Rekordot döntött a napi új fertőzések száma Pakisztánban május végén. A hullámzó adatokkal együtt is folyamatos az emelkedés, de félő, hogy a 2800 napi eset csak a jéghegy csúcsa a 220 milliós országban, amely május 9-én úgy oldotta fel a koronavírus miatt márciusban bevezetett kijárási korlátozásokat, hogy a járvány még a hiányosan jegyzett adatok alapján sem mutatta jelét az enyhülésnek. Az utóbbi három hét alatt az aktív esetek száma megduplázódott, a kormány újabb korlátozásokon gondolkodik, de könnyen lehet, hogy már késő: a fertőzés a nagyvárosokból eljuthatott vidékre, ahol a terjedés és a halálozások száma is nehezen követhető.
Hivatalosan 42 ezer aktív esetet és 1483 halottat tartanak számon Pakisztánban. A 220 milliós ország méretéhez képest első ránézésre nem túl aggasztó szám, elvégre a 9,8 milliós Magyarországon 526-an haltak meg, lakosságarányosan tehát kilencszer többen.
A helyzet azonban másképp fest, ha a hozzávesszük, hogy a növekedés Pakisztánban folyamatos: május első hetében – másfél hónappal az első feljegyzett haláleset után – összesen 8100 megbetegedést regisztráltak, az utolsóban viszont 13 500-at. Az adatok ráadásul nagyon kevés tesztből jönnek össze: egymillió lakosonként csupán 2200 tesztet végeztek el – Magyarországon 18 ezret –, míg az EU-ban a legtöbb fertőzést regisztráló Spanyolországban 76 ezret.
A kép tehát nem lehet teljes, sem a fertőzésben, sem a halottak számában. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) szerint azokban az országokban, ahol a halálozásoknak kevesebb mint 30 százaléka esik a kórházakra, nem tudnak megbízható adatokkal szolgálni. Ezt már az is jelzi, hogy az évente 2 százalékos (!) népességgyarapodást felmutató ország lakosságának valós száma a hivatalos 218 milliótól 233 milliós becslésig terjed.
Az adatok esetlegessége fokozottan igaz a nagyvárosokon túl. Pakisztán kétharmada falvakban él, ahol a járvány még nehezebben lesz követhető. Márpedig az egészségügyi szakemberek szerint az Iránon keresztül Pakisztán nagyvárosaiba eljutott fertőzés már bőven elérte a vidéket, és ebben nagy szerepet játszott a korlátozások május 9-én megkezdett fokozatos feloldása.
Pakisztán viszonylag gyorsan lépett a járvány kezdetén: az első fertőzést február 26-án, az ország legnépesebb városában, Karacsiban regiszrálták. Az 50 milliós Szindh tartományban ekkortól már bezárták az oktatási intézményeket – legalábbis erről beszélt a tartományi kormány szóvivője. A szélesebb körű korlátozásokat egy hónappal később vezették be, ekkor már az ország mind a négy tartományában.
Leállt a városi tömegközlekedés, bezártak az iskolák, a piacok, a boltok – az élelmiszerboltok és a gyógyszertárak kivételével –, felfüggesztették a belföldi repülőjáratokat is. Áprilisban a korlátozásokat többször meghosszabbították,
május elejére azonban már érezhető volt, hogy a kormány inkább idő előtt enged a gazdasági, szociális nyomásnak és lazít az érzékeny veszteségeket okozó korlátozásokon.
Erre a kormánynak bőven akadt érve, annak ellenére, hogy a járványügyi adatok akkor sem voltak megnyugtatók. 68 év után először idén várható gazdasági visszaesés. (Igaz, ez a folyamatos növekedés csak a gazdaság egészére igaz, és a nagyon alacsony bázisnak köszönhető, az egy főre eső GDP már korábban is mutatott kisebb mértékű visszaesést, mivel a lakosság gyors növekedését nem mindig tudta követni a gazdaság fejlődése.)
A visszaesés nem látszik nagynak – főként az európai visszaesést jelző kimutatások ismeretében –, enyhe korlátozás esetén 0,3, szigorúbb esetén is csak 1,5 százalékkal számol a kormány. Ez azonban az alacsony egy főre eső jövedelmek – a magyar mutatónak alig több, mint ötöde – és a lakosság nagy száma miatt akár 18 millió munkahely megszűnését és a hozzátartozókkal együtt ennél sokkal több ember teljes ellehetetlenülését jelentené. A munkahelyek elvesztése elsősorban a mezőgazdaságot és épp a társadalom legszegényebb rétegét érintené.
