Index Vakbarát Hírportál

Amerikai titkosszolgálati anyagok titkosítását oldották fel, ez jól jöhet Trumpnak

2020. május 27., szerda 05:07

Richard Grenell, az amerikai hírszerző szervezeteket összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) leköszönő ügyvezető igazgatója kedden egy sor újabb, Oroszországgal kapcsolatos vizsgálatokról készült dokumentum titkosítását oldotta fel. Grenell az utódjára, a kedden a hivatali esküt letett John Ratcliffe-re bízta, hogy nyilvánosságra hozza-e ezeket az iratokat.

Az immár nem titkos dokumentumok között szerepelnek a többi között a Trump-kormányzat első nemzetbiztonsági tanácsadója, Michael Flynn és a 2016-ban és 2017-ben Washingtonban akkreditált orosz nagykövet, Szergej Kiszljak lehallgatott telefonbeszélgetéseinek leiratai is.

A republikánusokhoz közel álló Fox televízió egy neve elhallgatását kérő hírszerzési tisztségviselőre hivatkozva azt közölte: feloldották a titkosságát egy sor olyan dokumentumnak is, amely igazolni látszik republikánus politikusok feltevését, miszerint a hírszerzés 2016-tól manipulált, mert így akarta alátámasztani azt az állítást, amely szerint Donald Trump munkatársainak közük lett volna a választási beavatkozáshoz.

Grenell a hónap elején már hatezer oldalnyi irat titkosságát oldotta fel, és azután nyilvánosságra is hozta e dokumentumokat. Köztük voltak a képviselőház hírszerzési bizottságának demokrata párti elnöke, Adam Schiff interjúinak leiratai. Ezekből az is kiderült: a Barack Obama vezette, előző amerikai kormányzat tisztségviselői tisztában voltak azzal, hogy "nincs gyakorlati bizonyíték" a Trump-kampánytörzs és Moszkva közötti feltételezett összejátszásra a 2016-os választási kampányban.

Grenell nyilvánosságra hozta az Obama-kormányzat azon tisztségviselőinek névsorát is, akik kérték, hogy leplezzék le a hatalomátadás időszakában az orosz nagykövettel többször is megbeszélést folytató Flynnt. A névsorban - mások mellett - szerepelt Joe Biden akkori alelnök - a demokraták várható mostani elnökjelöltje -,James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) akkori igazgatója, John Brennan, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) akkori igazgatója, továbbá James Clapper, az Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) akkori igazgatója is.

Richard Grenell feloldotta a titkosságát annak az e-mailnek is, amelyet Susan Rice, Obama elnök korábbi nemzetbiztonsági tanácsadója küldött önmagának Trump elnöki beiktatásának a napján. Az elektronikus levélben Susan Rice azt a megbeszélést dokumentálta, amelyet 2017. január 5-én a Fehér Ház Ovális Irodájában tartott Barack Obamával és más kormányzati tisztségviselőkkel, s amely találkozón Obama arról adott iránymutatást, hogyan kell a 2016-os orosz beavatkozást kivizsgálni.

Az eddig nyilvánosságra került dokumentumok nagy vitát kavartak az amerikai politikai életben, főleg azért, mert novemberben ismét elnökválasztások lesznek. Elemzők szerint Trump még a választási kampányban szeretné elérni az Oroszországgal kapcsolatos vizsgálatokra vonatkozó, eddig titkosított dokumentumok nyilvánosságra hozatalát.

Kedden letette a hivatali esküt a DNI új igazgatója, John Ratcliffe, korábbi republikánus képviselő, akit Trump feltétlen híveként tartanak számon Washingtonban. Richard Grenell, aki ügyvezető igazgatói megbízatása mellett megtartotta németországi nagyköveti posztját is, bejelentette: nem tér vissza berlini állomáshelyére.

Rovatok