Ruth Bader Ginsburg amerikai legfelsőbb bíró halála váratlan lehetőséget jelent a republikánusok számára. Talán minden idők legkonzervatívabb összetételű legfelsőbb bírósága jöhet létre, ha sikerül a novemberi elnökválasztásig feltölteni a megüresedett széket, és ez történelmi magasságokba emelheti Trump elnökségét.
Ruth Bader Ginsburg (RBG) legfelsőbb bíró halálának jelentőségét nem lehet eltúlozni. 2016 után a Mitch McConnell vezette szenátusi republikánus többség és Trump elnök sikeresen fordították át konzervatív többségűvé a legfelsőbb bíróságot, és töltötték fel republikánus kinevezettekkel a szövetségi körzeti bíróságokat. Trump bírósági kinevezései támogatottságának egyik alapját jelentik a konzervatív szavazók körében, McConnell pedig személyes küldetéseként tekint a bíróságok átformálására. 2016-ban megjelent önéletrajzának címe (The Long Game, Hosszútáv) is arra utalt, hogy bírósági kinevezések révén hogyan formálhatják át generációkra az amerikai politikai életet. RBG halálával a Trump–McConnell páros hatalmas lehetőség előtt áll, ugyanis minden esélyük megvan, hogy még az elnökválasztás előtt feltöltsék a megüresedett széket. Ezzel pedig generációkra bebetonozhatják a konzervatív többséget.
A legfelsőbb bíróság kilenc tagból áll, akik gyakorlatilag elmozdíthatatlanok a pozíciójukból. Függetlenségük garantálására a megbízatásuk életük végéig szól, hacsak önkéntesen nyugdíjba nem vonulnak. Üresedés esetén a regnáló elnök nevez ki új tagot, akinek beiktatásához a szenátus jóváhagyása is szükséges. A rendszert eredetileg úgy alakították ki, hogy minél inkább együttműködésre késztesse a különböző hatalmi ágakat és pártokat, így garantálva, hogy felkészült és konszenzusos bírók kerüljenek pozícióba. Ez azonban már a múlté: a bíróságok politikai súlyának megnövekedésével egyre nagyobb viták övezik az egyre pártosabb jelölteket. Ha valamelyik oldalnak szerencséje van, és jókor birtokolja az elnöki posztot, valamint a szenátusi többséget, az életre szóló kinevezések révén hosszú időre átformálhatja az Egyesült Államokat.
Korábban, amíg az utódlás tétje kisebb volt, nem volt magától értetődő, hogy a bírók ténylegesen életük végéig szolgáljanak. Most azonban lényegében csak akkor vonulhat vissza egy bíró, ha a nézeteivel megegyező politikai erő birtokolja az elnöki posztot és a szenátusi többséget is, hiszen egyedül ebben az esetben biztosítható, hogy az utódlás biztosan ne hozzon változást a bíróság összetételében. Az is rendszer-anomália, hogy az évek óta betegeskedő Ginsburg számára 87 évesen sem lehetett opció a visszavonulás, hiszen lemondása esetén helyét bizonyosan egy konzervatív bíró töltötte volna be.
Ezért RBG egészségügyi állapota már évek óta, gyakran igen méltatlan spekulációk tárgya volt. Néhány napja járta körbe az amerikai médiát az az információ, hogy a bírónő a koronavírus-járvány közepette részt vett egy esküvőn, miután sokan szinte kérdőre vonták, hogy akinek ekkora a felelőssége, miért nem óvatosabb? A republikánusok évek óta reménykedtek benne, hogy RBG széke még a 2020-as elnökválasztás előtt megüresedik. Mitch McConnell rég leszögezte, hogy ugrásra készen állnak, akár egy „októberi ajándékra” is, azaz a novemberi választások előtti utolsó pillanatig készek feltölteni az esetleg megüresedő helyeket.
Az 1950-es, 60-as évek alkotmányos forradalmától kezdve szövetségi szinten egy sor progresszív törekvés sikerét a legfelsőbb bíróság alkotmányt újraértelmező döntései hozták el. Ennek talán legismertebb példája 1973-ból az abortuszhoz való alkotmányos jogot kimondó Roe v. Wade-jogesetben hozott döntés. Nagyot ugorva az időben, 2015-ben a melegházassághoz való jogot is ezen az úton kényszerítették ki az összes tagállamban. Ennek alapját az evolucionista jogfilozófia teremtette meg, melynek értelmében az alkotmány egy rugalmas, élő dokumentum. Élő, hiszen értelmezésének igazodnia kell a változó, egyre érettebb társadalom új normáihoz. Ez a szemlélet, pártállástól függetlenül, sokáig teljesen dominánsnak számított a bírói testületekben.
