Index Vakbarát Hírportál

A horvát választások után lemondott a szociáldemokraták elnöke

2020. július 6., hétfő 12:58

Lemondott a horvát választásokon vesztes szocdemek elnöke Davor Bernardic, a horvát ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDP) elnöke pártja választási veresége után hétfőn rendkívüli sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy lemond a vezetésről, és nem indul a pártelnöki tisztségért. Ezt azzal indokolta, hogy egy választási vereségért mindig a párt elnökét terheli a felelősség:

Mint ahogy korábban is mondtam, nem hibáztatok senkit. Az állampolgárok választottak.

A tisztújításig Zlatko Komadina, az SDP alelnöke veszi át ideiglenesen a párt vezetését. A szociáldemokraták statútuma szerint a parlamenti választások után legfeljebb 150 napon belül össze kell hívni a tisztújító közgyűlést. Bernardic jelezte, hogy nem kíván részt venni a kampányban, a pártelnökjelöltekről nem kívánt nyilatkozni, és azt sem árulta el, megtartja-e képviselői mandátumát.

 Az MTI által idzett horvát politikai elemzők szerint Bernardic az elejétől fogva erőtlen vezetőnek bizonyult, akinek nincs tekintélye és befolyása. Az SDP-ben már többször is fellázadtak ellene, ő azonban eddig hallani sem akart arról, hogy önként távozzon a párt éléről.

A választási eredmények közel százszázalékos feldolgozottsága alapján a jobboldali kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) a diaszpóra képviselőivel együtt 69, az SDP irányította Restart Koalíció pedig 41 mandátumot szerzett a 151 tagú törvényhozásban.

Szintén hétfőn Marko Milic kormányszóvivő bejelentette, hogy HDZ-nek meglesz a többsége  száborban; a győztes pártot támogatásáról biztosították a kisebbségi képviselők (8 mandátum), valamint a HNS és a Reformisták (1-1 mandátum), és velük együtt 79 fős többsége lesz a 151 fős horvát törvényhozásban.

Rovatok