Index Vakbarát Hírportál

Irán elfogatóparancsot adott ki Trump ellen

2020. június 29., hétfő 14:22 | aznap frissítve

Az Interpol segítségét kéri Irán, hogy letartóztathassa Donald Trump amerikai elnököt, amiért januárban likvidálta Kászim Szulejmánit, az iráni Forradalmi Gárda egyik fontos, ha nem a legfontosabb vezetőjét. Ali Alkaszimer teheráni ügyész szerint az elfogatóparancs Trump mellett további 35 személyre vonatkozik, akik részt vettek a Szulejmáni elleni támadásban, írja a Reuters a Farsz hírügynökségre hivatkozva. 

Az Egyesült Államok január 3-án likvidálta Kászim Szulejmánit egy drónnal a bagdadi nemzetközi repülőtér közelében. A tábornok meggyilkolását Irán azzal torolta meg, hogy rakétatámadást intézett két iraki támaszpont ellen, ahol amerikai katonák is állomásoznak. A csapásban egyetlen amerikai katona sem halt meg, de többen traumás agysérülést szenvedtek.

Az iráni ügyész az amerikai elnök kivételével nem említette név szerint a többi vádlottat, de hangsúlyozta, hogy Irán nem hagy fel az eljárással Trump ellen azt követően sem, hogy lejár az elnök hivatali ideje, írja az MTI.

A Fehér Ház egyelőre nem reagált az iráni bejelentésre. A CNBC ugyanakkor hozzáteszi, hogy nagyon valószínűtlen, hogy az Interpol eleget tegyen az iráni kérésnek, mivel politikai jellegű ügyekbe nem avatkozhat bele az irányelvei alapján.

Rovatok