Index Vakbarát Hírportál

Kínában második hullám fenyeget, megugrott az új esetszám

2020. június 14., vasárnap 09:58

Most egy pekingi piac a gócpont, a hatóságok nemcsak bezárták a helyszínt, de boldog-boldogtalant, aki megfordulhatott a piacon, igyekeznek letesztelni.

Kínában az elmúlt napon 57 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, ami a legmagasabb szám április 13-a óta - derült ki az országos egészségügyi hatóság vasárnap közölt adataiból. A Sky News úgy tudja, hogy a betegek zöme koncentráltan, egyetlen élelmiszerpiacon fertőzödött meg, így 10 ezer embert teszteltek a hatóságok a dolgozók és a vevők közül. A fertőzés legfrissebb kínai gyanúsítottja a korábbi denevérek és tobzoskák után ezúttal egy lazacos vágódeszka.

Az MTI tudósítása szerint a Nemzeti Egészségügyi Bizottság közleménye alapján az újonnan diagnosztizált esetekből 38-an helyben kapták el a vírus okozta Covid-19 betegséget, ezen belül 36-an Pekingben.

A napi fertőzésszám a kínai fővárosban még soha nem volt ilyen magas, amióta a hatóságok közzéteszik a járványadatokat.

Egy nappal korábban még csak hat új esetet jelentettek Pekingből, miután tömeges tesztelést kezdtek a város délnyugati, Fengcsaj kerületében működő Hszinfadi nagybani piac árusai és dolgozói között.

A kerületben rendkívüli, "hadiállapotot" vezettek be, s Peking egészében betiltották szombaton az idegenforgalmi és sporteseményeket, a járvány újabb hullámától tartva. Az újonnan azonosított esetekből 19 úgynevezett behurcolt fertőzés volt, közülük 17-en a délnyugati Kuangtung tartományba érkeztek, részben a tengerentúlról.

A kínai illetékesek kilenc új tünetmentes esetről is beszámoltak, halálesetet pedig egyet sem jelentettek június 13-ra vonatkozóan. A tünetmentes fertőzötteket Kína nem számolja a megerősített esetek közé. Az új koronavírus-járvány kiindulópontjaként szolgáló Kínában a járvány kezdete óta eddig 83 132 Covid-19 esetet, és 4634 elhunytat regisztráltak.

(Borítókép: húsos pultok a Hszinfadi nagybani piacon, ahol járvány új kitörését észlelték. Fotó: Tingshu Wang/Reuters)

Rovatok