Első sajtótájékoztatóját tartotta a belarusz ellenzék fő elnökjelöltje, akit az országot 26 éve irányító elnök hatodik, 80 százalékos választási győzelme után a belarusz hatóságok Litvániába kényszerítettek.
Szvetlana Tyihanovszkaja - aki az ellenzék szerint az elcsalt választáson valójában győzött, amit több részadat és a választási jegyzőkönyvek meghamisításáról szóló felfévetelek is alátámasztanak - közölte: sosem fogadja el az ország a jelenlegi vezetést, elén Alekszandr Lukasenkóval.
„Támogatom a tüntetőket, és minden békés eszközt amellyel jogaikat védik” - mondta Tyihanovszkaja a Belsat.eu szerint.
A belarusz választás eredményét nem fogadja el az EU sem, az Európai Néppárt saját határozatában persona non gratának minősítette Lukasenkót.
Az elnök - aki mellett Moszkva sem állt ki egyértelműen - az augusztus 9-i választások napján indult tüntetéseket előbb erővel próbálta leverni, ám csaknem 7 ezer ember őrizetbe vétele, három halálos áldozat számtalan súlyos sérülést okozó rendőri fellépés után sem szűntek meg az országszerte zajló tüntetések, amelyekkel együtt országos sztrájk is indult.
Lukasenko azonban nem csak a katonaság és a rendőrség erejében bízik: újabb és újabb gyárakat látogat meg, ahol kész kiállni a dolgozók elé, igaz, az első, pfujjolássl zárult találkozó tanulságai alapján talán jobban megszűrik a hallgatóságot.
„Nem hagyhatjuk, hogy összedőljön az ország” - mondta a szovjet KGB létrehozójáról, Feliksz Dzerzsiszkijről elnevezett mezőgazdasági kombinátban tett látogatásakor Lukasenko, aki hosszan beszélt arról is, ideje „az utcán a tüntetéssel pénzt keresőknek” hazamenniük. Az állami Belta hírügynökség tudósítása szerint egy dolgozó erőt kívánt Lukasenkónak a jelenlegi helyzetben, ám az elnök közölte: ez nem annyira komoly helyzet, hogy külön erő kellene hozzá.
Minszkben, meg itt-ott akad, aki nem elégedett. Ez természetes. De ez nem kell, hogy aggassza önöket, ez az én gondom, amit nekem kell megoldani, dolgozunk is rajta. És, higgyék el, az elkövetkező napokban meg is oldjuk.”
Lukasenko korábban már azt is elutasította, hogy az Európai Biztonági és Együttmáködési Szervezet (EBESZ) közvetítőkét részt vegyen a heyzet rendezésében - ez az ő szempontjábül kézenfekvő, hiszen sok európai ország elutasítja az elnök győzelmét hozó, gyaníthatóan manipulált választás eredményét.
Kemény kiállása ugyanakkor nem feltétlenül jelenti azt sem, hogy Moszkvában ismét biztos támogatásra talált. A Kreml - amelynek rendszeresen volt elszámolási vitája a mind több dotációt igánylő Lukasenkóval, miközben a szoros integrációt elutasította - megteheti, hogy kivár. Igaz, ez egyúttal azt is jelentheti, hogy ha Lukasenko mégis megtalálja a módját, hogy fenyegetéssel, erővel és ígéretekkel élét vegye a tüntetési hullámnak, akkor Moszkva hajlandó őt továbbra is partnerként kezelni. Ha azonban önerőből az elnök nem képes hatalma fenntartására, Moszkva megkezdheti az elnököt leváltó lehetséges személyekkel való egyezkedést.
Moszkvának azért is óvatosan kell kezelnie a helyzetet, mert a belarusz tüntetéseknek nincsen oroszellenes, sőt Putyin-ellenes felhangja sem. Elvégre Putyin előtt hat évvel jutott Lukasenko hatalomra. A tüntetések sokkal inkább kizárólag a személye ellen irányulnak, ráadásul a belarusz vezető ma már nem olyan népszerű Oroszországban, mint a szovjet láng őrzőjeként volt egykor. A belarusz tüntetőket övező szimpátia nagyobb az orosz társadalom körében - elsősorban épp azért, mert a tüntetéseknek nincs Oroszország-ellenes felhangjuk.
Megvan ugyan a kockázata, hogy egy új belarusz vezetéssel az ország szorosabbra fűzné kapcsolatait az EU-val és a NATO-val, de a tagság valószínűtlen, így Moszkva fenntarthatja a lehetőségét annak, hogy egy Lukasenko utáni Belarusszal is sikerül megőriznie a partneri viszonyt és nem válik a kapcsolat olyan ellenségessé, mint amilyen Ukrajnával lett 2014 után.