Eltűntek Minszk utcáiról a rohamrendőrök, a Belaruszt 26 éve irányító Alekszandr Lukasenko láthatóan tényleg kénytelen volt letenni arról, hogy erővel nyomja le a választási csalások miatt ellene kitört tiltakozásokat.
A folyamat már hétvégén elindult, ezt erősítette meg Lukasenko hétfői bejelentése a számára rosszul sikerült gyárlátogatáson, ahol pfujjolások közepette szólt a sztrájkoló dolgozókhoz, majd végül – felülírva a pódiumon elmondottakat, amelyek szerint csak holtan tudják elmozdítani a hatalomból – egy munkásnak kamerák előtt azt mondta: támogatja, hogy népszavazással módosítsák az alkotmányt, amely alapján új helyhatósági, országgyűlési és elnökválasztást tartanának.
Kedden pedig az elnök több külügyi diplomatája lemondott. Moszkva inkább kivár, láthatóan már egy Lukasenko utáni időszakban is gondolkodik – bár volt orosz utalás arra, hogy a két ország szoros kapcsolatából adódó szerződések alapján segítséget nyújtana, de közvetlen beavatkozás az elnök mellett kevéssé valószínű.
Pénteken és szombaton még minden bokorban volt egy rohamrendőr, vasárnapra viszont piknikhangulat volt a minszki tüntetéseken
– mondta a belarusz fővárosban egy éve élő Monostori Ákos. Az IT-szektorban dolgozó, Budapestről egy éve Minszkbe költözött férfi beszámolója szerint vasárnapra eltűntek az utakról a rendőrség különleges egységeinek kisbuszai is – csak a közlekedési rendőrök maradtak, nekik azonban nincs dolguk a tüntetőkkel. Augusztus 9-én még senki sem gondolta, hogy tíz nappal később ide jut a rendszer. Ákos elmondása szerint a választások előtti időben kollégáival beszélgetve ha előkerült Lukasenko, akkor az általános meggyőződés az volt, hogy változásra volna szükség, de senki sem gondolta, hogy ez jó eséllyel be is következhet.
Mindenkit meglepett a tiltakozások ereje és az, hogy a rendőrség kemény fellépésére sem szűntek meg – ellentétben a korábbiakkal, hiszen voltak nagyobb tüntetések 2006-ban, 2010-ben, 2015-ben is.
„A kollégáim közül, akivel beszéltem, mind változást akart, de ettől még elismerték az itteni élet jó oldalát is.”
Minszk ugyanis komfortosabb hely, mint azt sokan távolról gondolnák. A főváros közmondásosan tiszta, a vidéki városok is rendezettebbek, mint az orosz periféria. A közutak minősége is általában jobb, mint Oroszországban vagy Ukrajnában. Sokan épp ezért gondolták, hogy talán nem lesz változás a tiltakozások után sem, és pár őrizetbe vétel, meg egy-egy keményebb rendőri fellépés után mindenki hazamegy: végül is az ország élhető, utazni is lehet szabadon.
Bár Lukasenko kolhozpopulista rendszere nagyban épít a szovjetnosztalgiára – meg ameddig lehetett, az olcsóbb orosz hitelekre, energiahordozókra, az orosz nyersolaj feldolgozása utáni reexportból bejövő haszonra és az oroszországgal szembeni nemzetközi kereskedelmi embargók kijátszásából bejövő pénzre –, közben az ország kisebb IT-hatalommá is vált. 2005 óta működig a fővárosban az IT-ipari park, ahol jelenleg 750 cégnek van képviselete, fokozatos kedvezményeket adnak az ágazatban dolgozó külföldieknek a helyi munkavállaláshoz, és igyekeztek piaci alapon megakadályozni az agyelszívást is. Sok egyéb mellett
Belarusz eredetű a Viber és a World of Tanks is
– írta a Meduza.io a belarusz gazdaság korszerű szegmenséről szóló cikkében.
Belarusz tulajdonban van a jelenleg világszerte 36 ezer embert foglalkoztató Epam System, amelynek központja az Egyesült Államokban van. A minszki születésű Arkagyij Dobkin által alapított és vezetett cégnek Budapesten is van képviselete.
A helyi fizetések az ágazatban nominálisan ugyan nem érik el azt, amit Nyugaton meg lehet keresni, a vásárlóereje azonban helyben jóval nagyobb, mint amennyit a magasabb nominális fizetés például Londonban érne.
Egy belvárosi lakás havi bérleti díja Minszkben simán kijön egy alsó-közepes IT-fizetés alig tíz százalékából. A 220-270 eurónak megfelelő összeg mellett a közüzemi díjak sem drágák, és az élet is jóval megfizethetőbb.
„Én például Budapesten a külvárosban éltem, 50 percnyire dolgoztam. Most itt élek a belvárosban, 10 percre van gyalog a munkahelyem. A városban a széles utakon az autósközlekedés is kényelmes, a repülőtérre is 40 perc alatt kiérek, pedig messze van” – sorolta Ákos a praktikus példákat.
