Index Vakbarát Hírportál

Irán: Nem hekkerek gyújtották fel az atomlétesítményt

2020. július 23., csütörtök 15:47

Irán tagadta csütörtökön, hogy külföldi kibertámadások és szabotázsakciók lennének felelősek az elmúlt hetek sorozatos tűzeseteiért.

Az utóbbi hetekben keletkezett tüzeknek ehhez semmi közük. 

– hangoztatta Abbász Muszavi iráni külügyi szóvivő. Mint mondta, nyáron mindig is voltak tűzesetek.

Június vége óta több robbanás és tűzeset történt iráni katonai, nukleáris és ipari létesítmények közelében. Július 2-án a Natanzban működő, földalatti atomlétesítményben csaptak fel a lángok nagyobb károkat okozva. Tűzeset volt később a kelet-iráni Parcsin katonai támaszpontján, egy gyárban Teherán egyik elővárosában, egy fővárosi klinikán, egy vegyüzemben az ország délnyugati felén és egy erőműben az ország központi részén.

Natanz az iráni urándúsító program legfontosabb létesítménye. Teherán szerint az urándúsítás kizárólag békés célokat szolgál. Egyes iráni vezetők akkor arról beszéltek, hogy feltehetően kibertámadás történt, és figyelmeztettek, Irán bármilyen elkövető ország ellen megtorló intézkedéseket hoz.

Muszavi ugyanakkor nem válaszolt egyértelműen a natanzi tűzesetet firtató kérdésre. "Naponta fordulnak elő kibertámadások Irán ellen, ebben nincs semmi újdonság, ezeket azonban számítástechnikai szakértőink kivédik és ártalmatlanítják" - hangsúlyozta a szóvivő a Mehr helyi hírügynökség híradása szerint.

Mint arról beszámoltunk, július elején az egyik jelentésében az IRNA hivatalos iráni hírügynökség arról írt, hogy a feltételezett szabotázsakciók mögött olyan ellenségek állhatnak, mint Izrael vagy az Egyesült Államok, majd rövidesen felhagyott a közvetlen vádaskodással.

Az izraeli védelmi miniszter július 5-én kijelentette, hogy "nem feltétlenül" országa áll a titokzatos iráni incidensek mögött.

Rovatok