Az evolucionista olvasatot és gyakorlatot idővel számos konzervatív kritika érte. Felvetik a hatalmi ágak szétválasztásának kérdését. Szerintük a bíróságok kiléptek saját szerepükből, és az alkotmányosság ellenőrzése helyett progresszív ideológiájuk mentén úgy értelmezik újra az alkotmányt, hogy az törvény vagy akár alkotmánymódosítás erejével ér fel. Felmerül a demokratikusság kérdése is. A konzervatívok érvelése szerint, ha a társadalom normái valóban megváltoztak, miért ne lehetne képviseleti úton vagy akár népszavazásokon dönteni ezekről a kérdésekről? És végül a legfontosabb kritikájuk, hogy szerintük az alkotmány rugalmas értelmezése alapjaiban ássa alá az alkotmányosságot. Azt mondják, az alkotmányt az alapító atyák egy stabil pontnak szánták, amelyet nem szabad önkényesen újraértelmezni. Mitől vagyunk olyan biztosak benne, hogy a társadalom szükségszerűen egyre érettebb lesz? Miért a bíróságok döntik el, mi számít érettebbnek, jobbnak vagy fejlettebbnek? Ha a társadalom „rothadna”, akkor az alkotmány olvasatát is igazítani kellene ezekhez a „rothadó” normákhoz – vetik fel a kérdést. Ezekből a konzervatív kritikákból nőtt ki az az originalista jogfilozófia, mely szerint a törvényeket és az alkotmányt úgy kell olvasni, ahogyan azokat a létrejöttük idején is értelmezték. Ha azokon valaki változtatni szeretne, hozzon demokratikus úton új törvényeket.
A fenti jogfilozófiai vitával párhuzamosan praktikusabb intézményes okai is vannak a legfelsőbb bíróság felértékelődésének. A törvényhozás folyamatát úgy alkották meg, hogy konszenzusra kényszerítse a különböző oldalakat. Ez a konszenzuskényszer a politikai polarizáció hatására a működésképtelenség közelébe sodorta a törvényhozást. Lényegében csak akkor van esély érdemi változtatásokra, ha a képviselőházat, a szenátust és a Fehér Házat egyszerre birtokolja valamelyik politikai oldal. A konzervatívok szerint ezzel nincs is baj, hiszen az alapító atyák szándéka is az volt, hogy egy stabil rendszert hozzanak létre, ahol szövetségi szinten csak lassan lehet nagy társadalmi változtatásokat érvényre juttatni. Ugyanakkor érthető, hogy ha különböző, akár progresszív politikai törekvések a kongresszusban falba ütköznek, alternatív utat keresnek céljuk érvényesítésére. Ezért értékelődött fel Obama elnöksége alatt az elnöki rendeletek szerepe, és ez erősíti egyre jobban a bíróságok „törvényhozó” szerepét. A bíróságokba vetett össztársadalmi bizalom alapvető feltétele egy stabil alkotmányos rendszernek, a politika begyűrűzése azonban alááshatja a bíróságok döntéseinek általános elfogadottságát.
Sokszor egészen nyers politikai tétje is lehet, hogy milyen összetételűek a bíróságok. Emlékezetes a 2000-es elnökválasztás, amikor a legfelsőbb bíróság állította le a floridai újraszámlálási folyamatot, amelyről akkoriban sokan azt gondolták, megfordíthatta volna Bush és Al Gore küzdelmének kimenetelét. Idén novemberben a koronavírus miatti tömeges levélszavazás olyan precedens nélküli helyzeteket eredményezhet, amelyekben a bíróságok szava döntő jelentőségű lehet. A kampányfinanszírozásról szóló évtizedes vitákban is alapvető szerepe van a legfelsőbb bíróságnak. Éppen Mitch McConell volt az egyik leghangosabb támogatója annak a 2010-es bírósági döntésnek, mely szerint a pénz szabad jelenléte a politikában alkotmányos jognak minősül, mivel a határozat értelmében az egy szólásszabadsági kérdés.
