Index Vakbarát Hírportál

Az orosz tudós szerint Navalnij már nem élne, ha novicsokkal mérgezik meg

2020. szeptember 20., vasárnap 18:09

Vil Mirzajanov, akit a sajtóban az idegbénító novicsok méreganyag feltalálói között szoktak emlegetni, a Dozsgy rendszerbíráló online televíziónak nyilatkozva bocsánatot kért Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikustól az idegméreg előállításáért. A nyilatkozatra hamar megérkezett a hivatalos orosz cáfolat.

Leonyid Rint biokémikus, akit az orosz sajtó gyakran szólaltat meg a novicsok egyik fejlesztőjeként, a RIA Novosztyi hírügynökségnek azt mondta, hogy Mirzajanov sohasem volt a harci mérget kidolgozó csoport tagja,

 neki semmi köze sincs a biokémiához. Ő egy egyszerű kromatográfus. Ő nem volt a csoportunkban, a csatornák ellenőrzésével foglalkozott, azzal, ami az üzemből kifolyik, vagy a kéményből kiszáll. A novicsok létrehozásához semmi köze sincs.

Rink úgy vélekedett, hogy Mirzajanov nem ismerheti a novicsokmérgezés tüneteit és biológiai hatásmechanizmusait, most pedig megrendelésre nyilatkozhatott. Hozzátette:

a Navalnijnál észlelt tüntetek és pusztán az a tény, hogy életben maradt, kizárják ennek a méregnek a jelenlétét.

Rovatok