Ő külföldiként semmilyen módon nem vesz részt a politikai életben, de a választásokig számára nem volt látható, hogy az állam látványosan kontrollálná a mindennapokat – legalábbis, amíg az ember nem politizál aktívan. „Engem egy év alatt még egyetlen rendőr sem igazoltatott” – mondta.
Oroszul egyelőre csak tanul, tapasztalata szerint azonban igaz lehet, hogy angolul nyugodtabban osztják meg nézeteiket kollégái. Youtuberkedni is lehet angolul politikai dogokról, igazán akkor kerül a hatalom látóterébe valaki, ha ezt oroszul teszi. Így járt a Sztrana dlja Zsiznyi (Élhető ország) nevű csatornáján keresztül népszerűvé vált Szergej Tyihanovszkij blogger, aki azután, hogy elnökjelölti szándékát jelezte, májusban őrizetbe került. Ezután lett az ellenzék fő jelöltje felesége, Szvetlana Tyihanovszkaja, aki az ellenzék adatai alapján valójában megnyerte a választást. (A választások után a belarusz hatóságok Tyihanovszkaját a litván határra vitték, előtte a Központi Választási Bizottság épületében egy videóüzenetet mondattak fel vele, amelyben a tüntetések befejezését kéri támogatóitól. Ez a karhatalmi stratégia azonban nem jött be, a tüntetések ezután csak fokozódtak.)
De a tapasztalat szerint aki elfogadta, hogy politikai jogok hiányáért cserébe szociális biztonságot kap, nem érezte a mindennapokban a fenyegetést. A neokádárista deal azonban 2010 után egyre kevésbé működött. Az olykor egeket ostromló infláció miatt a fizetések külföldön egyre kevesebbet értek, a stagnáló gazdaság pedig a szomszédos Litvániával és Lengyelországgal összevetve tette nyilvánvalóvá a fokozatos elmaradást.
Az azonban a Lengyelországban élő emigráns ellenzékiektől a helyi aktivistákon át az orosz elemzőkig váratlanul ért mindenkit, hogy az elégedetlenség elérte a kritikus tömeget, épp akkor, amikor úgy tűnt, a külpolitikai helyzet Lukasenko kezére játszik: általános volt a meggyőződés, hogy Moszkva a viták ellenére – amelyek abból fakadtak, hogy Lukasenko mind több támogatást várt el, miközben a két ország mélyebb integrációját halogatta – hajlandó volt Lukasenkóval együttműködni, de az EU is szemet hunyt volna a választási csalás felett – cserébe épp azért, hogy Belaruszt mégsem tudja magába olvasztani Oroszország –, ha azt nem követi látványosan a tiltakozás elnyomása.
Ettől még nem teljesen lefutott Lukasenko helyzete, de egyelőre úgy tűnik, Moszkva nem feltétlenül érdekelt Lukasenko felszínen tartásában, felmerülhetnek új, kompromisszumos figurák is – például a börtönben ülő Viktor Babriko, elnökjelölt-aspiráns, aki az orosz Gazpromot tulajdonló Belgazprombank vezetője volt, vagy a másik elnökjelölt-aspiráns, Valerij Cepkalo, Lukasenko egykori diplomatája, aki a belarusz elnökkel összekülönbözve ment Moszkvába.
Kedden Angela Merkel telefonon tárgyalt az orosz elnökkel. A német kezdeményezésére indult beszélgetésen a kancellár a tüntetőkkel szembeni erőszak végleges befejezésének fontosságáról szólt, Vlagyimir Putyin pedig elmondta: elfogadhatatlan, hogy a belarusz folyamatokba külső erők avatkozzanak be.
A Kreml „reményét fejezte ki a helyzet mielőbbi rendezését illetően” – idézte az elnöki sajtóosztályt a Newsru.com. Moszkvának azonban jóval nagyobb a mozgástere Belaruszban, amellyel vámunióban és közös védelmi szövetségben is áll. A be nem avatkozás természetesen nem a vele szövetségi államban lévő Belaruszról való lemondást jelenti, hanem inkább azt, hogy nyílt kiállásra Lukasenko nem számíthat Moszkvától, sokkal inkább kulisszák mögötti egyezkedésekre, amelynek a vége Lukasenko többé-kevésbé rendezett távozása lehet, a Kremlnek is elfogadható új jelölttel.
Az, hogy ebben a helyzetben a Kremlnek ilyen óvatosan kell kalkulálnia és hogy Lukasenko ennyire nehéz helyzetbe került, VALÓBAN kizárólag A HELYI TILTAKOZÁS EREJÉN MÚLT, nem a kedvező nemzetközi konstelláción.