Az alkotmányos forradalom nem pártpolitikai küzdelem eredménye volt. A republikánus Eisenhower elnök nevezte ki Earl Warrent főbírónak, akinek a regnálása alatt domináns lett az alkotmány evolucionista olvasata. A folyamatot részben kétségtelenül a polgárjogi mozgalom fűtötte. De fontos szerepe volt annak a 20. század derekán kibontakozó szemléletnek is, mely szerint a jó kormányzás kulcsa a politikától független, szakértői testületekben rejlik.
Nixon volt az első elnök, aki kampányában leszögezte, hogy ha lehetősége nyílik rá, semmiképpen sem fog „aktivista bírókat” kinevezni a legfelsőbb bíróságba. Ezt követően vált általánossá, hogy az elnökjelöltek már a kampányukban leszögezték, megválasztásuk esetén önmegtartóztató konzervatív vagy progresszív bírókat neveznek majd ki. A norma azonban még sokáig az maradt, hogy a jelölésnél elsősorban nem a világnézet, hanem a felkészültség számított, a legfelsőbb bírókat a szenátus jellemzően széles konszenzussal iktatta be.
Az 1980-as évek reagani konzervatív forradalma nyitott új fejezetet, ekkorra kristályosodott ki az alkotmány originalista olvasat is. 1982-ben alapították meg a konzervatív jogászok mozgalmát szervező Federalist Societyt. Céljuk a mai napig az, hogy gátat emeljenek a jogi progressziónak, és minél több konzervatív bírót juttassanak pozícióba. Az ő javaslatukra jelölte Reagan 1986-ban az azóta konzervatív ikonná vált Antonin Scaliát a legfelsőbb bíróságba. Az originalizmus úttörőjét még szinte a szenátus teljes támogatottsága mellett választották meg. Senki sem akart a makulátlan renoméjú, kedves katolikus családapa útjába állni, aki ráadásul az egyik első olasz–amerikai emancipációs sikertörténet volt az amerikai közéletben. Azonban a konzervatív forradalom következő jelöltjét, Robert H. Borkot már nem fogadta ilyen osztatlan lelkesedés, a demokrata többségű szenátus végül nem hagyta jóvá a jelölését. A szenátus döntése akkoriban valóban megdöbbentő volt, mivel annak hátterében lényegében kizárólag világnézeti okok álltak, ugyanis Bork szakmai rátermettsége és személyes integritása megkérdőjelezhetetlennek tűnt. Sokan erre a pillanatra tekintenek végzetes törésként, Mitch McConnell is ekkoriban hirdette meg személyes harcát. Később, amikor George H. W. Bush elnök bírójelöltje, Clarence Thomas a szenátusi meghallgatások során szexuális zaklatás vádjába keveredett, a republikánus tábor számára már nem is volt kérdéses, hogy valójában csak egy újabb jelöltjüket akarják ellehetetleníteni, vagy ahogyan Bork bukása után mondták, „megborokolni”.
Ezt követően a háború egy időre alábbhagyni látszott. Ruth Bader Ginsburg jelölését – Scaliához hasonlóan – szinte a teljes szenátus elfogadta. Csak kevesen vállalták fel nyíltan, hogy nem támogatják a már akkoriban is legendás polgárjogi harcost, akinek zseniális jogi elméjét nem lehetett kétségbe vonni. Nyolc elnöki évük alatt Clinton, George W. Bush és Obama egyaránt két bírót tudott kinevezni, így a bíróság összetétele nem változott meg radikálisan. Mindvégig a republikánus kinevezettek voltak többségben, de sosem volt keményvonalas originalista konzervatív többség. Például Anthony Kennedy bíró, akit Reagan még Bork helyett nevezett ki, billegő szavazatnak számított. Több ügyben is csatlakozott az evolucionista táborhoz, 2015-ben például így volt lehetséges a melegházassághoz való alkotmányos jogot kimondó döntés is.
