Index Vakbarát Hírportál

Csalás miatt letartóztatták Trump korábbi főtanácsadóját

2020. augusztus 20., csütörtök 16:24

Csütörtökön csalás vádjával őrizetbe vették Steve Bannont, Donald Trump amerikai elnök korábbi főtanácsadóját, aki a szövetségi ügyészség szerint az amerikai-mexikói határra építendő fal ügyében tartott adománygyűjtés pénzéből csalt el társaival, közölte az amerikai Igazságügyi Minisztérium.

A gyanú szerint Bannon és társai több százezer adományozót károsított meg, írja a CNN, amelynek nem reagált Bannon ügyvédje. Csütörtökön délután a 67 éves Steve Bannon megjelent a manhattani bíróságon, és ártatlannak vallotta magát a bűnügyben; 5 millió dolláros (csaknem 1,5 milliárd forintos) óvadék ellenében szabadlábra helyezték.

Bannonék összesen 25 millió dollárt gyűjtöttek a We Build a Wall (Építünk egy falat) kampányban, amiből Bannon 1 millió dollárt kapott, amiből a vád szerint több százezer dollárt személyes ügyeire költött. Hasonlóképp tett a kampány arca, Brian Kolfage, aki az ügyészség szerint legalább 350 ezer dollárt használt fel jogtalanul a kampány során befolyt összegből, tájékoztatott Audrey Strauss, New York déli kerületének ügyésze.

Az ügyben Bannon és Kolfage mellett még két személyt, Andrew Badolatót és Timothy Shea-t vádolták meg. Mindannyian akár 20 év börtönre is számíthatnak.

Rovatok