Index Vakbarát Hírportál

Elvenné az állam a fehérorosz tüntetők gyerekeit

2020. szeptember 16., szerda 22:26

Alekszandr Kadlubaj művelődési miniszter-helyettes elhurcoltatná a tüntetők gyerekeit. Erről a politikus a belorusz CTB-nek adott interjúban beszélt, amikor kérdezője, egy kormánypárti újságírónő felvetette:

Egyesek azt kérdezik,  meg lehet-e fosztani a szülői jogaitól azokat, akik gyerekkel mennek tüntetni.

Kadlubaj nem zárta ki a lehetőséget, hogy a helyi szervezetek eljárást indítanak a tüntető családok ellen kiskorú veszélyeztetése miatt. Ebben az esetben a kiskorúakat állami védelem alá helyeznék.

Fehéroroszországban az augusztus 9-i választások óta százezrek vannak az utcán, hogy tiltakozzanak a rezsim ellen. 

Rovatok