A küzdelem az elmúlt években minden korábbinál nagyobb lendületet kapott. Mitch McConnell 2014-ben a frissen létrejött republikánus többség vezetőjeként egy korábban soha nem látott stratégiába fogott. Republikánus elnökválasztási sikerre készülve úgy döntött, hogy az Obama-elnökség hátralévő két évében nem fogják jóváhagyni az elnök szövetségibíró-jelöltjeit, annak reményében, hogy a következő, remélhetőleg republikánus elnök tölthesse fel a megüresedett székeket. De még ennek fényében is megdöbbentő volt, ahogyan Antonin Scalia 2016 februárjában bekövetkezett halála után a szenátus napirendre sem vette Obama jelöltjének, Merrick Garlandnek az ügyét. Ehhez az amerikai politikában példátlan pártfegyelemre volt szüksége. Bármit is gondoljunk róla, McConnell páratlan politikai tehetségét mutatja, hogy ezt a stratégiát ilyen következetesen végre tudta hajtani.
Azonban volt egy méretes bökkenő a stratégiában: Trump. Senki nem tudhatta, hogy mire számíthat Trumptól, aki jelentős részben a republikánus pártelittel szemben határozta meg magát. Trump jogfilozófiai álláspontjáról nem lehetett semmit tudni, valószínűleg nincs is neki. Abban, hogy a republikánus pártelit és a konzervatív szavazók – kiváltképp az evangéliumi keresztények – a választásra mégis felsorakoztak Trump mögé, meghatározó szerepe volt, hogy a Trump-kampány közreadott egy a Federalist Society által összeállított listát azokról a konzervatív bírókról, akik közül a megválasztása esetén kikerülnének a jelöltjei. A lista megnyugtatta a konzervatív tábort, amely különösen érzékeny a bíróságok kérdésére.
Trumpot 2016 novemberében sokak meglepetésére megválasztották. Az adminisztráció és a republikánus szenátus pedig azóta is megfeszített tempóban tölti fel a bíróságokat minden korábbinál „megbízhatóbb” konzervatív bírókkal, akikről azt remélik, hogy évek múltán sem módosítják az álláspontjukat . Trump négy év alatt majdnem annyi szövetségi bírót nevezhetett ki, mint az őt megelőző elnökök két ciklus alatt. A legfelsőbb bíróságon az áttörés még látványosabb. Mint láttuk, Clinton óta az összes elnököknek két ciklus alatt volt lehetősége összesen két bírót jelölni. Trump könnyen hármat is kinevezhet egyetlen ciklus alatt. 2017-ben hamar betöltötték Scalia megüresedett helyét. 2018-ban lemondott Anthony Kennedy bíró, helyére jelölték Brett Kavanaugh-t, aki Chlarence Thomashoz hasonlóan szintén szexuális visszaélés gyanújába keveredett. Sokak számára emlékezetes lehet Blasey Ford szenátusi bizottság előtt tett megrázó vallomása traumatikus középiskolai élményeiről. A pszichológiaprofesszor szavai persze önmagukban nem bizonyítottak semmit, de kétségtelenül rendkívül meggyőző volt. A McConnell-gépezetet ez azonban nem különösebben ingatta meg, a republikánusok ismét „boroklást” kiáltottak, majd beiktatták Kavanaugh-t.
A közelgő választások egyik legfontosabb kérdése eddig is az volt, hogy a Trump–McConell tengely tudja-e folytatni a megkezdett munkát. A koronavírus-járvány előtt minden jel arra mutatott, hogy Trumpnak igen jók az újraválasztási esélyei, és a szenátusi republikánus többség sem lesz veszélyben 2020. november 3-án. A vírus kudarcos kezelését követően ez azonban egyre kevésbé tűnik valószínűnek. Ezért igazán drámai, hogy RBG nem élte meg a választásokat, így a republikánusok mégis beteljesíthetik céljukat: generációkra bebetonozhatják a legfelsőbb bíróságot.
Ha valóban fel tudják tölteni RBG helyét, akkor 6:3 arányban a republikánus kinevezettek lesznek többségben a legfelsőbb bíróságban. A konzervatívok kora: Clarence Thomas 72, Samuel Alito 70, John G. Roberts 65, Brett Kavanaugh 55, Neil Gorsuch 53 éves, míg a progresszívek: Stephen Breyer 82, Sonia Sotomayor 66, Elena Kagan 60 éves. Biztosak lehetünk benne, hogy a republikánusok nem bízzák a kérdést a véletlenre, és fiatal tagot fognak jelölni RBG helyére. Úgy tűnik, a konzervatív többség akkor is hosszú évekre biztosítható, ha közben végig demokrata elnök ülne a Fehér házban, és nekik kedvezne a széljárás a szenátusban is.
