a moszkvai és szentpétervári cseh képviseleteknél is, amire viszont a cseh kormány tiltakozott, egyúttal jelezve Zemannak is, hogy a véleményük nem egészen esik egybe az elnökével.
A cseh külügyminiszter szerint az 1993-ban kötött cseh-orosz barátsági szerződéssel nem ellentétes a szobor ügye, hiszen az nem mondja ki, hogy Konyevnek épp a 6. kerületben kell állnia. A Hřibbel egyidős Tomáš Petříček ezzel az orosz nagykövetségnek is üzent, amely épp az államközi megállapodásra hivatkozva tiltakozott április közepén. A szociáldemokrata külügyminiszter nem esett neki az ellenzékű vezetésű fővárosnak az akcióért, megjegyezve, hogy a kormánynak itt nincs beleszólása, a szobor az önkormányzat tulajdona, és a döntési jog is az övé. Azt eleinte még felvetette, hogy talán a későbbiekben lehet szó a szobor átadásáról Moszkvának, később azonban a kormány közölte: nem adhatják oda azt, ami nem az övék. A szoborból tehát mégsem lesz Oroszországban a sértődöttség emlékműve.
Más kérdés, hogy Oroszországnak most nem Konyev hiánya okozza a legnagyobb fejfájást, hanem a koronavírus, amely nemcsak gazdasági károkat okoz, hanem gyorsuló ütemben terjed – hatodik napja 10 ezer felett a fertőzöttek száma, így a járványnak már az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Brazília mellett már Oroszország az egyik gócpontja –, ráadásul emiatt még a Vörös téren tartott évenkénti katonai parádéról is le kellett mondania Moszkvának.
Mindezek mellé áprilisban hír jelent meg arról, hogy egy orosz férfi diplomataútlevéllel és egy aktatáskányi ricinnel érkezett a cseh főváros repülőterére, hogy megbosszulja a szobor eltávolítását. Közelebbit azonban nem tudni arról, ki lehetett az idegméreggel érkező férfi, ha volt egyáltalán.
Zeman szerint ilyesmi nem is történt, mert akkor ezt jelezték volna neki a szolgálatok – kérdés persze, hogy ha jelezték volna, akkor megmondaná-e az elnök, illetve ha megmondaná, lehet-e neki jelezni –, a rendőrség mindenesetre komolyan vette az értesülést. Hřibbel együtt a 6. kerület vezetője, Ondřej Kolář is rendőri védelmet kapott. A polgármester szerint a rendőrség és a titkosszolgálat kezében a döntés, más nem árulhat el többet az ügyről, amelynek létét a Kreml teljesen alaptalannak nevezi. Igaz, az orosz elnök szóvivője a dolog jellegéből adódóan mást nem is mondhatna.
„Minden további nélkül el tudom képzelni egy ilyen akció kitervelését” – mondta az Indexnek Alekszej Torubarov. Az orosz menekült, aki Magyarországon hat év alatt küzdötte ki a menekültstátuszt – az EU bíróságán keresztül a magyar menedékügyi eljárást is megváltoztatva –, tudja miről beszél: egykor ellene is hajtottak vége támadást egy osztrák menekülttáborban. (Torubarov szövevényes, a Litvinyenko-gyilkosságban a gyanú szerint szerepet játszó Andrej Lugovojt is érintő, a cseh kormány válságához is vezető ügyéről itt olvashat bővebben.)
Az nem valószínű, hogy valaki a szolgálatokból alsóbb szinten önállóan intézkedett volna, Konyev ügye magasabbra ér. (Az sem valószínű, hogy a magát csecsenföldinek mondó Magomed önszorgalomból lépett volna passzívan fenyegető akcióba Budapesten 2017-ben.)
Torubarov szerint a Szergej Szkripal elleni támadás után több más külföldre menekült oroszról derülhet ki, hogy nem egészségügyi okokból haltak meg, hanem valami mástól, például novicsoktól. Hogy ha valóban volt ilyen szándék – ahogyan Alekszandr Litvinyenko ellen, akit polóniummal mérgeztek meg Londonban –, akkor kérdés, hogy a szervek ügyetlenül jártak el, és lebuktak vagy valójában fontosabb volt jelezni, hogy akár ilyen akcióra is képesek.