Pedig az első napokban őrizetbe vett csaknem hétezer embernek és még sokaknak, akiket csak a rabomobilban dolgoztak meg a rendőrség speciális egységei, nagyon komoly fizikai bántalmazásokat kellett elszenvedniük.
Például az IT-szektorban dolgozó Mihail Csuprinszkijnek. A Rozum Robotics társtulajdonosa maga is kint volt a tüntetéseken, majd fogdába került, ahol súlyos kínzásokat élt át.
Az alábbi videóban több sérült is látható, akik képei alatt az ironikus-cinikus szöveg olvasható: „Elbotlott a meggyőződésében. Nem volt semmiféle kínzás.”
A sokasodó beszámolók alapján nyilvánvaló, hogy a karhatalom elszánt volt abban, hogy erőszakkal verje le a tiltakozást – de annyi helyen voltak országszerte tüntetések, hogy egyszerűen elfogytak a rendőri erők.
Az is nyilvánvaló, hogy nagyot kellett csalni ahhoz, hogy Lukasenko 80 százalékos többséggel nyerjen. Ha korábban meg is lehetett az 50 százalék körüli támogatottsága – amit rendszeresen 80 százalék fölé tornáztak fel utólag – most ennek töredéke lehetett. Ezért is szivárogtak ki felvételek arról, hogyan próbálja a helyi vezető győzködni a tanárokból álló választási bizottságokat, hogy másítsák meg az eredményeket – és Tyihanovszkaja helyett hozzák ki Lukasenkót győztesnek.
Belarusz forrásból megjelent a külföldön leadott szavazatok eloszlása is a saját exit pollok alapján: eszerint
Budapesten 99 ember szavazott Tyihanovszkajára , miközben Lukasenkóra összesen ketten.
Bécsben 263:7-re nyert Tyihanovszkaja, Berlinben 991:10-re.
Ezt talán lehetne azzal magyarázni, hogy a Nyugaton lévők eleve Lukasenko elleni beállítottságúak, ezt az egyszerű képletet azonban cáfolja az orosz adat:
A Moszkvában leadott 3781 szavazat 78 százalékát Tyihanovszkaja gyűjtötte be, Lukasenko mindössze 5,9 százalékig jutott
– 14 százalék nem válaszolt, a többi a másik négy jelölt között oszlott meg.
Sajátos szerepet játszhatott a koronavírus-járvány abban, hogy az elégedetlenség elérte a kritikus tömeget. A járványt a Belarusz állam sajátosan kezelte: nem voltak kijárási korlátozások, sőt, a futballbajnokság is akadálytalanul zajlott tovább.
Ennél még látványosabb volt, hogy május 9-én Minszkben a II. világháborús győzelem emlékére katonai parádét tartottak sok ezer nézővel – miközben ettől a járványhelyzet miatt még Moszkva is elállt.
Lukasenko pedig nyilatkozataiban folyamatosan elbagatellizálta a járványt. Ez hol nem létező, hol komolytalan betegség volt, amit a jéghokit kedvelő elnök szerint hideggel és vodkával, meg traktoros munkával le lehet győzni.
A Magyarországgal azonos lakosságszámú országban bőven 60 ezer felett van a regisztrált fertőzések száma, míg Magyarországon ennek alig tizede.
Az egészségügyi rendszer azonban nem omlott össze. Kis túlzással valójában svéd modellnek is lehetne nevezni azt, ahogyan a hatóságok a járványhoz viszonyultak, ebből valójában csak Lukasenko nyilatkozatai lógnak ki. Voltak javaslatok a távolságtartásra, a boltokban maszkviselésre. Igaz, az állami források nem voltak elegendők ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű maszkot biztosítsanak, és itt jön képbe az az önszerveződés, amely egyre inkább vált Lukasenko nyilatkozataival szembeni elutasítássá, ellenzéki aktivitássá, végül a választások utáni tiltakozások spontán motorjává.
A már említett Rozum Robotics társtulajdonosa volt az egyik szervezője a Hackerspace csoportnak, amelyik maszkok, arcpajzsok és védőfelszerelések tízezreit juttatta el kórházakba.
A cégek lehetőségeik szerint saját hatáskörben javasolták a home office-t, az emberek saját maguk igyekeztek védekezni, ami egyre nagyobb ellentétben állt azzal, ahogyan a járványról Lukasenko beszélt.
A maszkviselés ellenzéki szimbólum lett. Ez tovább erősítette a társadalmi öntudatot, a horizontális szerveződést, amely miatt mostanra már nagyon nehéznek tűnik, hogy Lukasenko hatalmát megőrizve leszámolhasson a tiltakozásokkal, ahogyan ezt tette 26 éven át.
(Borítókép: A fehérorosz elnökválasztás eredménye és az azt követő tüntetés során történt erőszakos rendőri beavatkozás elleni tiltakozás résztvevői Minszkben 2020. augusztus 16-án. Fotó: Sergei Gapon / AFP)