A konzervatív többség minden valószínűség szerint gátat fog emelni a progresszív célok bírósági érvényesítésének útjába. Igazából nem is ez a fő kérdés, hanem az, hogy esetleg újra naprendre tűz-e olyan megosztó kérdéseket a bíróság, mint akár az abortusz vagy a melegházasság. Eddig is a republikánus kinevezettek voltak többségben, ez idáig azonban az ennyire drasztikus lépéseknek nem sok realitása volt. Most azonban az 1950-es évek óta biztosan, de talán régebb óta a legkonzervatívabb legfelsőbb bíróság jöhet létre. Egyáltalán nem zárható ki, hogy újraértékeljenek egy sor meghatározó precedenst. Ha felülírják ezeket a döntéseket, az természetesen nem azt jelentené, hogy az abortusz vagy a melegházasság alkotmányellenessé válna, de tagállami hatáskörbe kerülnének vissza. Persze még az sem bizonyos, hogy a mostani hat konzervatív bíróból lesz öt, aki felvállalna ennyire megosztó kérdéseket. De azok a bírók, akik a Trump-elnökség alatt kerültek be a testületbe, valószínűleg még évtizedeik szolgálnak majd, ennyi idő alatt pedig könnyen alakulhat úgy a bíróság összetétele, hogy tényleg napirendre vegyék akár a legmegosztóbb konzervatív ügyeket is.
RBG halála a Trump-elnökség történelmi jelenőségét is megemelheti, egy ilyen bírósági örökség évtizedekre átformálhatja az amerikai politikát. Négy éve a konzervatívok közül sokan csalódottak voltak. Trumpot voltak kénytelenek támogatni, ha egyáltalán támogatták, akinek semmi sem szent, és alig ért valamit az amerikai konzervatív hagyományból. Ezzel a hagyatékkal azonban sokak szemében az amerikai alkotmányosság helyreállításáért folytatott fél évszázados küzdelem beteljesítőjévé válhat. 2016-ban sokan értetlenül figyelték, hogy az evangéliumi keresztény szavazók miért sorakoznak fel a látványosan világias Trump mögött. Az elmúlt négy év csattanós választ adott, aligha gondolta volna bárki, hogy 2020-ban ilyen közel kerülhetnek egy abortuszellenes, életpárti győzelemhez. Szédítő lehet sokaknak belegondolni, hogy mennyire más irányt vehetett volna a történelem, ha Hillary Clintonnak lett volna lehetősége feltölteni ezeket a megüresedő helyeket.
Egyetlen kérdés maradt hátra: van-e esély arra, hogy novemberig mégse töltsék fel RBG helyét. Sokan fognak arra hivatkozni, hogy utolsó évében Obamát sem hagyták, hogy feltöltse Scalia megüresedő helyét, de van egy fontos különbség: akkor a republikánusoknak többsége volt a szenátusban, most a demokratáknak nincs. Az elmúlt évek küzdelmei után különösen nagy szimbolikus jelentősége van, hogy ki ülhet RGB székébe. Hangos vitákra, tüntetésekre, felháborodásra, botrányokra lehet számítani, de a demokratáknak nincs érdemi eszközük az ellenállásra. Két akadály mégis adódhat. McConnell bizonyította, hogy rendkívül erős frakciófegyelmet tud tartani, de most minden korábbinál nagyobb nyomás nehezedik majd republikánus kollégáira. Még nagyobb kérdés, hogy elég lehet-e a választásokig hátralévő bő hónap? Mitch McConnell biztosan készült erre a forgatókönyvre, és mindet meg fog tenni, hogy felgyorsítsa a folyamatot. Trump minden valószínűség szerint már a jövő héten bejelenti a jelöltjét, de a közelmúlt jelöléseinek gyakorlatához képest így is kettőzött ütemben kellene levezényelni a folyamatot. Abban biztosak lehetünk, hogy talán legnagyobb győzelmük kapujában Trump és McConnell minden erejüket bevetve fognak küzdeni.
(Borítókép: Justice Ruth Bader Ginsburg 2018-ban. Fotó: The Washington Post / Getty Images Hungary)