Torubarov szerint mindkettő lehetséges: a titkosszolgálatoknál is működik a kontraszelekció, de az utóbbi sem életszerűtlen, mert „Putyin külföldi reputációjának már mindegy, már csak a hazai közönségnek játszik, hogy tőlünk külföldön mindenki fél”. Ez otthon van, akinek imponál, van akit elbátortalanít, hogy tiltakozzon a rendszer ellen.
Konyev így sem tűnt el teljesen Prágából. A marsall nevét viseli egy nagyobb út is a cseh fővárosban, igaz, korábban már tervbe vették az átnevezést. A marsallal egyébként már történt hasonló, 1992-ben levették Berlin díszpolgárainak listájáról – igaz, a frissen megszűnt Szovjetunió utáni Oroszország akkoriban nem emelt kifogást a szovjet szobrok elmozdítása ellen, maga is igyekezett távolságot tartani a szovjet örökségtől: ledöntötték a KGB-alapító Feliksz Dzerzsinszkij szobrát Moszkva közepén, és visszaadták több város történelmi nevét.
Az akkori vezetés azonban másként működött: A Szovjetunió geopolitikai vereségét nem vereségként, hanem a demokratizálódó Oroszország sikereként élték meg, a putyini vezetés 20 éve alatt azonban Moszkva sokkal inkább tekinti magát a szovjet múlt méltó örökösének – még ha elég ellentmondásosan is kezeli saját 20. századi történelmét. Így Oroszországnak ma már sértés minden egyes világháborús szobor elmozdítása, amely a Kremlnek a győzelmet, az érintett országoknak viszont a béke kétségtelen eljövetele, a náci Németország legyőzése mellett a szovjetbarát kommunista rezsimek évtizedes uralmának kezdetét is jelentette.
Ivan Konyev már a cári hadseregben tiszthelyettes volt, de a bolsevik hatalomátvétel után töretlenül emelkedett a ranglétrán. A harmincas években a mongóliai szovjet csapatok élén állt, majd a habarovszki, a világháború kezdetén pedig az észak-kaukázusi katonai körzetet vezette.
Szmolenszknél majdnem fogságba esett, de Moszkva védelmében részt vett, majd vezérezredesként kinevezték a nyugati front élére. Nem volt eredményes, helyette az északnyugati frontra került, de itt sem tudott felmutatni sikereket. A bizalom így is töretlen volt iránta, végül a sztyeppei front élén már a szovjet előretörés alatt ő is sikeres volt, csapatainak érdemi szerepük volt a kurszki csatában. 1944 márciusában az ő csapatai léptek elsőként a Szovjetunió területén kívülre. Az első ukrán frontot vezetve Sziléziáig tört előre, majd bevonulhatott Prágába is.
1945-ben az Ausztriában állomásozó szovjet erők parancsnoka volt.
A háború után is minden fontos eseménynél jelen volt: Sztálin halálának évében a központi bizottság tagja lett, ezt a posztot 1973-as haláláig betöltötte.
Részt vett a Sztálin halála után a hatalom megszerzésére esélyes Lavrentyij Berija – a korábbi koncepciós perek levezénylője, a titkosszolgálat vezetője – halálra ítélésében.
1955-től a Varsói Szerződés egyesített erőinek főparancsnoka volt, ebben a minőségében lényegi szerepe volt az 1956-os magyar forradalom leverésében.
1961-ben alig egy évre az NDK szovjet csapatainak parancsnokává nevezték ki, az ő idejében húzták fel a berlini falat.
1963-tól lényegében visszavonult az egykori főparancsnok és helyettes védelmi miniszter, de 1968-ban ismét aktiválták – hogy mennyire, az kérdés: Moszkva szerint az ekkor 71 éves Konyevnek nem volt semmilyen szerepe, ám cseh történészek szerint nem véletlen, hogy 1968. május 9. apropóján épp ő vezette a Csehszlovákiába látogató katonai delegációt, amelynek feladata a baráti ünneplés helyett valójában az volt, hogy kikémlelje az augusztusi szovjet bevonulás lehetőségét.
Konyev 1973-ban halt meg, a Kreml falában temették el, a mai napig a Vörös téren lévő VIP-temetőben nyugszik.
(Borítókép: Ivan Konyev szovjet marsall szobrának leszerelése 2020. április 3-án. Fotó: Michal Cizek / AFP)