Nem véletlen, hogy Pakisztánt az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) az éhségtől leginkább veszélyeztetett tíz országába sorolta. A szervezet általában is biblikus méretű globális éhínségre figyelmeztetett már áprilisban arra az esetre, ha a világ kormányai és a magánszektor nem avatkozik közbe.
A kormányfő lépése rövid távon ezért érthető. Ezzel együtt a korlátozások átgondolt feloldásáról beszélt, azaz több biztonsági intézkedés fenntartásával képzelte ezt az újranyitást, mondván, meg kell tanulni együtt élni a vírussal, miután egy-két éven belül nem várható oltás ellene. Imran Hán szavainak ezt a részét azonban nemigen hallották meg az emberek:
a piacokon jellemzően a korábban megszokott képek köszöntek vissza, távolságtartás és maszkok nélkül.
Igaz, a kormánynak már korábban is engednie kellett. Bár a vezetés világi, a deklaráltan iszlám köztársaság kormánya nem hagyhatta figyelmen kívül a vallási vezetők követelését, így az idén április 23. és május 23. közé eső ramadán idejére sem zártak be teljesen a mecsetek – az ország orvosi kamarájának kérése ellenére. A döntően szunnita iszlám irányzatát képviselő ország vallási vezetői már a kezetekkor jelezték, hogy a tiltások ellenére megtartják az istentiszteleteket.
Mellesleg épp egy vallási rendezvény vált a betegség egyik szuperterjesztő gócává márciusban.
A befolyásos és konzervatív Tablagi Dzsamaat (Hívek Közössége) a pandzsábi kormány javaslata ellenére tartotta meg 70-80 ezer fős – a szervezet szerint negyedmilliós – találkozóját, ahová 40 országból érkeztek a hívek. A hatóságok csupán annyit értek el, hogy a hatnapos rendezvényt háromnaposra rövidítették. Így is több mint tízezer embert kellett karantén alá helyezni, és a helyszínül szolgáló 200 ezres várost lényegében le kellett zárni. A fertőzések így is megugrottak a tartományban, egyértelműen a rendezvényhez köthetően.
Egy pakisztáni orvosi egyetemi tanulmány szerint a kormány nem élt a korlátozások két hónapja alatt a lehetőséggel, hogy megfelelő és követhető protokollt dolgozzon ki és azt meggyőzően közvetítse is a társadalom felé, így a feloldás után a többség úgy érzi, visszatérhetnek a megszokott napirendjükhöz.
Pedig – figyelmeztetnek az orvosok – ez katasztrófához vezethet, az egészségügyi rendszer gyors túlterhelésével és a halálesetek megugrásával járhat. Igaz, a feloldás előtt felvázolt legpesszimistább forgatókönyvek egyelőre nem valósultak meg, ám, hogy ennek veszélyével nem csak a túlzott óvatossággal vádolt orvosok számolnak, azt jelzi az is, hogy a kormány az utóbbi napokban már arról beszél, hogy szükség esetén kész visszaállítani a korlátozásokat.
Más kérdés, hogy ez hamis biztonságérzetet ad. A korlátozás ugyanis – érvelnek a járványügyi szakemberek – csak a kezdeti szakaszban, időben életbe léptetve eredményes.
Ha a fertőzés elszabadult, hiába terelnek vissza mindenkit karanténba, ez már nem menti meg az egészségügyet a túlterheléstől.
Bár az ország lakossága nagyon fiatal, csak 4,4 százalék idősebb 65 évnél – az átlag életkor alig 21 év –, ami csökkenti a fertőzés sok halálos áldozattal járó, vészes terjedésének veszélyét, de az már sokszor bizonyságot nyert, hogy a fiatalabbak számára is lehet kockázatos a betegség.
Szindh tartományban már csaknem ezer fertőzött gyereket regisztráltak – mindezt úgy, hogy az iskolák egyelőre ki sem nyitottak. Ez jelzi, hogy ha újra megindul a tanítás, az a fertőzés ugrásszerű növekedésével járhat.
Pakisztán oda juthat, hogy a korlátozások miatti gazdasági károktól való – kétségtelenül nem alaptalan – félelmében végül úgy oldja fel a szigorításokat, hogy az a jóval több áldozat mellett jóval nagyobb gazdasági veszteséget okozhat, mint amennyit az ország eddig elszenvedett a járványban. Ezzel végső soron épp abba fut bele, amit leginkább elkerülne: a segélyre szorulók tömegének növelését.
Borítókép: Feltorlódott járművek Karacsi egyik utcáján 2020. május 21-én, miután a kormány enyhített a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozásokon. MTI/EPA/Sahzaib Akber